Örömmámor és ováció az Adventi Forgatagon

doszerk - 2018. december 6. 12:02

Az énekes-rapper, Raul tavaly tavasza óta saját útját járja és túlzás nélkül állítható, hogy a helyi tini lányok top kedvencei közé tartozik. Az Adventi Forgatag negyedik napjának zárásaként ő lépett a színpadra, legalább száz ujjongó tini legnagyobb örömére.

Aki koncertekre, hangversenyekre jár, az tudja milyen az a jó értelemben vett felkavaró érzés, sőt extázis, amikor az átszellemült nézőből örömmámorban úszó, ugrándozó rajongó válik. Hát, a fiatal Raul - profi módon - pont ezt váltotta ki tini közönségéből szerda este. Felszabadultan járt-kelt a deszkákon, rutinosan celebrálta saját produkcióját, folyamatosan magas hőfokon tartva a kordon mögött tomboló, sikítozó kislányokat. Akik persze minden szövegét kívülről fújták, minden mozdulatára, gesztusára üdvrivalgásban törtek ki. Ment a közönség énekeltetés, villogtak a vakuk és több tucat tinédzser számára - igaz, kis időre - rózsaszínbe borult a világ. Volt olyan is, aki örömkönnyek között ugrálta és énekelte végig nagy kedvence bő fél órás, pörgős műsorát. A korábbi kezdés ellenére a DO kamerája erről az eseményről sem maradt le.

- Szabó László -

A rovat további hírei: Mozaik

Sugárúti Fesztivál: tömegvonzás a Vasmű úton (FRISSÍTETT galériával)

Sugárúti Fesztivál: tömegvonzás a Vasmű úton (FRISSÍTETT galériával)

2024. máj. 01.

Most még csak a képek miatt jöttünk, drága böngészők és aranyos mindenki, minden képzeletet felülmúló sokadalom futott be délelőtt a Sugárúti Fesztiválra. Galériánk frissült, de a javallat változatlan: keresd magad sokadalomban! 

Sugárúti Fesztivál: itt az Ikarusok menetrendje

Sugárúti Fesztivál: itt az Ikarusok menetrendje

2024. ápr. 30.

Javában tartanak az előkészületek a Vasmű úti kavalkádra, még adósak voltunk a Béke, valamint a Római városrészből induló veterán Ikarus buszok menetrendjével – eddig!

Retro majális a Vasmű úton – jön, jön, jön a Sugárúti Fesztivál! (FRISSÍTVE)

Retro majális a Vasmű úton – jön, jön, jön a Sugárúti Fesztivál! (FRISSÍTVE)

2024. ápr. 29.

Élményözön és időutazás, programcunami műfaji határok nélkül – itt a Sugárúti Fesztivál nagyon részletes programja. Aki csak teheti, kapcsolódjon be a május 1-jén, szerdán futó eseménysorozat kavalkádjába, legyetek, legyünk újra sokan! Vigyázat, horror a vége! (FRISSÍTVE)

A kerti munka kényelme: ezért jó döntés egy akkumulátoros metszőolló

A kerti munka kényelme: ezért jó döntés egy akkumulátoros metszőolló

2024. ápr. 29.

A kerti munka a tavaszi szezon elkerülhetetlen velejárója. Ha szeretnénk megkönnyíteni, manapság már rengeteg hasznos eszköz áll rendelkezésünkre. Ilyen innovatív megoldás például az akkumulátoros metszőolló is, ami számos előnnyel jár a hagyományos eszközökkel szemben. (X)

Nyárias nyitány, aztán aranyat érő esős napok

Nyárias nyitány, aztán aranyat érő esős napok

2024. ápr. 29.

Folytatódik a kellemes tavaszi, már-már nyárias idő a DO meteorológiai szakértőjének friss előrejelzése szerint: május 1-jén napsütés csalogat a szabadba, csütörtöktől már aranyat érő esők jöhetnek.

90 évesen is derűsen, sok boldogságot!

90 évesen is derűsen, sok boldogságot!

2024. ápr. 28.

Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Mráz Józsefné, Margit néni is 90 éves lett. A jeles alaklomból Barta Endre alpolgármester látogatta meg otthonában, és adta át a városvezetés jókívánságait.

DSTV: a szabályos kerékpározásról

DSTV: a szabályos kerékpározásról

2024. ápr. 27.

Egyre többen választják közlekedési formának városunkban a kerékpározást, de ugyanúgy vonatkoznak rá a KRESZ szabályai, mint az autósokra. Hangkép.