Pentele hideg decemberei

2018. december 16. (vasárnap) 9:38 - Várkonyi Balázs

A krónikák szerint dermesztő hónappal zárult az 1945-ös év. Vad szelek kergették a porhavat, csonttá fagyott minden, de volt valami, ami még inkább zorddá tette azt a decembert: a félelem.

A háború ugyan véget ért, amiatt már nem kellett szoronganiuk a falu lakóinak, ám a kritikus áruhiány aggodalmassá tette az ünnepvárást: lesz-e elég ennivaló az asztalon… A kenyér vagy a hús nem hiányozhatott, azt a kisgazdaságok megteremtették, ám olyan elemi dolgokból is hiány volt, mint például az étkezési só. Aki hozzájutott, az is drágán kapta, de a lábukat is lejárták, mire venni tudtak. Hiánycikk volt a nélkülözhetetlen petróleum is. Aztán sokaknak az jelentette a dermesztő félelmet, hogy nem tudták teljesíteni a kötelező beszolgáltatást, például kukoricából. A termés még karácsonykor is száz katasztrális holdon lábon állt, és az a mennyiség a beadást késleltette. Lesz-e annak következménye? – latolgatták, hiszen az orosz jóvátételi szállítások elmaradását a hatóság megtorolta. Nem tudni, hány gazdát számoltattak el emiatt.

Eltelt három év. 1948 decembere: abban a hónapban a „népi bizottság” rendteremtésbe fogott. Szigorúan megbüntették a nem megfelelően művelt földek gazdáit, a parlagon hagyott területeket másnak juttatták, a legsúlyosabb retorzió pedig a már addig is bűnösnek kikiáltott „kulákokat” érte: tőlük kétszáz holdat egyszerűen elvettek. És ez csak a kezdet volt. 1950-51 telén már negyvennégy család minden ingó és ingatlan vagyonát, földjüket, házukat rekvirálták, majd ki is telepítették őket. Idővel újabb tizenkilenc gazda került kuláklistára, ismét ennyi család lehetetlenül el. Veszített az egész faluközösség, persze, hiszen a szétvert parasztgazdaságok, a megszűnt kiskereskedelem újabb ellátási katasztrófa forrása lett. Ezekben a szomorú decemberekben szinte provokáció volt, ha valaki a kisemmizetteknek békés karácsonyt és boldog újesztendőt kívánt…

Fotó: jakd.hu

Nem volt ez másként ’56-ban sem. A vasmű munkástanácsa novemberben csatlakozott a központi sztrájkfelhíváshoz, s a munkások csak háztartási célokra alkalmas kokszot voltak hajlandók előállítani. A sztrájkot végül decemberben felfüggesztették, hogy az acélgyártás kiesése ne okozzon még nagyobb gondokat, s főként azért, hogy az erőmű biztosíthassa a város áramszükségletét, a lakások fűtését és vízellátását. A megszállókkal szembeni ellenszenv azonban nem csillapodott, így újabb részleges sztrájkokra került sor. Amikor a hó közepén a buszsofőrök és az őket kiszolgáló személyzet megtagadta a munkát, a helyi közlekedés megbénult. A sztrájkszervezőt letartóztatták, s a buszok volánja mögé karhatalmistákat, pufajkásokat ültettek. Karácsonyra végül helyreállt a közlekedés rendje.

Ám az ünnep békés hangulata mégsem jött el. Az ismert néprajzkutató, Sergő Erzsébet mutatott rá egy különös jelenségre – abban az adventben annyi betlehemes gyerek járta a várost, mint Sztálinvárosban addig még soha. Az emberek a népi szokás felelevenítésében a csöndes tiltakozás egy módját vélték felfedezni…

A rovat további hírei: Napraszóló

Csak a feketerigó…

Csak a feketerigó…

2019. január 12. (szombat)

Apa, mozdulj! Menj ki, süt a nap, ha nem mozdulsz, nem érnek új impulzusok. Kell a fenének új impulzus ebben a hidegben, mondom, és mutatom neki, hogy innét, a meleg szobából is szép a hó, és jó látni a napsütésben köröző feketerigót… Na, nem épp csak erre gondoltam – zárja le fiam a rövidre szabott párbeszédet.

A semmiből lett színház

A semmiből lett színház

2018. december 31. (hétfő)

1953. december 31-e: az egykori krónikákban ez a dátum úgy szerepel, mint a város kultúrájának fordulónapja. Átadták ugyanis a Bartók Béla Kerületi Kultúrotthont. Azt, amely hamarosan igazi alkotóműhellyé, szellemi központtá lett. A később létrejött kisebb művelődési közösségek mind belőle sarjadtak ki.

Téli táj emberrel, szamárral

Téli táj emberrel, szamárral

2018. december 23. (vasárnap)

Vonulnak, egy sorban. Egykedvűen ballag a hátán keresztet viselő hét jószág. Nekiindultak a pusztának, nem tudni, hová, csak mennek, makacs kitartással.

A „pentelei persely”

A „pentelei persely”

2018. december 09. (vasárnap)

Disznótorba invitál egy kedves ismerős. Gyere - mondja - semmit nem kell tenned, csak nézelődsz, meg eszel, iszol. Ha dolgozni se kell, minek menjek? Egyek igyak, szégyenkezve, hogy a férfiak meg az asszonyok egy léhűtő körül szorgoskodnak? Hát nem. De köszönöm a meghívást. 

A legszebb karácsonyi ajándék

A legszebb karácsonyi ajándék

2018. december 02. (vasárnap)

A férfi régi adventi élményeit rendezgeti a fejében: a gyermekei feszült várakozását, a cinkosságot, ahogy a maminak szánt ajándék titkára szövetkeztek, a listázást, hogy mit kapjanak majd a haverok, s a találgatást, hogy ők vajon mire számíthatnak. Felidézi, milyen izgalomba jöttek egyszer a kicsik, amikor a szentestére várva a szürkületben meglátták: egy madár telepedett a párkányra. 

Hogyan kell embert lopni?

Hogyan kell embert lopni?

2018. november 25. (vasárnap)

Mi sem egyszerűbb. Ám ne feledkezzünk meg a módszerességről. Precízen kell csinálni, íme: „Harangot csak egyféleképpen lehet önteni. Csak úgy, ahogy Borisz, dehogy Borisz – Boriszka teszi az Andrej Rubljovban.” Jaj, nem! Összekevertem jegyzeteimet, ez az idézet Ancsel Éva kisesszéjéből való, a harangöntésről, meg az alkotás türelméről, az alaposságról, az elmélyültségről szól.

Pentelére Terencskének, Totyinak

Pentelére Terencskének, Totyinak

2018. november 18. (vasárnap)

Régi folyóiratok között matatok. Kezem megáll egy 1990-es Filmvilágon. Szívem szerint való írásra lelek: Szőts István, az – akkor még – élő legenda idézi fel emlékeit. Ha egyetlen más filmet nem alkotott volna, akkor is korszakos alakja lenne kultúránknak: az 1941-ben készült Emberek a havason új fejezetet nyitott a mozgókép hazai történetében. Velencében, a mértékadó fesztiválon fődíjat nyert, itthon és külföldön róla szóltak a szakmai dialógusok.