Pentele hideg decemberei

2018. december 16. (vasárnap) 9:38 - Várkonyi Balázs

A krónikák szerint dermesztő hónappal zárult az 1945-ös év. Vad szelek kergették a porhavat, csonttá fagyott minden, de volt valami, ami még inkább zorddá tette azt a decembert: a félelem.

A háború ugyan véget ért, amiatt már nem kellett szoronganiuk a falu lakóinak, ám a kritikus áruhiány aggodalmassá tette az ünnepvárást: lesz-e elég ennivaló az asztalon… A kenyér vagy a hús nem hiányozhatott, azt a kisgazdaságok megteremtették, ám olyan elemi dolgokból is hiány volt, mint például az étkezési só. Aki hozzájutott, az is drágán kapta, de a lábukat is lejárták, mire venni tudtak. Hiánycikk volt a nélkülözhetetlen petróleum is. Aztán sokaknak az jelentette a dermesztő félelmet, hogy nem tudták teljesíteni a kötelező beszolgáltatást, például kukoricából. A termés még karácsonykor is száz katasztrális holdon lábon állt, és az a mennyiség a beadást késleltette. Lesz-e annak következménye? – latolgatták, hiszen az orosz jóvátételi szállítások elmaradását a hatóság megtorolta. Nem tudni, hány gazdát számoltattak el emiatt.

Eltelt három év. 1948 decembere: abban a hónapban a „népi bizottság” rendteremtésbe fogott. Szigorúan megbüntették a nem megfelelően művelt földek gazdáit, a parlagon hagyott területeket másnak juttatták, a legsúlyosabb retorzió pedig a már addig is bűnösnek kikiáltott „kulákokat” érte: tőlük kétszáz holdat egyszerűen elvettek. És ez csak a kezdet volt. 1950-51 telén már negyvennégy család minden ingó és ingatlan vagyonát, földjüket, házukat rekvirálták, majd ki is telepítették őket. Idővel újabb tizenkilenc gazda került kuláklistára, ismét ennyi család lehetetlenül el. Veszített az egész faluközösség, persze, hiszen a szétvert parasztgazdaságok, a megszűnt kiskereskedelem újabb ellátási katasztrófa forrása lett. Ezekben a szomorú decemberekben szinte provokáció volt, ha valaki a kisemmizetteknek békés karácsonyt és boldog újesztendőt kívánt…

Fotó: jakd.hu

Nem volt ez másként ’56-ban sem. A vasmű munkástanácsa novemberben csatlakozott a központi sztrájkfelhíváshoz, s a munkások csak háztartási célokra alkalmas kokszot voltak hajlandók előállítani. A sztrájkot végül decemberben felfüggesztették, hogy az acélgyártás kiesése ne okozzon még nagyobb gondokat, s főként azért, hogy az erőmű biztosíthassa a város áramszükségletét, a lakások fűtését és vízellátását. A megszállókkal szembeni ellenszenv azonban nem csillapodott, így újabb részleges sztrájkokra került sor. Amikor a hó közepén a buszsofőrök és az őket kiszolgáló személyzet megtagadta a munkát, a helyi közlekedés megbénult. A sztrájkszervezőt letartóztatták, s a buszok volánja mögé karhatalmistákat, pufajkásokat ültettek. Karácsonyra végül helyreállt a közlekedés rendje.

Ám az ünnep békés hangulata mégsem jött el. Az ismert néprajzkutató, Sergő Erzsébet mutatott rá egy különös jelenségre – abban az adventben annyi betlehemes gyerek járta a várost, mint Sztálinvárosban addig még soha. Az emberek a népi szokás felelevenítésében a csöndes tiltakozás egy módját vélték felfedezni…

A rovat további hírei: Napraszóló

CB 40 19, a csodaautó

CB 40 19, a csodaautó

2019. március 16. (szombat)

Állt a haverjával a vadonatúj Moszkvics mellett, ragyogott rajta a nap. Milyen színű lehet? Nem kérdezte meg, titkolta, hogy színtévesztő, különösképp azóta, hogy az újságban olvasott egy hirdetést: Középkorú asszony férjhez menne… „Kis testi hibával” jeligére a Kiadóba. Úgy hitte, a színtévesztés is „kis testi hiba”, így nem beszélt róla. Biztosan világoskék a kocsi, gondolta, és lezárta magában a színkérdést. Amúgy is sokkal jobban izgatta, hogy az autóba bele kéne ülni.

Rangon aluli…

Rangon aluli…

2019. március 10. (vasárnap)

Ötvenes férfi támaszkodik az autójára, telefonál. Feltűnően ideges, mindegyre az órájára pillant. Látom, a bal első gumi lapos. Van pótkerék? Hogyne lenne! – válaszol önérzetesen. Ajánlkozom, szívesen segítek, hiszen ismerősök vagyunk, ez a legkevesebb. Á, nem, köszöni, van ember, majd „az” megcsinálja. Megyek a dolgomra.

„Aranyláz” Újvárosban

„Aranyláz” Újvárosban

2019. március 03. (vasárnap)

1951. május elseje. Munkásünnep Pentelén, felvonulással, utcanévadóval, házavatóval. A hivatalosságok, a fővárosi protokollvendégek megcsodálják a semmiből kinőtt utcát – persze, hogy a Május 1. nevet kapja –, majd az ünnepség végeztével hazamennek. És a frissen átadott épületek egy részében másnap nem a beköltöző családok jelennek meg, hanem munkásbrigádok. Hogy befejezzék azt, amit az ünnepélyes avatóig nem sikerült.

1859: a pentelei világjáró hazatér

1859: a pentelei világjáró hazatér

2019. február 25. (hétfő)

Barkóczi Rosty Pál, az ifjú nemes önszántából tán sosem hagyta volna el Magyarországot. De az 1848-49-es szabadságharc katonájának, a Károlyi-huszárezred kapitányának nem volt más választása: a világosi fegyverletétel után börtön várt volna rá, így menekülnie kellett. Sógora, a tudós Trefort Ágoston, a későbbi vallás- és közoktatásügyi miniszter segítségével emigrált.

A „jégtörőnek” nem akadt dolga

A „jégtörőnek” nem akadt dolga

2019. február 24. (vasárnap)

Mátyással nincs szerencsénk, lehet, hogy komisz idő vár ránk, már hogyha beválik a népi regula. Mert a régi időjósok úgy tartották, ha Mátyás jeget talál, töri, ha nem talál, csinál. Vagyis még hidegebb napok várhatóak.

Mozi, filmszakadásig

Mozi, filmszakadásig

2019. február 24. (vasárnap)

Még hogy rossz emlék! Hogy is lenne az egy mozi, ami sokaknak ifjúságélmény, a meghitt együttlétet emléke a kedvessel, szigorúan a hátsó sorban, kerüljön a jegy, amibe kerül, de ott, a félhomályban összebújva, jaj, Istenem! Szép volt.

Hogy hívnak, kis boxos?

Hogy hívnak, kis boxos?

2019. február 16. (szombat)

Borsós. Borzas. Ebes. Elep. Kócs. Kormópuszta – mintha leckét mondana fel, úgy sorolja a hortobágyi gazdaságok nevét, tizenkettőt, ahová az ötvenes években kitelepített családok kerültek, kényszermunkára. És most telefonon invitál: készül az egykori száműzetése színhelyére, tartsak vele, hisz már kétszer együtt mentünk. Majd meglátjuk, mondom neki, hogy időt nyerjek.