Rangadó előtt a Dunaferr

spigott - 2018. december 13. 12:54

A harmadik helyen álló Veszprém otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket ma este nyolc órától a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata.

Nagy csatában aratott 4-2-es győzelmet a Nyírgyulaj elleni hétfői bajnokin a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata, mely továbbra is tartja második helyét az NB I tabelláján, igaz a harmadik Veszprémnél egy, míg a negyedik Haladásnál két mérkőzéssel többet játszott. Éppen ezért is lesz nagyon fontos együttesünk ma este nyolc órakor kezdődő találkozója, melyen az a Veszprém lesz a mieink ellenfele, mely mindössze egy pont lemaradással követi fehér Zsolt tanítványait a táblázaton. A veszprémiek remek formát mutatnak, legutóbb október 12-én szenvedtek vereséget, s azóta lejátszott öt mérkőzésüket egyaránt megnyerték, s nem árulunk el túl nagy titkot azzal, hogy ma is a siker reményében lépnek pályára.

Ez a célja azonban a Dunaferr futsalosainak is, akik mindenképpen szeretnék megtartani jelenlegi helyezésüket, s tovább tapadni az éllovas Berettyóújfalura, ám ez egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak. A hazaiak ugyanis remek csapatot alkotnak, ráadásul fűtheti őket a visszavágás vágya is, mivel a két gárda dunaújvárosi találkozóján a mieink 4-0-s első félidőt követően 5-3-ra legyőzték mai vetélytársukat. Tisztában van a mai mérkőzés fontosságával együttesünk szakvezetője, Fehér Zsolt is, aki szerint nagyon jót tett együttesének az, hogy a Nyírgyulaj elleni hétfői meccsen is meg kellett küzdeni a pontokért, hiszen egy jó iramú, éles mérkőzés után vághatnak neki a Veszprém elleni mai rangadónak, melyen természetesen a három pont megszerzése lesz a mieink célja.

A rovat további hírei: Sport

Véget ért a szezon a DAB számára

Véget ért a szezon a DAB számára

2025. feb. 19.

Debrecenben is kikapott kedden este, így nem jutott be a bajnokság legjobb négy csapata közé a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Kondor Anett a felnőttek közt is letette névjegyét

Kondor Anett a felnőttek közt is letette névjegyét

2025. feb. 18.

Szépen fénylő éremmel és egy újabb korosztályos elismeréssel térhettek haza a dunaújvárosi lábtoll-labdázók a sportág első felnőtt bajnoki fordulójáról.

A harmadik meccsért küzdenek

A harmadik meccsért küzdenek

2025. feb. 18.

Debrecenben, a DEAC otthonában lép pályára a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a bajnoki rájátszás második találkozóján ma este fél héttől.

Tornával készültek a kispályások

Tornával készültek a kispályások

2025. feb. 17.

A Pizza Paradise csapatának sikerével ért véget a Rácalmási Sportcsarnokban megrendezett XIV. Felkészülési Farsang Kupa elnevezésű kispályás labdarúgó torna.

DSTV: komoly tervekkel idén is

DSTV: komoly tervekkel idén is

2025. feb. 17.

Már az elmúlt esztendő végén megkezdték a tornászok a felkészülést a 2025-ös versenyszezonra. Február elején ellátogattunk egy edzésükre, ahol Trenka János beszélt a felkészülésről, illetve az időszak legfontosabb eseményeiről. Hangkép.

Előnyben a Debrecen

Előnyben a Debrecen

2025. feb. 17.

Az emberelőnyeit hibátlanul kihasználó DEAC háromgólos győzelmet aratott a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói ellen magyar bajnoki rájátszás első, dunaújvárosi mérkőzésén.

DSTV: szükség volt a felújításra

DSTV: szükség volt a felújításra

2025. feb. 16.

Mint arról már korábban beszámoltunk, egy felújított röplabdapályán edzhetnek a sportolók a Dózsa Iskola tornatermében. A fejlesztésnek rendkívül örültek az iskolában is, ahol a pálya már több hete feldobja a testnevelésórákat. Hangkép.