Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Rekordmértékű növekedésére számítanak

Közélet
kereskedelem
forgalom

facebook megosztás

doszerk - 2018. dec. 06., 15:57

A teljes decemberi kiskereskedelmi forgalom rekordmértékű, 6 százalék feletti növekedésére számít az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), várakozásuk szerint az év utolsó hónapjának forgalma megközelítheti az 1200 milliárd forintot.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek elmondta: decemberben mindig megugrik az élelmiszerboltok forgalma az előző hónapokhoz képest, idén csak az ünnepekre szánt élelmiszerekre körülbelül 100 milliárd forintot fordítanak majd a vásárlók. Ajándékokra várhatóan 100 milliárd fölötti összeget költenek, ebben a hagyományos ajándékokon túl például a vásárlási utalványok, színházjegyek vagy utazások is benne vannak - tette hozzá. A főtitkár szerint kedvező a kereskedelem piaci környezete; a magyar gazdaság növekedése, a bérek emelkedése, illetve a kormányzati családpolitikai intézkedések miatt több pénz van a családoknál, ennek köszönhető a kiskereskedelmi forgalom erőteljes bővülése. A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. éves árbevételének mintegy 10 százalékát realizálja az év utolsó hónapjában. A vásárlások átlagos értéke 20-25 százalékkal nő az ünnepi időszakban, a vásárlók száma pedig mintegy 3 százalékkal. A vállalat az elmúlt évek egyik legjobb havi forgalmát várja decemberben - közölte a Spar az MTI-vel.

Az ünnepi időszakban a vásárlók a karácsonyi készülődéshez kapcsolódó tipikus termékeket keresik: a szaloncukrot, az édességeket, a sütési alapanyagokat, illetve a különféle italokat. A karácsony közeledtével fellendül a friss áruk iránti igény is, a Spar ebben az időszakban értékesíti a legtöbb friss halat. A ponty és a tojás kiemelkedően keresett, és megnő a kacsa, a pulyka, a minőségi csirkehús, valamint a füstölt áruk iránti kereslet. Kiemelkedő a hidegtálak forgalma, a készételek közül pedig a halászlé, a hal- és káposztás ételek, valamint a kocsonya a legnépszerűbbek. Az Auchan Magyarország Kft. az MTI megkeresésére közölte: az előző év azonos időszakához képest 4 százalékos forgalomnövekedést vár a vállalat idén decemberben, ami nagyságrendileg megegyezik a tavaly év végi forgalombővüléssel. Az év többi hónapjához képest decemberben a vásárlások értéke akár 30 százalékkal magasabb lehet, ami nemcsak az élelmiszerkínálatnak, hanem a játék- és dekorációs termékeknek is köszönhető. A decemberi forgalom az áruházlánc éves forgalmának körülbelül 15 százalékát teszi ki.

A tájékoztatás szerint az Auchan áruházaiban egyre nagyobb arányban fogynak szinte minden kategóriában a prémium termékek. A hústermékek közül sokan keresik a filézett és a darált húsokat. Egyre nagyobb az igény a kényelmi termékekre, így az előkészített, töltött, pácolt, baconbe tekert, fűszerezett húsokra és halakra. A teljes húskínálat ünnepek előtti forgalma az éves értékesített mennyiség hozzávetőleg 15 százalékát adja. A tartós pék- és cukrásztermékek forgalmának csaknem negyedét teszik ki a szezonális termékek az év végén. Jelentős növekedést tapasztalnak a karácsonyi dekorációs és lakberendezési termékek, valamint a könyvek forgalmában is. A forgalom növekedése az Auchan áruházaiban már november végétől érzékelhető, csúcsát a karácsony előtti két hétben éri el - közölték. A Tesco-Global Áruházak Zrt. tapasztalatai szerint is elkezdődik az ünnepi bevásárlási időszak már november végén, illetve december első napjaiban. Decemberben az áruházláncnál az átlagos költés és a vásárlók száma is mintegy 30 százalékkal nő más hónapokhoz képest. A december 24-ét megelőző hét napban kimagasló a vásárlók átlagos költése, és december 22-ig exponenciálisan nő. Az online rendeléseknél a karácsonyi időszak az egyik legerősebb az évben, ilyenkor az átlagosnál 25-30 százalékkal több rendelést mérnek, a vásárlások értéke pedig érezhetően emelkedik. Változatlan az a tendencia, hogy a vásárlók az ajándékok beszerzésével kezdik meg az ünnepi készülődést, ezután kerül sor az ünnepi menü hozzávalóira, közvetlenül az ünnep előtt pedig azokat a termékeket veszik a leginkább, amiből a legfrissebbet szeretnék tálalni. Ilyenkor jellemzően megnő a kereslet a családi kiszerelés és a prémium márkák iránt is - közölte a Tesco.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!

FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!

2025. szep. 12.

Dunaújváros új tömegsport-koncepcióval készül 2026-ra. A FitCity Dunaújváros – A mozgás mindenkié című program célja, hogy minél több helyi lakos találjon rá a számára ideális mozgásformára, miközben a sporton keresztül közösség is épül.

Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket

Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket

2025. szep. 12.

Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026-os tanévre. Összeállításunk a témához kapcsolódó összes fontos tudnivalót tartalmazza – figyelem, közeleg a határidő!

 

Számos lehetőség a gazdasági programban

Számos lehetőség a gazdasági programban

2025. szep. 12.

A város uniós fejlesztési ciklusra vonatkozó tervdokumentációja időben elkészült, és a jóváhagyó határozat is megjelent a Magyar Közlönyben. Azonban a kormány politikai döntései miatt jelenleg zároltak a szükséges források, így a jóváhagyott tervek ellenére a pénzügyi keretek egyelőre nem szabadultak fel. Ez komoly kihívást jelent a város számára, amely több kiemelt projektet kíván megvalósítani a következő években.

DSTV: Almási Zsolt emlékére

DSTV: Almási Zsolt emlékére

2025. szep. 11.

Terjedelmes, a korabeli televíziós archívumok anyagából is bőven merítő összeállítással eleveníti fel a város első szabadon választott polgármestere, a díszpolgári címmel is elismert Almási Zsolt emlékét a DSTV abból az alkalomból, hogy a jeles közéleti személyiség nevét kapta a város közgyűlési terme. Hangkép extra.

 

Közgyűlést tartottak az Almási Zsolt teremben

Közgyűlést tartottak az Almási Zsolt teremben

2025. szep. 11.

A legutóbbi rendkívüli közgyűlésen Almási Zsolt, Dunaújváros díszpolgára nevét vette fel a Városháza "C" szárnya közgyűlési terme. A ma délelőtti testületi ülésnek már az Almási Zsolt terem biztosította a helyszínt, ahol összesen 19 témában született döntés.

"Egészség ezreknek, milliók az egészségügyi intézménynek" – idén újra városunkban

"Egészség ezreknek, milliók az egészségügyi intézménynek" – idén újra városunkban

2025. szep. 11.

Szűrővizsgálatok, előadások és bemutatók sora vár mindazokra, akik részt vesznek a Richter Egészségváros programján Dunaújvárosban szeptember 20-án. Az ingyenes program résztvevői egyidejűleg a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetet is támogatják.

Újra közös szemétszedés a takarítás világnapján

Újra közös szemétszedés a takarítás világnapján

2025. szep. 11.

Közös sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a közelgő World Cleanup Day - Sporttal a környezetért! 2025 nevű eseményre az akció szervezői a Pannon iskolában szerdán délután.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

  2. Látható a fejlődés és befektetett munka

  3. Az Élesztő ajándéka

  4. Gyakori esküvői bakik

  5. A kevesebbet hibázó nyert

Videók

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő