Tovább a fejlődés útján
Újabb előrelépést könyvelhet el a Dunaferr SE úszó szakosztálya az idei évben. A 2018-as esztendőt lezáró ünnepségen a hazai és nemzetközi sikereket is felelevenítették az egyesület tagjai.
Sikeres évet tudhat maga mögött a Dunaferr SE úszó szakosztálya. A 2018-as évet lezáró ünnepséget a hagyományoknak megfelelően a Campus étteremben tartották, ahol az egyesület vezető és edzői mellett a versenyzők is jelen voltak a legkisebbektől a legnagyobbakig. Köszöntőt tartott Bene Vera szakosztályvezető is, aki szerint ez az év mindenképpen arról lesz később emlékezetes, hogy idén október végén kellett elhagyniuk az otthonukat, vagyis az uszodát a felújítás miatt. Mint mondta, erre már év eleje óta készültek, mégis sok nehézség adódott a költözéskor, ugyanakkor megmutatkozott közösségük ereje is és az összetartozásuk. Külön kiemelte az idősebb versenyzőket, valamint a szülőket, akik mindenben segítségükre voltak az egyesületnek és a fiatalabb versenyzőknek is.
Az új helyszínek azonban biztosítják a lehetőséget a nyugodt munkára a következő nyárig, amikor újra birtokba vehetik a vadonatúj és minden tekintetben korszerű uszodát. Kiemelte azt is, hogy mindezen nehézségeik ellenére sem az időeredmények, sem az érmek száma nem csökkent, sőt kifejezetten jól alakulnak, ahogyan az egyesület tagjainak létszáma is, ami ebben az évben is nőtt. Ez annak is köszönhető, hogy az önkormányzattól minden segítséget megkaptak és az iskolák, különösen a Vasvári iskola is nyitottan, rugalmasan áll a változásokhoz. Az idei eredményekkel kapcsolatban elmondta, a versenyzők 48 megmérettetésen képviselték a Dunaferrt, amelyek közül három külföldi verseny volt, valamint részt vettek az első hazai rendezésű világkupán is. Ezeket az eredményeket figyelembe véve az országos ranglistán a tavalyi 26. helyezést megjavítva már a 21. helyen állnak a sorban.
A helyezésük azért is kiemelkedő, mert az országban több, mint száznegyven egyesület van jelenleg. Még impozánsabb az, hogy annak a mindössze kilenc egyesületnek a tagjai, akik ebben a naptári évben minden korosztályban pontszerző helyeket értek el, méghozzá összesen tizenhét dunaferres fiatallal. Őket Bene Vera szakosztályvezető külön is megemlített és a többiek hatalmas tapssal méltatták. Az est végén jó hangulatú beszélgetés és vacsora kezdődött, valamint elkezdték tervezgetni a 2019-es évet, ami talán az ideinél is jobb lehet majd.
A rovat további hírei: Sport
Újabb erdélyi túrán az Acélbikák
2025. okt. 24.
A tabella második helyén álló Brassó otthonában folytatják szereplésüket az Erste Liga alapszakaszában a DAB jégkorongozói ma este fél hattól.
Egyéni összetettben döntőztek a tornászok
2025. okt. 23.
Tizennyolcadik helyen végzett a jakartai tornász világbajnokság egyéni összetett fináléjában a DKSE kiválósága, Mayer Gréta.
Hozták a kötelezőt vízilabdázóink
2025. okt. 23.
Felemás játékkal, de magabiztos győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Győr elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.
Újabb dupla siker
2025. okt. 22.
A DFVE serdülő és ifjúsági vízilabdázói is magabiztos győzelemmel zárták a Tatabánya-Semmelweis OSC elleni mérkőzésüket a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.
Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit
2025. okt. 22.
A Gurics György Birkózó Centrumban köszöntötte a közelmúltban véget ért világbajnokságokon szereplő dunaújvárosi birkózókat Barta Endre alpolgármester.
Három döntős hely Jakartában
2025. okt. 21.
Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.
DSTV: vár a ring
2025. okt. 21.
Településünk széles sportági kínálatának egyik jeles szereplője a Dunai Ökölvívó Sportegyesület. Az edzők elkötelezettek a sportág népszerűsítése mellett – a fiatalok mellett gondolnak az idősebb sportolókra, s persze azokra is, akik elsősorban hobbiszinten foglalkoznának az ökölvívással. Hangkép.








