Vérfrissítés kell az Európai Parlamentben
Vérfrissítésre van szükség az Európai Parlamentben - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
"Látom rajtuk a ciklus végi fáradtság jeleit", de a jövő évi EP-választás után lesznek új képviselők, és "szerintem javulni fog a demokrácia minősége" - fogalmazott a kormányfő. Az úgynevezett migránsvízum kérdésében Orbán Viktor azt mondta: "elég vicces", hogy egy ügyben addig kell újra és újra szavazni, amíg a bürokraták szerint helyes eredmény meg nem születik.
Feltette ugyanakkor a kérdést, hogy miért tűrik el ezt az EP-képviselők, akiktől az emberek azt várják, hogy álljanak ki az őket odaküldők érdekei mellett. "Próbálnék én itt, a magyar parlamentben ilyeneket csinálni, nem csak az ellenzék, de még a saját frakciótagjaim is fellázadnának" - tette hozzá. Semmilyen demokrácia sem tökéletes, a magyar sem, de a brüsszeli még messzebb van ettől - fogalmazott.
A Guy Verhofstadttal, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége EP-frakciójának vezetőjével fennálló vitára úgy reagált: ez jól rátapint a nyugat-európai és közép-európai országok demokráciája közötti különbségre. "Nekik egy ilyen elfáradt intézményes demokráciájuk van (...), és ha az elit úgy látja, hogy megtámadják, akkor megsértődik. Nekünk ez a luxus nem adatott meg, hogy ne támadjanak bennünket: 1990 óta vagyok parlamenti képviselő, 13. éve vagyok miniszterelnök, minden reggel azzal kelek, hogy derékon vágnak" - fejtette ki. Hozzátette: "itt életben kell maradni minden támadással szemben", "itt az ember nem királykodhat, itt utcai harcosként az evidensen jó döntésekért is meg kell harcolni".
Kijelentette: a Sargentini-jelentéssel megtámadták Magyarországot, és "mi legalább akkora erővel támadtunk vissza - de ha lehet, inkább nagyobbal -, mint ahogy megtámadtak bennünket". A kormány nem tűri el, hogy rombolják az ország tekintélyét, becsületét - közölte, megjegyezve: "aki belénk harap, annak erős fogsorral kell rendelkeznie, mert nem fogjuk ezt tűrni".
Azzal kapcsolatban, hogy a kormány megbízásából Brüsszel utcáit járó, a figyelmet a bevándorlási politika következményeire felhívó plakátos kisteherautót rendőrök állították meg, és leszereltették róla a Guy Verhofstadtot ábrázoló feliratot, a kormányfő úgy reagált: "a demokráciában az életerő ma Kelet-Közép-Európában erőteljesebb, mint Nyugat-Európában".
A családok védelméről szóló nemzeti konzultációval kapcsolatban Orbán Viktor hangsúlyozta: újabb és újabb segítségeket kell nyújtani a fiataloknak a gyermekvállaláshoz, hogy úgy érezzék, ezzel nem romlik, hanem javul az életük minősége. A gyermeknevelés "kétségkívül küzdelmes, kétségkívül helyt kell állni, kétségkívül anyagiakkal is jár", de ha azt lehet érezni, hogy a költségvetés is mellettük áll, "otthonteremtésben, bérben, adórendszerben, gyesben, gyedben, bölcsődékben segítséget nyújt", akkor érdemes vállalni - fejtette ki.
Felidézte a migrációs nemzeti konzultációt is, amelyen a legnagyobb volt a részvétel, amit úgy értékelt, hogy az emberek életösztöne jól működik Magyarországon, érezték, hogy a magyaroknak nagy erővel kell felállniuk a brüsszeli támadásokkal szemben. A magyar gazdaság állapotáról szólva a miniszterelnök arról beszélt, hogy 2010-zel szemben - amikor legyengült, kivéreztetett volt az ország - mára erőteljes, növekedni tudó, az embereknek munkát adó, ütésálló nemzetgazdaság lett a magyar.
Ennek a kulcsa az volt - mondta -, hogy a kormány meghirdetett egy másfajta gazdasági rendszert, a magyar modellt, amely mellé az emberek is odaálltak. Az elért gazdasági eredményt figyelemreméltónak nevezte, kiemelve, hogy a gazdaságpolitikát a magyarok tehetségére és szorgalmára építették, ami meghozta az öt százalék fölötti növekedést.
Továbbra is hinni kell abban - folytatta Orbán Viktor -, hogy a szorgalom és a tehetség fenntartja a bővülést, a vezetők pedig nem kényelmesedhetnek el, nem szabad azt gondolni, hogy most már a bab is hús, hanem újabb és újabb erőfeszítéseket kell tenni a következő sikerekhez.
A nemzetközi összehasonlításokat úgy kommentálta: nem indokolatlanok az összevetések, de "a többiek nem nagyon érdekelnek, nekik megvan a saját életük (...), nem érdemes méricskélni". "Azt akarom, hogy a magyarok (...) saját logika mentén érezzék magukat sikeresnek, érezzék úgy, hogy van értelme annak, amit tesznek, és ne másokkal összevetve" - mondta, hozzátéve: sohasem érdemes a külföldiek életelvárásaival, fejlettségével meghatározni a saját életünk minőségét és céljait.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy még rengeteg tennivaló van, ezek közé sorolta, a szakképzés területét, a kis- és középvállalkozók vállalatvezetési képességének javítását és a bérek emelését, amelyhez pedig mindenképpen javítani kell a versenyképességet.
Az egészségügyi szakdolgozók napokban bejelentett béremelésével kapcsolatban a kormányfő azt mondta: a forrásfelhasználás sorrendjének meghatározásakor az egészségügyi szakértők az ápolónők helyzetének javítását említették az első helyen, úgy érzik ugyanis, talán ez a legkritikusabb pontja az ágazatnak. Jelezte, Varga Mihály pénzügyminiszterrel hosszú órákon át dolgoztak ennek teljesíthetőségéért, és végül egy négy évre felosztott - 70 százalékot meghaladó - béremelési programot hirdettek meg.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára
2024. máj. 06.
A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.
Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)
2024. máj. 05.
Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.
Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat
2024. máj. 04.
Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.
Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek
2024. máj. 04.
A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.
Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)
2024. máj. 03.
A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.
DSTV: jótékonysági sportbál
2024. máj. 01.
Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.
A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!
2024. ápr. 30.
A majálisra időzített véradással kezdődik a véradások sora, és sok-sok vidéki helyszínen számít az önkéntesek aktivitására a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Nem csökken a vérigény – minden cseppje kincs!