A Mad Dogs nyerte a Carissa kupát
Kétmillió forintot adott át a Carissa Kupát szervező Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének!
Kiváló szervezés, fantasztikus hangulat, izgalmas, a végletekig kiélezett meccsek jellemezték az idei, immár XVII. Carissa kupát. Az idén is átlépte az országhatárokat a rendezvény, hiszen a 36 induló csapat között találtuk a vajdasági Csantavér, az erdélyi Kézdivásárhely, az ausztriai R-Bus, valamint a kárpátaljai Makkosjánosi csapatait is. A több, mint 500 játékos három napon át küzdött a vigaszág, vagyis az Acerbis, valamint a Carissa kupáért.
A rendezvény zárónapján jelen volt dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára, dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos, Cserna Gábor, városunk polgármestere, dr. Fábián Károly, az egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár, Dr. Sűrű Renáta jegyzőasszony, Hingyi László és Izsák Máté önkormányzati képviselők, Nemes Ferenc, a RONEKO Kft ügyvezetője, Bencsik István, az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóságának Társadalmi elnöke, Fekete Mihály alezredes, Kalácska András, a DLSZ elnöke.
A vasárnapi zárónapon már a legjobbak kaptak szerepet, vagyis a legjobb 16 csapat, melyek az egyenes kieséses szakaszban bizonyították, hogy ezen a napon már minden a tétről szól. Arról, hogy mely csapatok lesznek a továbbjutók több alkalommal csak a büntetőlövések döntöttek, így várható volt, hogy az elődöntőkben is hasonló párharcok lesznek majd. Ebben a szakaszban hatalmas meglepetésre a Kézdivásárhely legyőzte a Dunaferr Vasast, majd a folytatásban az egyik esélyes, a Karmacsi Autó is búcsúzni kényszerült, akiket a Steelworkers győzött le. A legjobbak közötti összecsapásokat két kiváló gálamérkőzés előzte meg. Elsőként a Dunaújváros PASE és a HOLLER UNFC U9-es fiataljai léptek pályára, majd következtek az igazi legendák, hiszen a Dunaferr bajnokai a Budapest Honvéd legjobbjait fogadták. A nézők így többek között láthatták Kovács Kálmán, Disztl Péter, Garaba Imre játékát Kuti László, Miskovicz Bálint és Lehota István ellen. A jó hangulatú gála után következett a döntő a Kézdivásárhely és a MAD Dogs között. Az aranymeccset végül a MAD Dogs nyerte, akik a három napi teljesítményükkel megérdemelten vehették át aranyérmeket. Az eredményhirdetésen először Cserna Gábor fejezte ki köszönetét a szervezőknek, játékosoknak, támogatóknak. Beszédében kiemelte, hogy nagy öröm, hogy egy olyan szervezetet, a Vöröskeresztet támogatja ezúttal a rendezvény, ami mások segítségén dolgozik:.
- Köszönetem fejezem ki és egyben gratulálok a szervezőknek, résztvevőknek, hiszen ismét egy nagyszerű, immár a XVII. Carissa Kupán vagyunk túl. Ezen a nagyszerű rendezvényen is bebizonyította a DLSZ, hogy méltó a Dunaújvárosért Díjra. A rendezvényen mind a 36 csapat győztessé vált, melyek a határainkon túlról és az ország különböző pontjairól érkeztek városunkba. Nagy öröm, hogy a DLSZ ismét bebizonyította társadalmi szerepvállalását, hiszen ismét talált egy nemes célt, mégpedig a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének támogatását, akik számára összegyűlt egymillió forintos összeget Dunaújváros Önkormányzata másfél millió forintra egészít ki.
Cserna Gábor beszéde közben azonban az összeg 1.585.500 forintra nőtt, így egy újabb bejelentés következett, vagyis az összeget az önkormányzat 2.000.000 forintra egészítette ki. Ezt a hatalmas támogatást köszönte meg Dr. Fábián Károly, az egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár, aki szintén köszönetet mondott a támogatóknak, szervezőknek. Az ünnepség folytatásában az egyéni, majd a csapatdíjakat adták át. A meglepetéseknek azonban ezzel nem lett vége, hiszen Cserna Gábor bejelentette, az első három helyezett csapat mindegyike hivatalos egy egyhetes üdülésre az önkormányzat balatonszéplaki üdülőjében.
Az Acerbis Kupa végeredménye:
1. Working
2. Széchenyi Pékség
3. Csantavér
Az Acerbis Kupa legjobb játékosa: Balogh Ádám (Working)
A XVII. Carissa kupa végeredménye:
1. MAD Dogs
2. Kézdivásárhely
3. Shell Dunaújváros
4. Steelworkers
A XVII. Carissa kupa Nap pillanata díjasa Sárközi Szabolcs (Lázár Lovaspark)
A XVII. Carissa kupa DLSZ+ díjasa a KÖDI Generál csapata
Különdíjasok:
A torna gólkirálya: Büki Baltazár (MAD Dogs)
A torna legjobb játékosa: Bentum Pául (Kézdivásárhely)
A torna legjobb kapusa: Bunduk Gábriel (Kézdivásárhely
A döntő legjobb játékosa: Büki Baltazár (MAD Dogs)
A legjobb dunaújvárosi játékos: Nagy Márk (Shell Dunaújváros)
A rovat további hírei: Sport
DSTV: szépen csillog az ezüst
2025. szep. 19.
Újabb dunaújvárosi kiválóságot köszönthettünk. Elégedetten tekintett vissza a győri maraton világbajnokságra, illetve az idei versenyszezonra a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára, valamint edzője, Horváth Attila is. Hangkép.
Futsal Eb-pótselejtező - Egygólos előnyben a magyar válogatott
2025. szep. 19.
A magyar férfi futsalválogatott 3-2-re legyőzte Romániát az Európa-bajnoki pótselejtező első mérkőzésén, csütörtökön Debrecenben.
Elkészült az Andersen Liga sorsolása
2025. szep. 19.
A tizenkét csapatos sorozat 2025/2026-os kiírásában két dunaújvárosi együttesnek is szurkolhatnak a jégkorong helyi szerelmesei.
DSTV: közös takarításra hívnak
2025. szep. 18.
Ahogy az elmúlt években már megszokhattuk, idén is megrendezi közös jótékonysági akcióját a takarítás világnapjához igazítva a DLSZ Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportja és a dunaújvárosi Decathlon áruház. A Decathlon World Cleanup Day - Sporttal a környezetért! 2025 elnevezésű akciót idén szeptember 19-én rendezik meg. Az akcióval kapcsolatban sajtótájékoztatót is tartottak a Pannon Iskolában – sokan osztották meg a gondolataikat. Hangkép.
Portugál-magyar - pénteken kezdődik a jegyértékesítés
2025. szep. 18.
Pénteken délelőtt 10 órakor startol a jegyértékesítés a magyar labdarúgó-válogatott portugálok elleni, idegenbeli világbajnoki selejtezőjére.
Büszkék az akadémistákra
2025. szep. 18.
Már nyolc akadémistával büszkélkedhet a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület birkózó szakosztálya.
FitCity Dunaújváros: központban a mozgás és az egészség
2025. szep. 17.
Nagyszabású programsorozattal mozgatná meg önkormányzatunk a város lakosságát, s a sportos közösségi esemény első állomására sem kell már sokat várni, derült ki a Szalki-szigeten megtartott sajtótájékoztatón.









