Elegáns évzáró
A Dunaferr SE Torna Szakosztálya méltán kiváló hangulatban zárta a 2018-as esztendőt, hiszen az elmúlt időszakban számos szép sikert arattak felnőtt és utánpótlás szinten egyaránt.
A Dunaferr SE torna szakosztálya évzáró ünnepségén az edzői stáb és a három szakág, női torna, férfi torna, gumiasztal, összességében 80 főt számláló versenyzői köre vett részt. A tornász család elegáns öltözékben megjelent tagjait Trenka János rendhagyó módon köszöntötte. A vezető edző idővonalra állította a szakosztály életét s fényképek segítségével mutatta be a Dunaújvárosban közel másfél évtizede új időszámítást kezdő sportág napjainkig tartó fejlődését. Ezt a kis vidám történelmi áttekintést azért is kísérték nagy figyelemmel a sportolók, mert szerencsére többen közülük magukra ismertek a régi képek között – nem kis derűt okozott a fiatal felnőtteknek, ahogyan magukat óvodás bukfencvirtuózként látták viszont a vetítő vásznon.
Kép: DO-archív
A vacsorát megelőző köszöntő magáért beszélt: olyan hosszútávú építkezés folyt és folyik a dunaújvárosi tornacsarnokban, ahol pici téglákból készítenek szilárd alapokat, melyek aztán akár egy várat is elbírnak. Az alapok lerakása nagyon munkás és nem látványos, a vár azonban annál inkább. A tornászoknak már van váruk, hiszen 3 szakág is hoz komoly hazai és nemzetközi eredményeket, nem beszélve a nagy létszámú tömegbázisról, mely bizonyítja, milyen sokan szeretnek tornázni a városban. Miután a legeredményesebb sportolók átvették kitüntetésüket, következett a vacsora, majd a résztvevők elengedhették magukat a táncparketten a közös játékok és tánc során. A dinamikus fejlődő dunaújvárosi torna csak egyet kívánhat magának 2019-ben: egy ugyanolyan sikeres évet, mint amilyen a 2018-as volt!
A rovat további hírei: Sport
Szoros siker a felnőttek között
2024. máj. 10.
Végig vezetve, de nagy küzdelemben aratott 32-31-es győzelmet Budaörsön a DKKA U21-es együttese az NB II-es felnőtt bajnokság csütörtöki fordulójában.
Növelte előnyét a Karmacsi
2024. máj. 10.
Az éllovas hozta a kötelezőt, a második és harmadik helyezett rangadóját viszont biztosan nyerte a Hangover a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar Csoportjában.
DSTV: sokan versenyeztek
2024. máj. 09.
Az MMK-ban rendezték meg az Újvárosi Darts Liga második fordulóját a mögöttünk hagyott hétvégén. A Dunaújvárosi Darts Club népszerű saját rendezésű bajnoksága most is sokakat vonzott, 32 férfi és 6 női versenyző állt táblához. Hangkép.
Felemás forduló az utánpótlásnál
2024. máj. 09.
A DKKA U19-es csapata kikapott, az U17-es viszont nyerni tudott az Érd otthonában lejátszott korosztályos bajnokin.
Dunaújvárosban dől el a bronzérem sorsa
2024. máj. 09.
Remek védekezéssel aratott 7-6-os győzelmet a bajnoki bronzpárharc második, egri találkozóján a DFVE női vízilabda csapata, s ezzel egyenlíteni tudott a két nyert meccsig tartó sorozatban.
DSTV: izgalmas szezon előtt a kispályások
2024. máj. 08.
A közelmúltban készítettünk interjút Petrás Gáborral. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség főtitkára fontos és örömteli hírekről számolt be: szó volt többek között a kispályás labdarúgó bajnokságról, valamint arról, hogy nagyon várják már az első kapavágást az új pálya projektnél. Hangkép.
Újra egy jó ügyért futnak
2024. máj. 08.
Idén a Móra iskolának segíthetnek azok, akik részt vesznek a DLSZ Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportjának május 18-i rendezvényén.