Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Jogellenesen rúgta ki a Hankook a jogot tanuló szakszervezeti vezetőt

Közélet
Hankook
elbocsájtás

facebook megosztás

doszerk - 2019. jan. 18., 17:52

A Kúria hatályon kívül helyezte a Székesfehérvári Tövényszék ítéletét, és kimondta, jogellenesen rúgták ki a Hankook Tire szakszervezeti vezetőjét 2014-ben. A cégnek ki kell fizetnie Bognár Ferenc egy évi munkabérét is - írja az Index.

Bognárt azonnali hatállyal bocsájtották el a rácalmási Hankook gyárból, mert jogi tanulmányokat folytatott. A cég tagadta, hogy jogi tanulmányai miatt rúgták ki a dolgozót, szerintük arról volt szó, hogy Bognár "valótlan információkra hivatkozva kért és kapott engedélyt távolmaradásra a munkából". 

Ehhez képest - mint azt a Kúria ítélete ismerteti - az azonnali elbocsájtás indoklásában a Hankook már kitért a tanulmányokra is: „a munkáltató belső ellenőrzései folyamán megállapításra került, hogy ön 2014.06.13. és 2014.06.20. napokra úgy igényelt tanulmányi (vizsga) okból távollétet, hogy ennek kapcsán fontos információt elhallgatott. Ön a jogszabály szerinti tanulmányi munkaidő kedvezményre ezért nem volt jogosult."

A Kúria a becsatolt szabadságkérő lapok és az egyetem által kiállított igazolásból megállapította, hogy Bognár időben átadta az igazolást, a Hankook pedig engedélyezte a távollétet. 

A szabadságok kérdése azért fontos, mert a régi munka törvénykönyve szerint annak, aki munka mellett tanult, a vizsgák miatt extra – fizetés nélküli – szabadság járt. Az új, a munkáltatóknak sokkal inkább kedvező törvényből ez a rész is kikerült, aki viszont a törvény 2012-es hatályba lépése előtt kezdett hozzá a tanulmányaihoz, annak továbbra is járt ez a kedvezmény. Aki azóta kezdett el a munka mellett tanulni, annak saját magának kell megoldania a szabadságot - írtuk korábbi cikkünkben. 

Bognár azt mondta, hogy szó sem volt tanulmányi szabadságról, ő a Hankook által használt rendes szabadságkérő formanyomtatványon kért fizetés nélküli szabadságot, mert már nem volt olyan fizetett szabadsága, amit kérhetett volna, de a vizsga fontos volt neki. Az egyik napra vonatkozóan nem is írta oda, hogy miért kéri a szabadságot, a másik napnál annyi indoklást írt, hogy egy egyetemi vizsgáról van szó (Bognár elmondása szerint a formanyomtatvány kérte az indoklást). A Hankook szerint viszont Bognár tanulmányi szabadságot kért és nem szólt, hogy megszakadtak, majd újraindultak a tanulmányai. Így a cég azt hitte, hogy még jogosult a tanulmányi szabadságra, ezért engedték el.

- index.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Mintegy 250 tonna tartós élelmiszert gyűjtött a Magyar Élelmiszerbank

Mintegy 250 tonna tartós élelmiszert gyűjtött a Magyar Élelmiszerbank

2020. nov. 30.

Mintegy 250 tonna tartós élelmiszert gyűjtött a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a hétvégén az ország 160 településén, az adományokból mintegy 50 ezer élelmiszercsomag készül a nélkülözők megsegítésére.

ITM: megúszható a pótdíjfizetés

ITM: megúszható a pótdíjfizetés

2020. nov. 30.

Ügyfélbarát egyszerűsítésekkel csökkennek az állampolgárok és vállalkozások adminisztrációs terhei az útdíjfizetési rendszerben. A jogosulatlan úthasználat miatt kiszabott pótdíjak a fizetési felszólítást követően kiválthatóak lesznek az éves országos matrica megvásárlásával - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Rendhagyó advent – de már világít a hit gyertyalángja (galériával)

Rendhagyó advent – de már világít a hit gyertyalángja (galériával)

2020. nov. 29.

A hagyományos ceremónia teljes mellőzésével, a biztonsági szabályokra különösen figyelve gyújtották meg jelképesen az adventi koszorú első gyertyáját a Városháza téren ma délután. Törékeny világ és ünnepi várakozás a hajtás után.

Háromezer éves bronzkori sírokat találtak a tiszadobi Andrássy-kastély udvarán

Háromezer éves bronzkori sírokat találtak a tiszadobi Andrássy-kastély udvarán

2020. nov. 29.

Körülbelül 3000-3500 éves, a bronzkorból származó sírokat tártak fel a Jósa András Múzeum régészei a tiszadobi Andrássy-kastély udvarán.

Hankook: idén is példás volt az önkéntesek összefogása

Hankook: idén is példás volt az önkéntesek összefogása

2020. nov. 29.

Vírus ide, veszélyhelyzet oda, semmi sem állíthatta meg az abroncsgyár munkatársait; 37 kezdeményezést valósítottak meg a KÖSZ, Hankook! elnevezésű közösségépítő és jótékonysági akció keretében az önkéntesek. Mindenki boldog a hajtás után.

 Vizit és gesztus a városvezetőktől

Vizit és gesztus a városvezetőktől

2020. nov. 29.

Közösen kereste fel Pintér Tamás polgármester és Barta Endre alpolgármester a város szociális intézményeit a napokban, hogy megköszönjék azt a kitartó és megfeszített munkát, amelyet a vírushelyzetben végeznek az ott dolgozók. Nem üres kézzel érkeztek.

Borult, párás idő várható

Borult, párás idő várható

2020. nov. 28.

Vasárnap azért már hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap is.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A MAC jutott a négy közé

  2. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  3. "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: hírek a horgászat szerelmeseinek

DSTV: hírek a horgászat szerelmeseinek

Top hírek

  1. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  2. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Választás 2026: szavazási tudnivalók és teendők

  5. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő