Háromezer éves bronzkori sírokat találtak a tiszadobi Andrássy-kastély udvarán
Körülbelül 3000-3500 éves, a bronzkorból származó sírokat tártak fel a Jósa András Múzeum régészei a tiszadobi Andrássy-kastély udvarán.
Főoldali és belső kép forrása: Jósa András Múzeum
Glázer Tamás elmondta, hogy az ásatás a kastély parkjában zajló felújítási és parkosítási munkálatok miatt indult el, a sírokra a vízvezeték új nyomvonalának kialakításakor bukkantak a szakemberek. Jelenleg három csontvázas és egy urnás, hamvasztásos sír, valamint néhány hulladékgödör került elő a földből. A sírok és telepobjektumok a középső bronzkori füzesabonyi kultúra hagyatékához sorolhatók. A csontvázas sírok bal oldalukra zsugorított testhelyzetben kerültek elő, vagyis női sírok voltak - ismertette a részleteket Glázer Tamás. Megjegyezte, nemükre abból lehet következtetni, hogy abban a korszakban bevett szokás volt a zsugorított temetkezés: a férfiakat többnyire a jobb, a nőket pedig a bal oldalukra fordítva temették el.
Az elhunytak mellé - túlvilági útravalóként - edényekben helyeztek ételt és italt, a feltételezések szerint családi, kiscsoportos temetkezésekre bukkantak a régészek. A leletek kora körülbelül 3000-3500 év lehet - tette hozzá a NÖF igazgatója. Az idei már a sokadik szezonja a nyíregyházi múzeum régészeinek a tiszadobi Andrássy-kastélyban: korábban a kastély felújításakor, legutóbb pedig 2017-ben, szintén a park területén végzett vízvezeték-rekonstrukciókor találtak bronzkori sírokat.
(MTI)
A rovat további hírei: Közélet
Díjátadó, jubileum, születésnap – ünnepelt a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete
2025. dec. 05.
Megtartotta hagyományos évzáró közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete a Campus étteremben. Az esemény részeként adta át Pintér Tamás polgármester a „Szociális Munkáért – Dunaújváros” elismerést Kondor László címzetes elnöknek, a Rudas iskola címzetes igazgatójának.
URBACT gyakorlati gyűjtemény készül
2025. dec. 05.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kilenc hallgatója látogatott el Dunaújvárosba Szövényi Anna tanszékvezető egyetemi docens vezetésével az URBACT projekt apropóján. Az egyetemistákat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Van megoldás a hódok okozta károk ellen
2025. dec. 05.
A vízparti területek rendszeres látogatói is megtapasztalhatták, hogy a környező településekhez hasonlóan Dunaújvárosban is rengeteg kárt okoznak a hódok. A békés együttélés azonban nálunk megvalósul – dróthálóval védik a fákat a Szalki-szigeten.
Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata
2025. dec. 05.
Az Év Közösségi Kezdeményezése díjat vehette át a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport az Önkéntességért Díjak fővárosi átadóján csütörtökön délután.
Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal
2025. dec. 05.
25 város képviselői vettek részt a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnöksége és választmánya napokban rendezett tanácskozásán – városunkat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester képviselte.
Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése
2025. dec. 04.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés összehívása a Versenyképes Járások Program keretében történő közbeszerzési eljárások megkezdése, illetve más határidős feladatokban szükséges döntéshozatal miatt vált indokolttá.
Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen
2025. dec. 04.
Folytatódott az idei körzetszépítés Újtelepen – már a második fenyőfa is megkapta a karácsonyi fénysort a körzetben. Bár ez nem lehet újdonság a lakosoknak, hiszen hosszú évek óta ápolják ezt a kedves hagyományt, ezzel is hangolódva a szeretet ünnepére.









