Látogatás a sereghajtónál
A Rubeola FC Csömör otthonában kell megszereznie a három bajnoki pontot ma este háromnegyed héttől a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapatának.
Véget ért a téli szünet a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata számára is, melyre ma este háromnegyed héttől már újabb bajnoki mérkőzés vár a Rubeola FC Csömör vendégeként. Együttesünk mai vetélytársa jelenleg az utolsó helyen áll a tabellán úgy, hogy eddig lejátszott tizenkét találkozójából mindössze egyet nyert meg, s két döntetlen mellett kilenc alkalommal szenvedett vereséget. A két gárda az idei szezonban egyszer már találkozott egymással, s az októberben lejátszott dunaújvárosi mérkőzésen a mieink nagyon sima, 12-4-es győzelmet aratva gyűjtötték be a három pontot.
Kép: DO-archív
Ilyen előzmények után nem is lehet más a célja Fehér Zsolt együttesének, csak a győzelem megszerzése, hiszen ahhoz, hogy megtartsa jelenlegi harmadik helyét, az ilyen összecsapásokon nem hibázhat a csapat, mely bizakodó hangulatban, de nem elbizakodottan várja az este háromnegyed hétkor kezdődő csömöri összecsapást.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: szezonzáró a DLSZ-nél
2025. júl. 17.
Ismét sikeres szezont tudhat maga mögött a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. Egészen elképesztő az a játékos és csapatmennyiség, amely a szövetség kötelében sportolhat – volt kiket, és volt mit ünnepelni a szezonzáró ünnepségükön. Hangkép.
Elkészült a labdarúgók sorsolása
2025. júl. 17.
A Pénzügyőr elleni hazai összecsapással vág neki az NB III-as pontvadászat 2025/2026-os kiírásának a Dunaújváros FC labdarúgó csapata július 27-én este hat órától.
Strandon is eredményesek
2025. júl. 16.
Több éremmel zárták a Kiskőrösön megrendezett Strandbirkózó Országos Bajnokság első fordulóját a DKSE tehetséges versenyzői a mögöttünk hagyott hétvégén.
DSTV: tábor a háló két oldalán
2025. júl. 16.
A nyári sporttáborok közül először a DSE Röplabda Akadémia röplabda táborába látogattunk el. Már akkor is szó volt arról, hogy a tábor idén is nagy sikerrel zajlott.
Sokba került a rövidzárlat
2025. júl. 16.
Hiába vezetett szűk háromnegyed óráig, egy komolyabb hullámvölgy miatt kétgólos vereséget szenvedett a dánoktól magyar U19-es női kézilabda válogatott az Európa-bajnokságon.
Biztos győzelemmel zárták a csoportkört
2025. júl. 15.
A horvátok ellen is nagyon sima sikert könyvelhetett a két dunaújvárosi játékossal feleálló magyar női vízilabda válogatott a szingapúri világbajnokságon. Következhet a negyeddöntő!
Sikeres edzőtábor Tatán
2025. júl. 15.
A napi három gyakorlás mellett a kikapcsolódásra is volt ideje a Danubius KSE tollaslabdázóinak az egyesület szokásos nyári táborában, melyet ezúttal Tatán rendeztek meg.