Pedofil afgán migráns gyilkolta meg a feleségét
Bíróság elé állítottak egy afgán migránst Svédországban, mert meggyilkolta a feleségét. A gyilkos eredetileg Iránba menekült, de kiadták őt. A hatóságok szerint, amikor elvette a feleségét muszlim szokás szerint, a lány még kiskorú volt - írja az Origo.
Az áldozat 2015 végén magát menekültnek mondva érkezett Afganisztánból Svédországba azért, mert ott élt a férje is, aki nem sokkal előtte költözött a skandináv államba, és szintén menekültnek mondta magát - írja a Breitbart. Az afgán nő saját bevallása alapján akkor 16 éves volt, de a hatóságok szerint valójában 18 vagy 19 éves lehetett.Ennek ellenére egy kiskorúaknak fenntartott befogadóközpontban helyezték el.
2016 márciusában tűnt el onnan.Később már csak a holttestét sikerült megtalálni Stockholm egyik jelentős részben migránsok lakta külvárosában, Hökarängen-ben. A nyomozók kiderítették, hogy az áldozat kapcsolatba lépett a férjével, aki a közeli Småland megyében élt.
Az afgán nő telefonbeszélgetéseinek az elemzése után világos lett, hogy a gyilkosságot a férje követte el.Ezt követően elkezdték őt körözni, de a migráns Iránba menekült. A svédek felvették a kapcsolatot az irániakkal, akik 2018 tavaszán megtalálták és letartóztatták az afgán migránst.
Nemrég kiadták őt Svédországnak és most megkezdődött a migráns pere.A gyilkosság indítéka egyelőre nem ismert. A hatóságok szerint Afganisztánban házasodhattak össze, muszlim szokás szerint, amikor az áldozat még kiskorú volt. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor születik ítélet.
- origo.hu -
A rovat további hírei: Közélet
Megígérte a kormány a korkedvezményes nyugdíjat – most mélyen hallgatnak róla
2025. jún. 12.
Nyílt levélben emlékeztette Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt a kormány ígéretére, miszerint a nyugdíj kapujában álló vasműsök korkedvezményes nyugdíjban részesülnek. A levelet betűhíven közöljük.
Akik számára a tanítás nem munka – hivatás (galériával)
2025. jún. 12.
Apáczai Csere János születésnapjához kapcsolódóan köszöntötte és díjazta városunk önkormányzata a pedagógusokat – mint minden évben, ezúttal is három elismeréssel. A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, a Dunaújváros Oktatásügyéért díjakat, valamint a Pedagógus Életpályáért Emlékérmeket kedden vették át a díjazottak a Városházán.
Több "frissítő" fejlesztés a lakosságért
2025. jún. 11.
A városfejlesztés soha véget nem érő folyamat – kisebb és nagyobb munkálatokkal egyaránt tesznek az itt élők komfortjáért. Kálló Gergely, a 7. választókerület önkormányzati képviselője régóta várt újdonságokról számolt be a Március 15. téren.
Sok boldogságot kívánunk az Évák körében!
2025. jún. 06.
Újabb szépkorú polgár ünnepelte a 90. születésnapját. Varga Károlynét, Éva nénit Dunaújváros képviseletében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötte. A jókívánságokat örömmel fogadta az ünnepelt az Évák – lánya, unokája és dédunokája – körében.
Három tétel volt a rendkívüli közgyűlésen
2025. jún. 05.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés indoka egy pályázati lehetőség, aminek nagyon szoros a benyújtási határideje, illetve egy korábbi döntés módosítása vált szükségessé.
Két lépcsőháznál újult meg a járdaszakasz
2025. jún. 05.
Apró, de az ott élők számára annál örömtelibb fejlesztésről számolt be Tóth Kálmán önkormányzati képviselő. A Mátyás Király körút 8-10. előtt – tehát két lépcsőháznál – újult meg az évek alatt elhasználódott járdaszakasz.
Közösen emlékeztek a tragikus sorsdöntésre
2025. jún. 05.
105 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én, 16.32 perckor írták alá a Trianoni békeszerződést. A diktátum következtében a történelmi Magyarország elveszítette területének kétharmadát és lakosságának mintegy hatvan százalékát. A trianoni békediktátum évfordulójára emlékezett a Dunaújváros önkormányzata az evangélikus templomban szerdán.