Másnap derült ki, mi volt az éjjeli leskelődés oka. Pár nappal előtte az óvodában a néphagyományokról, időjóslásról meséltek nekik, s ő megkérdezte az óvónénit: igaz-e az, amit a nagyapjától hallott a Bakonyban, hogy gyertyaszentelő napján a farkasok be szoktak ordítani az ablakon. Csak egy nevetés meg egy ki tudja volt a válasz, így a kisfiú nem lett okosabb, s maga akart a dolog végére járni… Az anyának aztán másnap igen nagy erőfeszítésébe került, mire a kis hatéves elfogadta, hogy a népszokásoknak, legendáknak nem minden részét kell szó szerint érteni.

Február, egykori népi nevén télutó vagy jégbontó hava, már a hidegtől való lassú megszabadulást ígéri. Gyertyaszentelő ünnepe, vagyis a hónap második napja jeles időjósló alkalom volt. Ekkor mondták némely gazdaemberek: inkább a farkas ordítson be az ablakon, mint a nap kukucskáljon. Mert a népi megfigyelés szerint ha kopogós fagy uralja ezt a napot, akkor már nem soká tart a tél; ám ha enyhülés, derűs ég és napsütés jön, akkor még jó ideig marad a hideg.

Nagyjából hasonlót mond a medvék szokásához tapadó jóslat: Európában általános a régóta élő hiedelem, hogy ha a maci kijön az odvából és meglátja az árnyékát, akkor rögtön visszabújik, alszik tovább, mert még hosszú lesz a tél. Ám ha borult ég fogadja, kint marad, hiszen a tél napjai meg vannak számlálva. Mármost e hétvégén nem lesz farkasordító hideg, tehát egyetlen négylábú sem ordít be majd az ablakunkon, így a népi regula szerint jó ideig makacskodik még a tél; ugyanakkor a medvét nem napsütés, hanem borongós idő fogadja, e szerint mégsem tart sokáig a hideg. Aztán hogyha még a hajdani mondókát is tekintetbe vesszük: „Esik a hó, fúj a szél, Nem tart sokáig a tél” – na, ekkor már végképp összezavarodunk. És marad a kérdés: akkor hát melyik jóslatnak higgyünk? Tudjuk, egyiknek sem kell igazán, mert lehet így, lehet úgy – de mégis, a legendák szépek, a játék pedig játék, különösképp, ha gyermekeinkről van szó.

Ami pedig a katolikusok archaikus ünnepét illeti, Gyertyaszentelő Boldogasszony napja nem másról szól, mint arról, hogy a hagyományrendnek megfelelően a születése utáni negyvenedik napon Názáreti Jézust édesanyja, Mária bemutatta a jeruzsálemi templomban. Egykor sok helyen a mise után körmenetet tartottak. Ez ma már ritka, de változatlan az ősi rítus: a gyertyaszentelés. Ennek eredete Jézus bemutatásához kötődik. A mózesi törvénynek megfelelően az előírt áldozat fölajánlásakor jelen lévő tanúk egyike, az agg Simeon mondta: Jézus a nemzeteket megvilágosító fény, a „világ világossága”. Ennek szimbóluma a szentelt gyertya, amely a hit emberét elkíséri a bölcsőtől a koporsóig.