Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 7-es főút 54-es kilométerénél, Agárd közelében, ahol a rendelkezésre álló adatok alapján három személygépkocsi ütközött össze. A baleset következtében egy személy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszon teljes útlezárás volt érvényben, a rendőrök a forgalmat Agárd településre terelik.
Halálos baleset Agárdnál
A rovat további hírei: Sziréna
Gyilkossági kísérlet Nagykarácsonyban – beismerte tettét a gyanúsított (FRISSÍTVE!)
Emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt kezdett eljárást a rendőrség egy 64 éves nagykarácsonyi férfi ellen. Az elkövető egy asszonyt szúrt többször mellkason a településen szombaton délután. (Frissítés: a férfi kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését!)
Vízből mentési gyakorlaton a tűzoltók
A vízből mentés technikáját és az eszközös életmentés alapjait sajátították el Fejér megye hivatásos tűzoltói februárban. A Belügyminisztérium által minősített továbbképzésen ötvenöt hivatásos tűzoltó vett részt.
Közlekedés: fának ütközött egy teherautó a 6-oson
Személyi sérüléssel járó baleset történt a 6-os főúton a város határában, adta hírül a megyei katasztrófavédelmi szóvivő. Tűzoltókat is bevetettek a mentésnél.
Ez a lényeg: Dunaújvárosban sincs koronavírusos beteg
A koronavírusról, a fertőzésveszélyről és az azzal kapcsolatos tévhitekről, valamint a lakosság pánikreakciójáról is kérdeztük a Szent Pantaleon Kórház főigazgató főorvosát. A lényeg: nyugalom!
Szirénapróbák március 2-án
Paks harminc kilométeres körzetében, valamint Ercsiben, Ráckeresztúron és Dunaújvárosban lesz hallható teljes körű szirénapróba március 2-án, hétfőn.
Közlekedés: bringás baleset a Tűzálló úton
Könnyű sérülést szenvedett az a 18 éves fiatal, aki kerékpárjával egyszerre volt okozója és áldozata egy balesetnek a Tűzálló úton kedden délután. Figyelmetlenség, esés, mentők, kórház.
Emberölési kísérlet miatt nyomoztak!
A Fejér megyei nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát, amelyet egy újszentmargiti férfival szemben folytattak.

