Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Javított növekedési előrejelzés

Közélet
GDP
Magyarország

facebook megosztás

doszerk - 2019. feb. 07., 14:20

Javította a magyar bruttó hazai termék (GDP) 2018-as növekedésére vonatkozó becslését az Európai Bizottság, egyben fenntartotta a korábbi várakozását, hogy az idén 3,4 százalékkal, jövőre pedig 2,6 százalékkal nő a magyar gazdaság.

A brüsszeli testület csütörtökön tette közzé előzetes téli gazdasági előrejelzését, amelyben kiemelték, hogy a GDP tavaly a szakértői számításokat meghaladva 4,8 százalékkal nőtt, ami a negyedik legmagasabb érték az Európai Unióban, míg 2017-ben 4,1, 2016-ban pedig 2,3 százalékos volt az emelkedés. Mint írták, a belső kereslet ciklikus fellendülése ellenállóbbá tette a magyar gazdaságot a nemzetközi környezet tavalyi viszonylagos romlásával szemben. A belföldi kereslet azonban mostanra elérte a csúcsát, innen már visszaesés várható, miközben az export növekedése továbbra is csak mérsékeltnek mondható, és ezek a tényezők nagy valószínűséggel a gazdasági növekedés lassulásához vezetnek majd. A beruházások Magyarországon gyorsan nőttek minden szektorban, amit a magas kapacitáskihasználtság, az ingatlanpiac magára találása és a prociklikus költségvetési expanzió is segített. A beruházások GDP-arányos szintje várhatóan viszonylag magasan fog stabilizálódni a következő években, az európai uniós források felhasználásának tetőzése és az új lakóingatlanok kedvezményes áfakulcsának kivezetése után is.

A bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatósága (EcFin) rámutatott, hogy a magánfogyasztás növekedését elsősorban a stabil munkaerőpiac, a hitelezési feltételek változása és a magas fogyasztói bizalom segítette. A foglalkoztatottság új rekordokat ért el, a munkaerőhiány, illetve a minimálbér emelése pedig a reálbérek további növekedését eredményezi. Az után, hogy a gazdaság felszívta a munkaerő-tartalékot, a foglalkoztatottság és a jövedelmek növekedése lassulni fog, s ez a fogyasztás dinamikájának mérséklődését vonja majd maga után. Friss jelentésükben a szakértők végezetül rámutattak, hogy bizonyos külső tényezők részben ellensúlyozzák a növekvő hazai inflációs nyomást. Az erős kereslet és a munkaerőköltségek emelkedése növeli az úgynevezett maginflációt, a visszafogott olajárak nyomán azonban várhatóan 3 százalék környékén marad a teljes inflációs ráta 2019-ben és 2020-ban. Az EU-tagállamok inflációs mutatóinak összehasonlíthatóságát biztosító harmonizált fogyasztói árindex (HICP) idén 2,8, jövőre 3 százalékra nő majd éves átlagban - írták az elemzők.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Idén nyáron nem voltak rekorddöntögető hőhullámok

Idén nyáron nem voltak rekorddöntögető hőhullámok

2020. szep. 06.

Gyakori felhőszakadások jellemezték a nyarat, amely idén rekorddöntögető hőhullámok nélkül telt el. Bár országos napi melegrekordok nem születtek, így is a sokévi átlagnál melegebb volt a nyár.

"Ragyogj kékben!": micsoda kavalkád! És micsoda mosolyok! (galériával)

"Ragyogj kékben!": micsoda kavalkád! És micsoda mosolyok! (galériával)

2020. szep. 06.

A gazdag programok mellett még egy különleges szempontból is figyelmet érdemel a Jószolgálati Otthon Közalapítvány 30. születésnapjára időzített sorozat koronája, a Ragyogj kékben! Ligeti kavalkád című, szombaton rendezett akció. Mindjárt kifejtem!

Sikeres gyűjtőakció – négy városrészben várták a hulladékot! (galériával)

Sikeres gyűjtőakció – négy városrészben várták a hulladékot! (galériával)

2020. szep. 05.

A "Rajta, Újváros!" Egyesület a Városvédők Újtelepért Egyesülettel együttműködve szervezett elektromos hulladékgyűjtést a Technikum, Barátság, Dózsa II. városrészben és a belvárosban teltek a konténerek ma délelőtt. A kezdeményezés Újtelepen már sok éves tradícióra tekint vissza, ezért is számítottak az önkormányzati képviselők a városvédők segítségére és tapasztalataira. 

Távozó indexesek: itt a Telex.hu – hajrá!

Távozó indexesek: itt a Telex.hu – hajrá!

2020. szep. 04.

"Csak tőled függ! Támogasd rendszeresen a rendelkezésedre álló lehető legnagyobb összeggel!" A DO a támogatás rendhagyó formáját választotta: írunk róluk, de rögvest!

Látogatási tilalom a kórházban – már szombattól!

Látogatási tilalom a kórházban – már szombattól!

2020. szep. 04.

Rendkívüli közleményt adott ki a Szent Pantaleon Kórház vezetősége: a dunaújvárosi koronavírusos esetek számának emelkedésére tekintettel teljes körű látogatási tilalmat léptet életbe az intézmény – már szombattól.Betűhív közlés máris itt!

Hétvégenként díjmentesen lehet kerékpárt szállítani minden arra alkalmas fővárosi tömegközlekedési vonalon

Hétvégenként díjmentesen lehet kerékpárt szállítani minden arra alkalmas fővárosi tömegközlekedési vonalon

2020. szep. 04.

Három hónapos tesztidőszak során hétvégenként díjmentesen lehet kerékpárt szállítani minden arra alkalmas fővárosi tömegközlekedési vonalon, azaz az kerékpárosoknak csak saját utazásukhoz szükséges jeggyel, bérlettel kell rendelkezniük.

Elektromos és fémhulladék-gyűjtés szombaton - már egyszerre négy helyszínen!  (DSTV-riporttal)

Elektromos és fémhulladék-gyűjtés szombaton - már egyszerre négy helyszínen! (DSTV-riporttal)

2020. szep. 04.

Ilyen még nem volt: a korábbi kísérletek sikerén felbuzdulva egy napon négy városrészben(!) szervez elektromos- és fémhulladék-gyűjtést szombaton az E-Elektra Zrt., a "Rajta, Újváros!" Egyesület és a Városvédők Újtelepért Egyesület. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

  2. Idegenben szerepel a DKKA

  3. DSTV: ismerkedős napok

  4. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  5. Bravúr kell a továbbjutáshoz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő