Dunaújváros Hetilap

Példamutatásból jeles

doszerk - 2019. február 24. 14:50

Két kislány ül a Dózsa iskola igazgatójának irodájában. Kicsit feszengve, furcsa nekik a helyzet, egyrészt a diákok nem annyira szeretnek az igazgató irodájában, és az is, hogy  egy fotós fényképezi őket, meg újságíró mindenféléket kérdezget. Olyan dologról, ami – szerintük – szóra sem érdemes, hiszen csak és kizárólag azt tették, amiről úgy vélték, hogy tenniük kellett.

Valójában igazuk van. A jószándék, a jó cselekedet, a mások iránti figyelem egy darab ólombetűt sem érdemelne, mert… ez kellene, hogy legyen a hétköznapi, a természetes. De, mint tudjuk ez még nem annyira általános, így megosztjuk Panni és Rebeka két tizenéves kislány történetét, akik eldöntötték, hogy örömöt szereznek másoknak, s ezt meg is valósították.

A történet tavaly karácsony előtt kezdődött. A Dózsa iskola két hatodik b osztályos kislánya Gergő Panni és Vörös Rebeka úgy döntött, hogy karácsonyra ajándékot vásárolnak az alsóbb osztályoknak.

Csak a döntés volt egyszerű, ugyanis a kislányok nem rendelkeztek semmilyen jövedelemmel, így a vásárlás első lépése az volt, hogy pénzhez kellett jutniuk, még hozzá úgy, hogy mindezt maguk keresik meg.

- Minden évben van karácsonyi vásár az iskolában, s úgy gondoltuk, ha az osztályfőnökünk megengedi, akkor mi is árusítanánk magunk által készített ajándékokat – meséli Rebeka, aki most egy kicsit visszafogottabb, de Panni szerint azért, ha ketten vannak, ő is sokat tud beszélni - s ebből tudnánk ajándékot vásárolni.

Az ötletet tett is követte. Mivel mindketten szeretnek kézműveskedni, így mindenképpen valami olyan saját gyártású termékeken gondolkodtak, amit meg tudnak csinálni, s persze tetszeni is fog a többieknek, hiszen csak akkor fogják tőlük vásárolni.  Kitalálták, hogy mit gyártanak, s természetesen - kizárólag tanulás után- elkezdték ezek elkészítését. Az alapanyagok egyik részével rendelkeztek, a többi megvásárlásához a szüleik is segítséget nyújtottak, mert mindkét kislány szülei jónak tartották az ötletet. Panninak szülei azt mondták, hogy támogatják azt, hogy segítenek másoknak, s azt is hozzátették, hogy legalább nem kockulnak annyit.

( A kockulásra rákérdezek, megtudom, hogy ez a kockák azaz a számítógépet kedvelők cselekedete, amikor rettentő sokat ül valaki a gép mellett.) Elsősorban könyvjelzőben és stresszlabdában gondolkoztak, de a jó állapotú, ám már „kinőtt” plüssjátékaik is eladásra kerültek.

- Hogy készül a stresszlabda?

- Ennek titkos a receptje, saját magunk kísérleteztük ki és főztük ki azt a zselét, amivel a léggömbformát megtöltöttük – magyarázza Panni.

A most divatos akciófigurás könyvjelzőt is készítettek, amely annyira sikeres volt, hogy a vásáron pillanatok alatt elfogyott mindegyik 200 forintos áron. De csináltak zsákba macskát is mikulás zacskóba, amelybe édességet és plüssjátékot is tettek, ezt 400 forintért adták el. Ezt is nagyon kedvelték a diáktársaik. Egy egész nagy bőröndnyi holmit vittek a vásárra, s összességében 28.000 forintot sikerült ezekből kiárulni. Csupán csak néhány stresszlabda maradt csak, de a többinek mind lett új gazdája.

- Mi történt ezek után?

-  A bevételből alaposan meg kellett fontolnunk, hogy melyik alsós osztálynak mire lenne szüksége, mindenképpen olyan ajándékot szerettünk volna, amivel többen tudnak játszani, s a koruknak is megfelelő – mesélik a lányok. – Mivel nem volt annyi bevételünk, hogy mind a 15 alsós osztálynak ajándékot tudjunk venni, ezért az csak az elsős és másodikos osztályoknak tudtunk ajándékot vásárolni kártyákat, Kirakósokat, társasjátékot.

A lányok még ekkor is titokban tartották a tanáraik előtt, miben törték a fejüket, s ahogy egy elegáns ajándékozáshoz illik, amikor már minden készen volt, bekopogtak az osztályokba, s átadták az osztályfőnököknek vagy a gyerekeknek ajándékukat.  Amelyik osztályt nem találták a terembe, oda csak letették az ajándékokat.

Mindenhol nagyon meglepődtek, s természetesen nagyon meg is köszönték.  Volt, ahol meg is ölelték a megajándékozottak a lányokat. Mindenképpen jól esett nekik, hogy látták, valóban elérte célját a szándékuk.

- De mi sem maradtunk ajándék nélkül, az igazgató asszonytól pedig mi kaptunk ajándékot –mesélik. Tóth Györgyné ugyanis nagyon fontosnak tartotta, hogy a kislányok nemes cselekedete is elismerést kapjon, hiszen példaértékű, amit véghez vittek.

A két lány német tagozatra jár az iskolába. Bár mindig kedvelték egymást, de szorosabban csak két esztendeje barátkoznak. Ez elsősorban sétákból, mozinézésből, beszélgetésekből áll. Természetesen ez nem mehet a tanulás rovására, mert nekik is és szüleiknek is fontos, hogy továbbra is jó tanulmányi eredményük legyen. Panni már tudja, hogy informatikával szeretne foglalkozni, Rebekának még nincs határozott elképzelése.  Egy biztos, az állatokat nagyon szereti. Mindketten szeretnek kézműveskedni, de ami a legfontosabb, hogy a segítőszándék is erősíti a barátságukat.

- Az idén karácsonykor egy biztos, hogy több könyvjelzőre lesz szükség – zárja le a hogyan tovább részt Rebeka.

- Fekete Györgyi -

 

A rovat további hírei: Közélet

Két lépcsőháznál újult meg a járdaszakasz

Két lépcsőháznál újult meg a járdaszakasz

2025. jún. 05.

Apró, de az ott élők számára annál örömtelibb fejlesztésről számolt be Tóth Kálmán önkormányzati képviselő. A Mátyás Király körút 8-10. előtt – tehát két lépcsőháznál – újult meg az évek alatt elhasználódott járdaszakasz. 

Közösen emlékeztek a tragikus sorsdöntésre

Közösen emlékeztek a tragikus sorsdöntésre

2025. jún. 05.

105 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én, 16.32 perckor írták alá a Trianoni békeszerződést. A diktátum következtében a történelmi Magyarország elveszítette területének kétharmadát és lakosságának mintegy hatvan százalékát. A trianoni békediktátum évfordulójára emlékezett a Dunaújváros önkormányzata az evangélikus templomban szerdán.

Csattanó poénok a Dunaújvárosi Esteken – Fábry Sándor volt a vendég

Csattanó poénok a Dunaújvárosi Esteken – Fábry Sándor volt a vendég

2025. jún. 05.

Fábry Sándor humorista, műsorvezető, dramaturg volt a Dunaújvárosi Estek legutóbbi vendége. A kedd délutáni előadása sokakat vonzott a "C" szárnyba, nem véletlenül – közismert és megosztó személyiségére kíváncsiak voltak a dunaújvárosiak. 

Hamarosan startol a szabadstrand-szezon

Hamarosan startol a szabadstrand-szezon

2025. jún. 04.

Egészen pontosan június 13-án nyit a szabadstrand – félreérthetetlenül jelezve a nyári szezon hivatalos kezdetét. Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester a helyszínen jelentette be: a jövő hét végén már ismét várja a fürdőzőket a város egyik legnépszerűbb nyári közösségi tere.

Tartalmas évtizedek után kerek évforduló

Tartalmas évtizedek után kerek évforduló

2025. jún. 04.

Folytatódott a dunaújvárosi szépkorú polgárok köszöntése. A napokban Dr. Tarjáni Györgyöt, Gyuri bácsit köszöntötte az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő. 

Parkolók és egészségügyi fejlesztések a városban – 69 új hely létesül a kórháznál

Parkolók és egészségügyi fejlesztések a városban – 69 új hely létesül a kórháznál

2025. jún. 03.

Újabb jelentős fejlesztés kezdődik Dunaújvárosban: 69 új parkolóhely épül a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet közelében, amely nemcsak a város, de az egész térség közlekedési helyzetét javíthatja. A beruházás részleteit sajtótájékoztatón ismertette Pintér Tamás polgármester, Szilágyi Örs, a kórház főigazgatója, valamint dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő. 

Lomtalanítás a Béke városrészben: 65 tonna, 976 köbméter lomtól szabadultak meg

Lomtalanítás a Béke városrészben: 65 tonna, 976 köbméter lomtól szabadultak meg

2025. jún. 03.

Mozgalmas nap volt a Béke városrészben múlt szombaton: öt helyszínen gyűltek össze a környékbeliek, hogy megszabaduljanak régi bútoraiktól, elromlott elektronikai eszközeiktől és más feleslegessé vált holmiktól. Még két alkalom lesz a tavaszi sorozatban!