CB 40 19, a csodaautó

2019. március 16. (szombat) 8:59 - Várkonyi Balázs

Állt a haverjával a vadonatúj Moszkvics mellett, ragyogott rajta a nap. Milyen színű lehet? Nem kérdezte meg, titkolta, hogy színtévesztő, különösképp azóta, hogy az újságban olvasott egy hirdetést: Középkorú asszony férjhez menne… „Kis testi hibával” jeligére a Kiadóba. Úgy hitte, a színtévesztés is „kis testi hiba”, így nem beszélt róla. Biztosan világoskék a kocsi, gondolta, és lezárta magában a színkérdést. Amúgy is sokkal jobban izgatta, hogy az autóba bele kéne ülni.

Papád nem vinne el egy körre? – kérdezte barátját, biztosan nem, mondta Sanyi, amúgy is Pesten van. Mi dolga ott? – firtatta a fiú, mire a másik halkan mondta: összetartás van, tudod, március 15 miatt. Hogy mi az az összetartás, arról fogalma sem volt, a Köles bácsiról sem tudott szinte semmit, néha látta, hogy egyenruhát öltött és napokra elment. Gyakorlat van, mondta ilyenkor Sanyi. Egyszer megkérdezte Köles bácsitól, hogy van-e fegyvere, az öreg azt válaszolta, ez munkásőrtitok. Hogy mivel foglalkozott, amikor épp nem munkásőrködött, rejtély maradt, ahogy az is, miként lehet maszek autója, amikor a kisvárosban, ahol éltek, csak egy-két embernek volt ilyen.

Szóval azon a márciusi napon csak állt a pompásan csillogó kocsi mellett, s arról ábrándozott, hogy egyszer talán majd beleülhet, de a lelke mélyén tudta, álma sosem teljesül. Évekkel később, amikor már gimnáziumba járt, Sanyival csak ritkán, futólag találkozott, az apjával meg soha, de a Moszkvicsot látta nagy néha elsuhanni az utcán. Lezárult a kisgyerekkor, a múltba veszett a munkásőrtitok is meg a világoskék autóálom is, helyüket elfoglalták az új élmények, na és az iskolai tennivalók, tanult, hogy esélyt adjon magának a diplomaszerzésre. Jöttek új márciusok, jöttek a formálissá tett, felszínes megemlékezések, ezekből érzelmileg semmi nem érintette meg, de amikor apja vagy édesanyja otthon az ünnepről, március 15-éről beszélt neki, minden szó megmaradt. És megmaradtak benne néhány tanára különös, kódolt üzenetei is, noha némelyiket csak később értette meg.

Az egyik ilyen a 48-as forradalom napja közeledtével hangzott el. Történelemóra volt. A jó harmincas férfi az év elején érkezett Pestről a kisvárosba, híre elkísérte: tudós ember, klasszika-filológus, irodalomtörténész, bizantológus, afféle polihisztor. A beavatottak azt suttogták róla, hogy büntetésből helyezték a kisvárosba, mert nem „rendszerhű”. Azon az órán nem feleltetett, csak ő mesélt, izgalmas előadást tartott az 1848-49-es szabadságharc nagy erdélyi hadjáratáról. Lebilincselő stílusban sorra vett miden egyes ütközetet, egészen addig, hogy Bem József altábornagy seregei kiűzték az orosz és osztrák seregeket Erdélyből. Így zárta: És éppen a forradalom kitörése után egy évvel, 1849. március 15-én jött el a végső siker, ez maga volt a csoda! De, tette hozzá, ilyen csodák lehetnek ezután is.

Az üzenetet páran értették. És akkor végképp érdektelen lett minden előtte lévő dolog, a munkásőr papa égszínkék Moszkvicsa is, csak egy rendszám maradt abból: CB 40 19.

A rovat további hírei: Napraszóló

Pentele és a Spárta-példa

Pentele és a Spárta-példa

2019. november 10. (vasárnap)

Az öreg tanár a karosszékében ült, közel a kisszoba ablakához. Ott kora délután még a fogyó novemberi fény elegendő az olvasáshoz. És onnét a könyvespolc is könnyen elérhető, legalábbis a szélső szektor, ahol a historikus művek lapulnak. Fölvette a keze ügyébe eső könyvet, amit már ebéd előtt kinézett magának, s odakészítette, célirányosan, a november 7-ei privát megemlékezéshez.

Pentele példát ad…

Pentele példát ad…

2019. november 04. (hétfő)

Akkor még csak két napja volt, hogy emlékezők sokasága indult a temetőbe, az egykor volt szeretteihez. A halottak napja az egyik évben épp olyan, mint az előzőben, vagy akár a következőben, de 1956-ban minden másképp látszott.

A kegyelet napjai

A kegyelet napjai

2019. november 01. (péntek)

Anyám fogja a kezem, melengeti az októberi szélben, ballagunk a templomba, az övéihez, nem mondta, hogy tartsak vele, magam jelentkeztem, hogy szívesen elkísérem, ne egyedül menjen a fontos ünnepen, a reformáció emléknapján.

Eltaposás-sikermutató, ’56

Eltaposás-sikermutató, ’56

2019. október 27. (vasárnap)

Megkezdődik 1956 októberének utolsó hete. Pentele polgárainak többsége fölvillanyozva a fővárosból jövő hírek által. Népgyűlés – követelésekkel. Vissza a település ősi nevét! A vasműről levenni a Sztálinbélyeget!

A sztálintalanítás útja

A sztálintalanítás útja

2019. október 20. (vasárnap)

1950 tavaszának eufóriájától ’56 komor őszéig eljutni Újvárosban nem volt oly nehéz. Először is a „nép ellenségével” való leszámolást kellett tökéletesíteni. Megtörtént: a helybéli kisipar jószerével felszámolva, a kulákbélyegek a módosabbakra illően ráütve, földjeik, házaik, gazdaságaik hiánytalanul rekvirálva, a hangadók elűzve, a veszélyes egyedek internálva, a gyanús elemek kitelepítve, asszonyostól, gyerekestől, ahogy kell.

Sarkamban öt év

Sarkamban öt év

2019. október 06. (vasárnap)

Emlékszem, akkor is szép őszi nap volt. Megérkeztem Dunaújvárosba. Új feladatra szegődtem. Ez avval is járt, hogy emléktáram porosodó darabjait ki kellett tisztogatnom. Mert sok idő telt el azóta, hogy a városhoz valami módon közöm volt: barátok, meghívások, hétvégi szeánsz egy szamizdatindítás okán – alkalom a kapcsolatépítésre. Aztán az idő másfelé sodorja a szereplőket.

Bözsi néni a Delikáteszben

Bözsi néni a Delikáteszben

2019. szeptember 29. (vasárnap)

A raktáros asszony, Börzseyné határozott léptekkel tartott a „Rómaiban” az egyik kövérház felé. Ott nyílott meg a Delikátesz bolt. Először nem tudta azonosítani a delikátesz-miféleséget, de az igen olvasott Dani kolléga fölvilágosította: finomságok üzlete, különlegességek boltja. Bár ő a szokásos kenyér-vaj-tej-párizsi beszerzőútjaira volt hitelesítve – semmi luxus, csak ami az egyszerű munkásasszonynak kell –, most mégis úgy gondolta, neki is kijár valami finomság.