Egy hátizsák és a megvalósított álom
Sokan vagyunk úgy, hogy elálmodozunk, hol és hogyan szeretnénk élni az életünket, elmerengünk azon, hogy milyen jó lenne hegyvidéken vagy tengerparon lakni, aztán… csak nagyon kevesek merik bevállalni, hogy az álmaik kedvéért cselekedjenek is. Mindent felszámoljanak, fejjel lefelé belevessék magukat a bizonytalanba, mert hisznek valamiben.
Ezen kevesek közé tartozik Magyar Ágnes is. Eredetileg a Dunaújvárosi Főiskolán végzett 2004-ben műszaki menedzser szakon. Alkalmazta is a tudását, hosszú éveket töltött az építőiparban, koordinálta, irányította a különböző kivitelezési feladatokat. Ma is büszkén néz körbe, ha Budapesten jár, hogy ezt vagy azt az épületet ők építették. Azonban… Az építőipar válsága őt is pályamódosításra kényszerítette.
- Egy borkereskedő cégnél helyezkedtem el, gyakorlatilag bár teljesen más terület ,de ugyanúgy a koordináció volt a feladatom. Érdekes munka, jó kollektívával, anyagiakban is megbecsültek. Ám…
Itt elhallgat, próbálja érthetővé tenni, mindazt, ami kívülálló számára nehezen felfogható. Érzéseket, vágyakat ugyanis mindig sokkal nehezebb szavakkal elmesélni.
- De mégis valahogy úgy éreztem, hogy nem vagyok a helyemen. Egyik alkalommal, amikor filmet néztem, azt hiszem az Ízek, imák szerelmek volt éppen, belém hasított a felismerés, hogy én Olaszországban, Rómában szeretnék élni. Előbb persze csak egy próbát tettem. Felkerekedtem, s 2016-ban egyedül elmentem néhány napra szilveszterezni az örök városba.
- Egyedül szilveszterezni egy idegen városba?
- Miért lenne ezzel gond. Sőt…Pont olyan volt, mint amilyenre vágytam. Egyszerűen azt éreztem, hogy otthon vagyok. Szilveszter este megvacsoráztam egy étteremben, sétáltam az utcán, néztem a forgatagot, a programokat, hajnal fele visszamentem az étterembe egy pohár pezsgőre, ahol már ugyan a személyzet bulizott, s beinvitáltak, s nagyon jól éreztem köztük magam.
Márciusban még egyszer visszamentem, kíváncsi voltam, hogy ugyanazt érzem-e még, de semmi nem változott. Eldöntöttem hát, hogy ősszel kiköltözöm. Felmondtam a munkahelyemen, elrendeztem a dolgaimat, kiadtam a lakásom. Vettem egy hátizsákot, bepakoltam a legszükségesebbeket, s elindultam Rómába, hogy ott éljek. Nem tudtam, miből fogok élni, mit fogok csinálni, de úgy gondoltam, hogy megoldom.
Soha nem felejti el, 2017. szeptember 12-én indult útnak. Úgy tervezte, hogy keres valami önkéntes munkát szállásért étkezésért, legalábbis addig, amíg meg nem tanulja a nyelvet. Persze, azt is eltervezte, hogy mielőtt munkába áll, előtte egy pár hetet nyaral. Ősz volt, úgy gondolta, hogy Szicília pont alkalmas még egy kis pihenésre. Rövid csatangolás után kikötött a sziget egyik legnevezetesebb kisvárosában Cefaluban, ahol barátokra is lelt:
- Varázslatos hely. Októberben úszni a tengerben, novemberben napozni a parton, kiskávéházakban ülni, kedves emberekkel beszélgetni romantikus környezetben, az ember álmodni sem álmodhatna szebbet. Karácsonyra hazajöttem, s februárban visszamentem, mert közben keretem és kaptam is munkát Rómában.
Nem is akármilyent. Egy híres filmrendező gyerekeire kellett vigyáznia, az apa családjáé Nápoly focicsapata. A De Laurentiis család igen kedves volt, sokat utaztak, közben lehetősége volt a nyelvet is tanulni, de mindenképpen úgy gondolta, hogy vissza kell térnie Szicíliába. S nyár végét már ismét Cefaluban töltötte, ahol állást kapott egy forgalmas étteremben.
- Nagyon szerettem mindig is az emberekkel foglalkozni, diákkoromban is többször dolgoztam vendéglátásban. A turisták mindig kedvesek, vidámak, jó velük beszélgetni, a munka nem könnyű, de … Ott voltam, ott éltem, ahová vágytam, élveztem a tengert, a napfényt, az egész környéket, ez mindenért kárpótolt engem. Ez egy nagyon gyönyörű hely….
- Maradsz pincérnőként?
- De hogy is, bár ezzel a munkával sincs semmi problémám. Mégis úgy gondoltam, hogy a saját lábamra állok. Most itthon vagyok néhány hétre, mert korábban beiratkoztam egy idegenforgalmi tanfolyamra, megszereztem a szükséges végzettséget, ugyanis turizmussal szeretnék foglalkozni. Cefaluban lett egy apartmanom, amit rendbe tettem, felújítottam. Ez egy idegennek, sőt nőnek nem volt kis feladat véghez vinni, főképp a helyi szakemberek mentalitása miatt, de ezt is megoldottam. Terveim szerint magyar turistáknak szeretnék szállást és segítséget nyújtani a kinti nyaralásukhoz, s meg szeretném mutatni, hogy milyen szép is Szicília, milyen kedvesek az emberek. Az apartman hamarosan fogadja a vendégeit, a Facebook oldalát most készítem el. DolceVacanza – Utazz, nyaralj, Szicíliába a neve. Magyarul kicsit sután hangzik: Édes vakáció, de ezzel azt szeretném érzékeltetni, hogy segítek a magyar turistáknak mindenben, hogy valóban jól érezzék magukat ezen a csodálatos szigeten, ebben a csodaszép kisvárosban, ahol nagyon szeretek én is élni.
- Fekete Györgyi -
A rovat további hírei: Közélet
A Barátság városrészben folytatódik a lomtalanítás
2025. ápr. 24.
Amint arról már beszámoltunk, az elmúlt évek gyakorlatát folytatva városrészi bontásban tart az önkormányzat tavaszi lomtalanítási sorozata. A következő állomás a Barátság városrész lesz – szombaton!
A négylábúak biztonsága az elsődleges cél!
2025. ápr. 24.
Hosszú ideje fennálló probléma városunkban, hogy valaki vagy valakik mérgezett étel elhelyezésével veszélyeztetik a kis kedvencek életét. Az ügy kapcsán Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester tartott fórumot a Városháza „C” szárnyában kedden délután.
DSTV: szomorú hírek a vasműből
2025. ápr. 24.
A csoportos létszámleépítés kapcsán tartott tájékoztató beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése. A Dunai Vasmű munkavállalóinak sorsáról Mezei Zsolt alpolgármester tolmácsolta az önkormányzat álláspontját. Hangkép.
Szabó Zsolt: elengedhetetlen a megyei jogú városok közös, határozott fellépése
2025. ápr. 23.
Szabó Zsolt képviselte városunkat a Megyei Jogú Városok Szövetségének múlt heti debreceni ülésén, ahol több fontos kérdés is napirendre került. Városunk gazdasági alpolgármestere szerint azt szeretnénk, hogy Dunaújváros és a dunaújvárosiak megkapják a számukra jogosan járó forrásokat.
Elismerések és ünnep a Bölcsődék Napján
2025. ápr. 23.
Idén húsvéthétfőre esett a Bölcsődék Napja, amelyet 15 éve Magyarországon is április 21-én ünnepelnek. Dunaújvárosban is összeültek a bölcsődei dolgozók – három szakember kapott igazgatói elismerést a Munkásművelődési Központban.
Komoly eredményt hozott a múlt heti akció, de lesz még lomtalanítás a Technikumban
2025. ápr. 23.
Húsvét ide vagy oda, 35 tonna lomot és/vagy elektronikai hulladékot gyűjtöttek össze a múlt szombatra halasztott akció során a technikumi gyűjtőpontokon – ezzel együtt eldőlt az is, hogy még a tavaszi időszakban újráznak!
"Volt, L-múlt" – emlékidéző bolyongások
2025. ápr. 23.
Hét fejezetben gyűjtötte össze és adja közre sztálin- és dunaújvárosi emlékeit Tóth István. A webes közegben – és korábban lapunk hasábjain is – nagyot futott személyes emlékek hamarosan a Volt, L-múlt című kötetben látnak napvilágot. Vagyis: dehogy múlt.