Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 26. Edina
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Magyarországon fogták el az Iszlám Állam egyik vezetőjét

Közélet
rendőrség
migránsok
Magyarország

facebook megosztás

doszerk - 2019. már. 22., 18:55

Terrorizmus gyanúja miatt, kitoloncolás során a Fővárosi Nyomozó Ügyészség pénteken őrizetbe vett Magyarországon egy szír férfit, aki három éve az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja és 2016-ban kivégzésekben vett részt - közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a 27 éves férfit 2018. december 30-án a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren ellenőrizték. A férfi hamis okirattal igazolta a saját és a vele lévő nő személyazonosságát, ezért a bíróság embercsempészés és más bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint három évre kiutasította Magyarországról.

A kitoloncolás végrehajtásáért a Görögországban menekültstátusszal rendelkező férfi idegenrendészeti őrizetbe került - tették hozzá. Az EUROJUST magyar és belga nemzeti tagjai, a belga igazságügyi hatóságok, a Terrorelhárítási Központ, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, valamint a Fővárosi Főügyészség együttműködése nyomán fény derült arra, hogy a szír férfi 2016 óta az Iszlám Állam (ISIS) nemzetközi terrorszervezet tagja. 

A nyomozás adatai szerint az ISIS 2016-ban Szíriában, Homs városában - bosszúból és a civil lakosság megfélemlítése céljából - egy helyi lakos mintegy 20 családtagját kivégezte, mert az megtagadta, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez. A szír állampolgár megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a lefejezéssel végrehajtott emberölésekben személyesen is részt vett - írták.
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével pénteken őrizetbe vette a férfit, minősített emberölés bűntettével elkövetett terrorcselekmény bűntette és terrorcselekmény előkészülete miatt gyanúsítottként hallgatják ki, és indítványozzák letartóztatását.

Az M1 aktuális csatornán péntek délután az hangzott el, hogy a férfi az Iszlám Állam egyik magas rangú vezetője, aki öngyilkos merényleteket szervezett és kivégzéseket irányított; legalább húsz ember megölésében vett részt. A gyanúsítottat információik szerint a nyírbátori menekültügyi központban fogták el.

- MTI -
 

A rovat további hírei: Közélet

Második hullám: most iskoláknak segített a Hankook

Második hullám: most iskoláknak segített a Hankook

2020. nov. 24.

A járvány veszélyhelyzet második hulláma során is adománnyal segíti a közösségeket a Hankook Tire: a gumiabroncsgyár a közelében működő nyolc dunaújvárosi és további kilenc kistérségi iskolát támogatja olyan higiénés termékekkel, melyek megkönnyítik a koronavírus elleni védekezést. Tiszta jó példa máris itt!

Visszafordítható az öregedés?

Visszafordítható az öregedés?

2020. nov. 23.

A hiperbár oxigénterápia (HBOT)  egészséges idősödő felnőtteknél megállíthatja a vérsejtek öregedését, és megfordíthatja az öregedés folyamatát a Tel-Aviv-i Egyetem (TAU) és az izraeli Samír kórház közös kutatása szerint.

Növekvő a légszennyezettségi adatok

Növekvő a légszennyezettségi adatok

2020. nov. 23.

Több településen ismét megnőtt a légszennyezettség a magas szállópor-tartalom miatt.

Dunai Kincses Kert: jó időben, jó helyen! (galériával)

Dunai Kincses Kert: jó időben, jó helyen! (galériával)

2020. nov. 22.

Tömeges jelenléttel és a vírus veszélyhelyzet nyomán hozott szabályok példás betartásával hálálta meg a közönség, hogy bár új helyszínen, a dunaújvárosi Szalki-szigeten, de megrendezték a Dunai Kincses Kert elnevezésű termelői piac és kézműves vásár programját szombaton. Ettél már fürjtojást vargányás pácban?! Összegzés és galéria itt.

Elismerés járt a rátermettségért

Elismerés járt a rátermettségért

2020. nov. 22.

Elismerésben részesült Nagy Bálint, aki barátai közreműködésével egy Dunaújvárosban elkövetett bűncselekmény felderítésében segédkezett.  A dicséretet Pintér Tamás polgármester és Suszter Tamás kapitány adták át a rendőrkapitányságon.

Közalkalmazotti cafetéria: egy év alatt dupláztak

Közalkalmazotti cafetéria: egy év alatt dupláztak

2020. nov. 21.

Hétszáz embert érintő döntés született annak nyomán, hogy az önkormányzat további havi kétezer forinttal emelte az alkalmazásában álló munkavállalók cafetéria keretét. A témáról Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester adott összegzést.

Tudományos tény – nehéz a városi fák élete

Tudományos tény – nehéz a városi fák élete

2020. nov. 20.

Csak aki sosem járt Dunaújvárosban, gondolja azt, hogy ez egy komor iparváros. Mi, akik itt élünk, pontosan tudjuk, hogy Dunaújváros az ország egyik legzöldebb városa. De hogyan változott, szűkült be, majd szűnt meg a fák élettere a városban? És hogyan reagált erre a növényzet? Vendégposzt.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Hét témát tárgyalt a rendkívüli közgyűlés

  2. DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

  3. Komoly, jó meccsre készülnek

  4. Választás 2026: elstartolt a kampány

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Embedded thumbnail for DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő