Rangon aluli…

2019. március 10. (vasárnap) 8:18 - Várkonyi Balázs

Ötvenes férfi támaszkodik az autójára, telefonál. Feltűnően ideges, mindegyre az órájára pillant. Látom, a bal első gumi lapos. Van pótkerék? Hogyne lenne! – válaszol önérzetesen. Ajánlkozom, szívesen segítek, hiszen ismerősök vagyunk, ez a legkevesebb. Á, nem, köszöni, van ember, majd „az” megcsinálja. Megyek a dolgomra.

Hamar végzek, jó húsz perc múlva ismét a lesántult kocsinál vagyok. „Ember” végre megjön. Kerékcsere, közben kérdezem a tulajt, megérte-e várni ennyit, azt mondja, ő semmiképp sem állt volna neki. Rangon aluli lenne, teszi hozzá. Na igen, van egy autókereskedése, nem nagy, de hát „adnia kell magára”, ha cégtulajdonos.

Forgatom a szót: rangon aluli… Eszembe jut a történet a híres professzorról: késett a beteghordó, de emiatt nem akart időt veszíteni, fölnyalábolta a balesetben sérült kisfiút, és ölben vitte a kezelőbe. Hívhatott volna egy erős karú fiatal rezidenst, de az idő szorításában tette, amit az emberség diktál. Másik eset. Nyári zivatar, a benzinkút előtt bokáig ér a víz, a csatorna eldugult, nem vezeti el a hömpölygő áradatot, és az eső nem szűnik, már a szemközti udvarba se lehet bemenni, mindjárt eléri a benzinkút szintjét a vízmagasság. Hatvanas férfi száll ki a kocsijából. Sapkáját szemébe húzza, fogja az autómosóhoz támasztott seprűt, megy a csatornarácshoz, nagy nehezen felnyitja, elkezd a mélybe kotorászni, kitartóan támadja a seprűnyéllel a hatalmas falevéldugót, jó időbe telik, míg egyszer csak a víz nagy hörgéssel megindul. Szerencse, hogy épp nem járt erre senki a hívei közül – jegyzi meg egy asszony. Mert hogy az alkalmi dugulásmentesítő népszerű ember, nagytekintélyű pap, s tán az ő méltóságát félti a jóasszony. Pedig az a méltóság nem sérült akkor sem, amikor árvíz idején a lelkész zsákolni jelentkezett, beállt a sorba, a kora miatt kis időre olykor pár perc pihenőidőt kért, aztán ment vissza, s folytatta. Ugratták a többiek, hogy közben tán imádkozik, de ő csak mosolygott. Népfi – mondták róla. És tényleg.

Emlékszem egy kedves történetre, a főszereplője a XIX. századbeli különös férfiú: Kosutány Tamás. Gabonakutató riportalanyom beszélt róla, utánajártam. Olvastam, hogy az 1848-as forradalom évében született, Keszthelyen gazdaságismeretet tanult, majd a pesti tudományegyetemen kémikusnak készült. Ritka tehetségére felfigyelt professzora, állami ösztöndíjat járt ki neki, így Halle egyetemén tanulmányozta az agrokémiát. Hazatérve megírta a borászati vegytan alapművét. Sokoldalú kutató lévén, amikor a minisztérium a dohány kémiai vizsgálatára kérte fel, kísérletekbe fogott, s újabb alapművet tett le. De ugyanígy beleásta magát a búzatermesztési és lisztminősítési kutatásba. Műegyetemi tanár, az országos kémiai intézet igazgatója és akadémiai tag lett. Sokszor tartott előadást gazdáknak, s egyszer, amikor molnárképzősöknek adott elő, megkérdezte tőle valaki: nem tartja professzor úr rangon alulinak, hogy kétkezi munkásokat okít, azt mondta: ellenkezőleg! Hogy megteheti, számára ez az igazi elismerés.

A rovat további hírei: Napraszóló

A nullává nem lett ember

A nullává nem lett ember

2019. szeptember 15. (vasárnap)

Mi a csuda lehet egy ajtón a házmester-luk? Aztán miféle a bagolyműszak? Emlékszem, először csak a türelmetlen kíváncsiság vezetett, hogy végére járjak, mit rejtenek e szavak. Aztán rájöttem: a könyv, amelyet olvasok, sokkal több nyelvi fordulatot kínál föl, mintsem hogy leragadhatnék egyes szavakon.

Szembejött a véletlen

Szembejött a véletlen

2019. szeptember 08. (vasárnap)

Már a jövő sem a régi. Ezt a bizarr mondatot Géza préselte ki magából, miután szerelmi bánatának borús részleteit megosztotta ismerősével a sarki presszóban. Az ismerős csak bólogatott. Közben azon eszelt, vajon a nem túl olvasott Géza hogyan talált ki ilyen különös bölcsességet.

Szomjoltó közkutak

Szomjoltó közkutak

2019. szeptember 01. (vasárnap)

Az újságoshoz tartottam. Kerülővel, ahogy máskor is. Mehettem volna rövidebb úton, de akadt egy különös, parancsoló szempont: csak azért választottam azt az irányt, hogy útba ejtsem az iskolát, ahol a gyerekeim töltik napjaikat.

1526, úton a végzet felé

1526, úton a végzet felé

2019. augusztus 25. (vasárnap)

Laji, a kanászlegény megállt. Erősen fülelt. Mintha morajlana valami a távolban. De hogy mi, abban dűlőre nem jutott, így aztán ostorával csapott egyet, és a kesedisznóival indult a kövérebb fű irányába.

Ünnepidőben

Ünnepidőben

2019. augusztus 19. (hétfő)

Jól van, fiam, nem haragszunk, nem haragszunk. – Mi sem, felség, mi sem, felség. Egy fordulat a király és a furfangos juhász párbeszédéből. Az eltüsszentett birodalom című mesejátékban figyelt föl rá a keresztfiam. Nem hagyta nyugodni a dolog: ilyen pimaszul lehetett beszélni egy királlyal?

Délidő, éjsötét

Délidő, éjsötét

2019. augusztus 11. (vasárnap)

Akkor is nyár volt, augusztus. Ifjúkora élményeinek színhelyén csatangoltak a barátokkal. A Lápastói-dűlőben leültek az évszázados csőszharang tövébe. Hallgattak. Fullasztó meleg volt.

Ez már a nyárutó?

Ez már a nyárutó?

2019. augusztus 04. (vasárnap)

Bizony, ez már az – hangzott a kérdésre az atyai válasz. A gyermek amúgy tudta, hisz a térdére fektetett színes lapban éppen a hónapok régies neveiről olvasott: Augusztus – egyenlő Kisasszony hava, Új kenyér hava, Nyárutó.