Emlékezzünk együtt a hősökre!
A hagyományoknak március 15-én Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata is megemlékezik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján. A városi rendezvény pénteken kilenc órakor kezdődik a ’48-as Emlékműnél.
A Himnuszt követően a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes felnőtt és ifjúsági csoportjának „Dicső ünnepe az ifjú szabadságnak” című műsorát láthatja a közönség (Koreográfus és művészeti vezető: Szőke Genovéva és Suplicz Mihály; Narrátor: Suplicz Mihály).
Ezt követően Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere mond ünnepi beszédet, majd a város vezetői, pártok, társadalmi szervezetek, valamint a városi intézmények vezetői helyezik el emlékező koszorúikat. A hivatalos ünnep zárásaként felcsendül a Szózat.
Ezután, a kistemetőben rövid megemlékezés kíséretében, koszorút helyeznek el a kiemelkedő életművet felmutató Rosti Pál sírjánál, aki 1848-49-ben fiatal huszártisztként küzdött a végsőkig és állt helyt a forradalmi Károlyi-huszárezredben.
A rovat további hírei: Közélet
Álláskeresőket várt, börzét tartott egy multinacionális cég Dunaújvárosban
2025. júl. 18.
Dunaújváros adott otthont annak az állásbörzének szerdán, amelyet egy jelentős multinacionális vállalat szervezett az önkormányzattal együttműködésben. Az esemény helyszínéül a Városháza rendezvényterme szolgált, amely méltó környezetet biztosított a kezdeményezéshez.
Tizenöt napirend ügyében döntöttek a képviselők a csütörtöki közgyűlésen
2025. júl. 17.
A nyár kellős közepén is vannak határidős feladatok, amelyekre reagálnia kell az önkormányzatunknak. A csütörtöki közgyűlés összesen 15 kérdésben foglalt állást, ezek között módosítások, változtatások, szerződés hosszabbítás, pályázati kiírás szerepelt.
Elengedhetetlenek a város fejlődéséhez az EU-s pályázatok
2025. júl. 17.
Az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról beszélt legutóbbi sajtótájékoztatóján Szabó Zsolt alpolgármester, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a város tovább fejlődhessen, és élhetőbb, fenntarthatóbb környezetet biztosítson a lakosság számára.
Önkéntesek, figyelem, már tart a nyári véradókampány!
2025. júl. 16.
Nagyszabású nyári kampányt kezdett az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) és a Magyar Vöröskereszt (MVK). A kezdeményezés jelmondata mindennél többet mond: „Amíg te pihensz, a véred életet ment!” A lokális helyzetről is beszámolunk!
Megújult a lépcső a védőnői tanácsadónál
2025. júl. 15.
Ígéretet tettek, így megvalósították – a 4. választókerületben újabb fejlesztés készült el. A Martinovics utcában található védőnői szolgálat mellett a lépcső kiegészült egy lejáróval és korláttal, melynek köszönhetően a babakocsival érkező kismamáknak is egyszerűbb lett a közlekedés.
Édes megtiszteltetés: tarolt a CsoKiss Csokoládé Manufaktúra bonbonja
2025. júl. 14.
A CsoKiss Csokoládé Manufaktúra városunk egyik édes ékköve – nemzetközi színtéren is híresek minőségi csokoládékülönlegességeikről. A közelmúltban újabb megtiszteltetésben volt részük, ugyanis abszolút győztesek lettek az Év pálinkás bonbonja versenyén.
Hegyekben állt a tilosban lerakott zöldhulladék
2025. júl. 11.
Visszatérő probléma ellen lépett fel Mezei Zsolt városüzemeltetésért felelős alpolgármester – a Barátság városrészben ismeretlenek a közterületre rakják le a nem kívánatos zöldhulladékot. A helyzet nemcsak bosszantó, hanem költséges is: az elszállítása minden esetben a városi büdzsét terheli.