Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Az elmúlt évek összegzése

Vass Ádám - 2019. április 12. 12:30

Revák István festőművész újabb kiállítással jelentkezett városunkban, méghozzá a Bartók színházban, ahol az előző évek munkáit mutatja be.

Ismét egy izgalmas kiállítás színesíti a Bartók színház auláját. Csütörtök délutántól Revák Sándor alkotásait láthatják az érdeklődők. A hatvanegy éves festő, a Vörösmarty Társaság és a Magyar Alkotóművészek országos társaságának tagja jelenleg is Hernádon él és alkot, de Dunaújvárosban nem először állít ki. Legújabb tárlata nem is olyan régen még Csepelen volt látható, a munkáiról pedig elárulta, az előző három-négy év termését mutatja be a közönségnek.

Mint mondta, ezek az alkotások szinte rohamtempóban készültek el, de nem azért fejezte be őket olyan gyorsan, mert sietett volna velük, hanem mert annyira könnyedén jöttek az ötletek és a megvalósítás, így nem pepecselt velük sokat. A képeken látható egyedi színkeverés impresszionizmusba hajló vonásokat kölcsönöz a festményeknek, a kevert technikának hála pedig még színesebb, még feltűnőbb formák és alkotások születhettek.

A rovat további hírei: Kultúra

Irány Intercisa! – interaktív időutazással

Irány Intercisa! – interaktív időutazással

2025. júl. 31.

A Múzeumok éjszakája országos programja keretében debütált, a sikeres start után a közelmúltban újra megrendezték a római kőtárban az időutazásnak is beillő római kori interaktív játékot. Ezúttal természetesen Intercisa, és vele Pannónia provincia római kori világa volt a célállomás.

DSTV: Mazsola Percek a gyermekkönyvtárban

DSTV: Mazsola Percek a gyermekkönyvtárban

2025. júl. 31.

A legkisebbeknek is szervez programot a József Attila Könyvtár, derül ki a DSTV beszámolójából. Az olvasás örömét alapozhatják meg a mondókák, játékok, ringatók – a Mazsola Percek kínálata éppen ezekből áll, nem véletlen, hogy ismét sokan látogattak el a foglalkozásra. Hangkép.

 

DSTV: színpadi bemutató is színesített

DSTV: színpadi bemutató is színesített

2025. júl. 30.

A kézműves program mellett izgatottan várták a Lara Mesék Társulat bemutatóját az MMK nyári táborának résztvevői és a produkcióra érkező vendégek a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Békakirály és a lánya című játék a felelősségvállalásra hívta fel a fiatalok figyelmét. Hangkép.

DSTV: várostörténeti kalandtúra

DSTV: várostörténeti kalandtúra

2025. júl. 26.

Történelmi kalandtúrára csalogatta a várostörténet iránt érdeklődőket a Dunaújváros mesél várostörténeti blog: a közelmúltban a római kori kőtár kincseit fedezhették fel az érdeklődők az interaktív játék keretében. Hangkép.

Viadana-varázslat a Művészetek Völgyében

Viadana-varázslat a Művészetek Völgyében

2025. júl. 24.

A sikeres tavaszi visszatérés után folytatta diadalútját, a Művészetek Völgyében is hódított a Viadana Kamarakórus. Az együttes Taliándörögdön lépett közönség elé – rendhagyó repertoárral ajándékozva meg a közönséget még múlt szombaton.

Nyári komédiázásra készül a Bartók társulata

Nyári komédiázásra készül a Bartók társulata

2025. júl. 23.

Rendhagyó vállalás, rendkívüli helyszín, ráadásul nem titkoltan fontos lépés egy majdani nyári színházi fesztivál felé vezető úton: Shakespeare Ahogy tetszik című lírai komédiáját a Vasvári iskola udvarán viszi színre a Bartók Kamaraszínház. Premier pénteken este!

Nyáron is nyitva a József Attila Könyvtár

Nyáron is nyitva a József Attila Könyvtár

2025. júl. 22.

Rövidített nyitvatartás lép életbe július végétől, de addig is rendszeres programokkal várják a betű barátait az intézményben. Különleges válogatással is kirukkoltak!