Idén 45 közösségépítő projektet támogatnak a Hankook önkéntesei
A Hankook Tire Magyarország Kft. nyolcadik alkalommal indítja el Dolgozói Önkéntes Programját, amellyel a helyi közösségek mindennapjait megkönnyítő kezdeményezéseket támogatja.
A Hankook 2013-ban, környezetszépítő és közösségépítő céllal indította el Dolgozói Önkéntes Programját. A vállalat azóta összesen 616 önkéntessel és több mint 15 ezer munkaórával segített a környékbeli szervezeteknek: eddig összesen 155 projekt valósult meg. Az önkéntesek bölcsődéket, óvodákat és iskolákat szépítettek meg a nyílászárók cseréjétől a vizesblokkok felújításán át a teljes festésig, továbbá játszótereket építettek, sportpályák öltözőjét modernizálták, valamint közterületeket is parkosítottak.
A Dolgozói Önkéntes Program 2019-es kiírásában ismét a Hankook dolgozói javasolhattak támogatandó projekteket, hiszen ők tudják a legjobban, hogy a helyi közösségeket hol lehet a leginkább segíteni. A 45 kiválasztott projekt közül 23 Dunaújvárosban, 22 pedig a régióban (pl. Adony, Dunavecse, Iváncsa, Mezőfalva, Perkáta, Sárbogárd, Szabadszállás) valósul meg, ami összességében 9 kezdeményezéssel több, mint 2018-ban. Találhatunk közöttük például további óvoda-, iskola- és bölcsődefelújításokat, mezítlábas ösvény és öntözőrendszer megvalósítását, bútorok és gyerekjátékok beszerzését/megszépítését, sportegyesületi dojo és iskolai menza karbantartását, valamint egy önkéntes tűzoltói bázis és egy mentőállomás felújítását is.
A vállalat a pályázatokban szereplő eszközöket és alapanyagokat megvásárolja, míg a dolgozók munkaidőn kívül, önkéntes munkával valósítják meg a projekteket. Az idei évben összesen 170 Hankook-munkavállaló vesz részt a 45 projektben, az ő munkájukat külsős önkéntesek, például a szülői közösségek tagjai, tanárok és óvodapedagógusok, illetve az intézmények dolgozói segítik.
A Dolgozói Önkéntes Program a KÖSZ, Hankook! (Közösségi Összefogás a Szebbért) kezdeményezés része, amely a Hankook Értékteremtő Program, a vállalat szerteágazó társadalmi felelősségvállalási aktivitásainak egyik pillére. A gumiabroncsgyártó a KÖSZ, Hankook! keretein belül nemcsak helyi, hanem országos programokkal, továbbá egészséges életmódra és felelős mobilitásra ösztönző aktivitásokkal, abroncsadományozással és oktatási intézmények támogatásával tesz a közösségekért.
A rovat további hírei: Közélet
Pentele is kapott a napelemes lámpákból
2025. jan. 15.
Amint arról már olvashattak hasábjainkon, önkormányzatunk folytatta a „Legyen fény!” programot: a közelmúltban 100 napelemes lámpatest kihelyezése történt meg a város számos pontján. A Pentele városrész sem maradt ki a sorból.
"Hiszed-e ezt?" – egyetemes imahétre készülnek
2025. jan. 14.
Négy napon át, szerdától szombatig várják az egyetemes imahét eseményeire a híveket a város templomaiban. A sorozat szeretetvendégséggel ér véget, mindenkit várnak minden alkalomra!
Boldog születésnapot, Emília néni!
2025. jan. 14.
Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Petrik Gyuláné Emília néni is 90 éves lett. A szépkorú a kerek születésnapot családja körében ünnepelte, a jeles alkalomból pedig Barta Endre alpolgármester is meglátogatta.
Fontos és "fényes" ígéret teljesült
2025. jan. 13.
Elkészült városunkban az a száz napelemes ledes kandeláberből álló közvilágítási konstrukció, amely mostantól a villamos hálózatra kapcsolt városi világítási rendszert egészíti ki, így olyan helyeken is van már világítás, ahol eddig nem volt. A Technikum városrészben most 12 ilyen lámpát üzemeltek be.
Folytatódik a a sorozat, Nyirkos Tamás lesz a Dunaújvárosi Estek idei első vendége
2025. jan. 12.
Tavalyelőtt kezdődött, gyorsan népszerű lett városunkban a Dunaújvárosi Estek közéleti sorozata. Ennek keretében havonta látta vendégül hazánk különböző kiemelkedő szereplőit az önkormányzat. Folytatják!
Mélyszegénységben élőknek és hajléktalanoknak segít a Magyar Református Szeretetszolgálat
2025. jan. 11.
Mélyszegénységben élőknek és hajléktalanoknak segít idei első adománygyűjtésével a Magyar Református Szeretetszolgálat - közölte pénteken az MTI-vel a szervezet.
Újabb győztes EU-s pályázat, ezúttal átképzési programot eredményez
2025. jan. 10.
Ismét nyertes, közvetlenül az Európai Unióból érkező pályázatról számolt be Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester a Városházán szerdán. A projekt neve SteelCityZen, előremutató kezdeményezés, amely világszinten egyedülálló lehetőséget jelent, itt konkrétan arra, hogy a vasmű dolgozói ne kerüljenek kilátástalan helyzetbe.