Kalandoztak a gasztrovilágban
Harmadik alkalommal rendezte meg a Tavaszi gasztrokaland elnevezésű versenyét a Kereskedelmi iskola. A három fős csapatokat neves zsűri értékelte.
Összetett csapatmunkára van szükség a diákoktól a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola versenyén. A szerdán délelőtt már harmadik alkalommal megrendezett Tavaszi gasztrokaland gasztronómiai versenyen három fős csapatok vehettek részt, egy szakács, egy cukrász és egy pincér összetételben. Mivel az utóbbi évek éttermi divatirányzatainak egyik legmeghatározóbb eleme a gyorséttermi, utcai fogások újra értelmezésé, a szervezők úgy gondolták, hogy idén kissé eltérnek a klasszikus trendektől és versenyük témájául a street food-ot választják. Ezért bakonyi sertésborda helyett hamburger, dobos torta helyett pedig fánk volt a menü.
A csapatok teljesítményét egy háromtagú, elismert szakemberekből álló zsűri értékelte. Wossala Rozina szakács, étteremtulajdonos, műsorvezető, az RTL-klub A Konyhafőnök című műsorának döntőse, majd zsűritagja, Somorjai Péter mesterszakács, az erfurti szakácsolimpia ezüstérmes csapatának tagja, a Magyar Honvédség séfje, valamint Szabó György mesterszakács, szakoktató, a Magyar Turizmus Minőségi Díjjal kitüntetett Kiskohász Vendéglő executive chef-je. Mint mondták, nem csak egyszerűen az ízekre koncentrálnak majd az értékelésnél, hanem a látványra, az összképre és minden apróságra, hiszen a vendégek az étteremben is a tökéletességet várják el.
A csapatok már negyed nyolckor megérkeztek, a nyolc órás ünnepi megnyitó után pedig egyből munkához is láttak. a feladatok elvégzéséhez fél egyig volt lehetőségük. A szakácsoknak egy szabadon választott streed food-ot és egy burgert kellett készíteniük, aminek kötelező része a burgerzsemle helyben történő elkészítése, míg a hús a szakács fantáziájára volt bízva. A cukrászoknak fánkot kellett sütniük, valamint egy szabadon választható streed foof desszertet. A pincérek pedig közben a szakács és cukrász versenyzők által elkészített ételekhez illeszkedő arculatot tervezték meg, kialakították az egyedi standot. Persze az ételeket "el is kellett adni", a szakács és cukrász versenyzők által elkészített ételek rövid, frappáns bemutatásával a zsűrinek. Az ételekhez pedig egy limonádét is kellett készíteniük, amit megpróbálhattak minél egyedibbé is tenni.
A rovat további hírei: Oktatás
Móricz 70: folytatódik az ünnepi sorozat
2024. máj. 03.
Koltai Róbert színművész az iskola öregdiákjaiként tér vissza a Móriczba szombaton, majd kamarakiállítással folytatódik az intézmény 70 évét ünneplő jubileumi programsorozat.
DSTV: játék és fegyelem az oviban
2024. máj. 01.
Folytatódott a DSTV sorozata az óvodásokról – ezúttal a fegyelmezés kérdései kerültek terítékre Gyenes Évával, a Dunaújvárosi Óvoda igazgatójával. Még a szülők és az óvónők egymásra utaltságáról, együttműködéséről is szó esik. Hangkép.
Rangos életműdíjat érdemelt Lukács János
2024. ápr. 23.
A rajztanítás, vizuális nevelés terén elért eredményeiért a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete (MROE) elismerését, az Alma-díjat vehette át a napokban Lukács János, az Arany János Általános Iskola nyugalmazott oktatója. Szeretettel gratulálunk!
DSTV: harmónia a Waldorf iskolában
2024. ápr. 21.
Tartalmas előadássorozatnak adott otthont a Waldorf iskola a napokban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Harmóniában Minden Nap című rendezvényen többek között a család, az egészség kérdéseivel foglalkoztak. Hangkép.
DSTV: csodamesék az óvodásoktól
2024. ápr. 20.
A témáról már olvashattak, most itt a DSTV összegzése: különleges seregszemle helyszíne volt a Csillagvirág Tagóvoda. Több mint két évtizedes hagyományt folytattak a költészet napjára időzítve – 10 tagóvoda résztvevői meséltek a városi találkozón, csodavilágot varázsolva!
DSTV: óvodai nyílt napokat tartottak
2024. ápr. 10.
Az ismerkedés és a megismerés nagyon fontos állomásai voltak a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben tartott foglalkozások, derül ki a DSTV összegzéséből. Várhatóan 320-340 kisgyermek kerül ősztől a rendszerbe. Hangkép.
DSTV: a görögkatolikus iskola is várja a nebulókat
2024. ápr. 09.
Minden oktatási intézmény igyekszik bemutatkozni a leendő elsősök és szüleik számára, hogy amint aktuális lesz a beiratkozás, már ne legyen kétsége senkinek afelől, hogy jól döntött. Ennek apropóján látogatott a DSTV stábja a Szent Pantaleimon iskolába. Hangkép.