Korszakos fejlesztések Nagyvenyimen
Nagyvenyim Nagyközség Mélykút településrészén és Nagyvenyimen a településközpontban tartott sajtóbejárással egybekötött helyszíni szemlét Vargáné Kaiser Katalin polgármester asszony a település fejlesztéseivel kapcsolatban.
A bejáráson és a szemlén részt vett dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára és dr. Galambos Dénes, Dunaújváros és térségének ipar- és területfejlesztésért felelős miniszterelnöki biztos is, továbbá a fejlesztésekben részt vevő kivitelező cégek munkatársai több meghívott vendéggel egyetemben. A szemle Mélykúton kezdődött a felújított orvosi rendelő ünnepélyes átadásával. Itt a polgármester asszony elmondta, hogy az itt élők már nagyon régóta várták, hogy a rendelő felújításra kerüljön és nagyon boldogok, hogy ez most meg is valósult. A településen ez az egyetlen önkormányzati épület, amely most már modern körülmények között várja a betegeket. Vargáné Kaiser Katalin azt is kiemelte, hogy ez a felújítás egy fejlődési utat nyithat meg a településen és motiváció lehet az itt élőknek az összefogásra.
Ezután következett a Mélykutat Nagyvenyimmel összekötő külterületi út bejárása. A munkálatok már folynak ezen a csaknem öt kilométer hosszúságú úton. Százmillió forintos pályázati pénzből valósul meg ez a fejlesztés, mely egyrészről azt szolgálja, hogy a földtulajdonos gazdák be tudjanak járni gépeikkel a földekre, másrészről, hogy a mélykútiak rendes úton tudják megközelíteni a nagyvenyimi településközpontot és így könnyebben tudják igénybe venni a központban lévő szolgáltatásokat. A felújítás során egy négy méter széles utat alakítanak ki teljes hosszában, és megoldják a vízelvezetést is úgy, hogy az a környező termőföldeket szolgálja. Szabolcs László mérnök, az építést végző cég felelős tervezője elmondta, hogy sajnos nagyon sok szemetet kellett elhordaniuk a területről, hogy ki tudják jelölni az út nyomvonalát. Jelenleg a földmunkálatok zajlanak, ha az időjárástól tartani tudják a tervet, akkor az útszakasz őszre elkészül.
A következő állomás Nagyvenyim belterületén volt, itt a belső utak felújításának szemléje következett. A két ütemben megvalósuló fejlesztés első üteme több mint 500 millió forintból valósul meg. Új bitumenes burkolatot kapnak olyan fontos keresztirányú útvonalak, melyek forgalmasak: a temetőhöz, óvodához vezetnek. Ilyen fejlesztés több évtizede nem volt a településen és az újabb pályázatok megnyitásánál az önkormányzat újabb forrásokra szeretne pályázni, hogy az összes belső út megújulhasson Nagyvenyimen. Ezután a leendő Szociális szolgáltató tömb szemléje következett. A polgármester asszony elmondta, hogy itt egy álom valósul majd meg, hiszen régóta tervben volt már egy ilyen épület létesítése, mely most már a célegyenesben van és az idei falunapon át is fogják adni ünnepélyes keretek között.
A bejárás ünnepi fogadással zárult a polgármesteri hivatal dísztermében. Vargáné Kaiser Katalin itt mindenkinek megköszönt a segítséget és azt a sok munkát, aminek révén ezek a fejlesztések megvalósulhattak. Elmondta, hogy folytatni szeretnék a megkezdett munkát, még több fejlesztést szeretnének a településen és ehhez forrásokra is fognak majd pályázni a jövőben, mert mint mondta a település hosszú távú célja, hogy az önellátás felé haladjanak. elmondta, hogy negyven kisebb nagyobb fejlesztés kezdődött el, melyek egy része már befejeződött, egy részük folyamatban van és vannak olyanok is, melyek a közeljövőben kezdődnek majd. Ezek összértéke 2,6 milliárd forint, mely fejlesztési egységként egyedülálló a település történetében. Dr. Dorkota Lajos pohárköszöntőjében megköszönte a polgármester asszony és dr. Galambos Dénes munkáját és válaszolva az örök elégedetlenek azon kérdésére, hogy miért most vannak ezek a fejlesztések, hogy ezeket több éves előkészítő, pályázati, tervezési és engedélyezési, majd kivitelezési munka előzi meg. Kérdésünkre azt is elmondta, hogy a 2,6 milliárd forint már Nagyvenyim birtokában van, de további nyolc-tíz pályázatot nyújt még be az önkormányzat, hogy a fejlesztések újabb irányba folytatódjanak. Dunaújvárosról szólva elmondta, hogy településünkön a Modern Városok Program elemiből van, ami már elkészült, van, ami folyamatban van – lásd az uszoda felújítása – és van olyan, melyek nemsokára kezdődnek, ilyen például a Vidámpark fejlesztése. Kiemelte a Vasmű út felújítását, melyről megszületett a kormánydöntés, agy az egy milliárd forintból megvalósuló fejlesztés akár már nyár végére be is fejeződhet.
Dr. Galambos Dénes kérdésünkre elmondta, hogy a fejlesztések határozták meg Nagyvenyim életét ebben a ciklusban. Az iskola, a mélykúti rendelő, a 6219-es út, a belterületi utak felújítása mind a z itt lakók kényelmét és komfortját hivatott növelni. Ezekkel a fejlesztésekkel azt szerették volna elérni, hogy az itt élők jól érezzék magukat a településen. Ezt a munkát folytatni is szeretnék, pályázni fognak a modern Falvak Program keretében is, mely újabb több tízmilliós forrást biztosíthat a településnek. Azon dolgoznak, hogy a már itt lévő vállalkozásokat hogyan tudják támogatni és újabbakat idecsábítani, hogy biztosítsák a település az önellátás felé haladjon. Mint mondta ez kemény munkával és jó összefogással megvalósítható lesz.
A rovat további hírei: Közélet
Pénzügyi döntések sora a közgyűlésen
2024. dec. 12.
Az esztendő utolsó rendes ülését tartotta városunk közgyűlése a Városháza "C" szárnyában ma délelőtt. A testület 40 témában hozott döntést nyílt ülésén, zárt ajtók mögött további kettőt.
"Besegítettek" a Mikulásnak a képviselők
2024. dec. 12.
Szent Miklós ünnepe hagyományosan a meglepetés, az ajándékozás öröméről szól. Az önkormányzat, a városvezetés és a képviselőtestület tagjai is mindent elkövettek, hogy a lehető legtöbb dunaújvárosinak örömet tudjanak okozni ezen a napon.
Elkészült a járdafelújítás
2024. dec. 12.
Október elején jelezte már Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő, hogy még az idei esztendőben járdafelújításra kerül sor a Római krt. 7-11. számú lépcsőházak előtt. Néhány napja végeztek a munkálatokkal, az új járda elkészült.
Sebők András 90 éves lett, sok boldogságot!
2024. dec. 12.
90 évvel ezelőtt Küküllőkeményfalván született, most pedig Dunaújvárosban él: Sebők András bácsit születésnapja alkalmából Barta Endre alpolgármester látogatta meg otthonában. A Petőfi-rajongó biológiatanár szívesen nosztalgiázott székelyföldi évtizedeiről, de mint mondta: Dunaújvárost csak szeretni lehet.
Köszönet az áldozatos munkáért!
2024. dec. 11.
Nemes hagyomány született városunkban – évről évre meglepik az Országos Mentőszolgálat helyi állomását apróságokkal, amik mégis sokat jelentenek a hétköznapokon. A jótékony brigád most meleg takarókkal és gyümölcsökkel is készült.
A forgatag harmadik hétvégéje is vár
2024. dec. 11.
Mozgalmas a december, már a harmadik adventi hétvégét ünnepelhetjük a Városháza téren. Az Adventi Forgatag ezúttal szombaton és vasárnap is színes programokkal kecsegtet, Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester szerint érdemes lesz ellátogatni a vásárra.
DSTV: az elüldözött családokra emlékeztek
2024. dec. 11.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogyan törte meg a kommunista rezsim a korabeli Dunapentele családjainak sorsát a kitelepítéssel 1950-ben. A közelmúltban tartott megemlékezés egyúttal figyelmeztetés is: soha többé nem történhet hasonló. Hangkép.