Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Sima siker a Kispest ellen

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
Kispest
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2019. ápr. 10., 19:53

Jó első félidő után egy hullámzó második, de így is nagyon simán nyerte a Kispest elleni edzőmérkőzést a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

Ugyan szombaton az MTK otthonában játszik bajnokit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, ma azonban még egy edzőmeccs várt György László tanítványaira, akik este hat órától az NB I/B keleti csoportjának hatodik helyezettje, a Kispest ellen léptek pályára a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Ahogy az várható volt, a Kohász kézilabdázói hamar magukhoz is ragadták a kezdeményezést, s ugyan 3-2-is még tartotta magát a fővárosi alakulat, ezt követően sorozatban négy gólt szerezve lépett el ellenfelétől a DKKA. A folytatásban is az történt a pályán, amit a szakvezetés eltervezett, bár pár kihagyott ziccer miatt azért volt ok a bosszankodásra is.

Együttesünk fokozatosan növelte előnyét, a 18. percben már 12-5-re vezetett, s a félidei szünetre is magabiztos, 19-10-es vezetéssel vonulhatott. A térfélcserét követően minden játékosának lehetőséget adott György László, így a második harminc percben meglehetősen hullámzó volt a játék képe. Tízgólos hazai előny után a vendégek lőttek zsinórban négyet, majd újra a mieink percei következtek, így az összesen harmincnégy gólt hozó második félidőt egálra hozták a csapatok, ami egyben azt is jelentette, hogy a Kohász 36-27-re nyerte a találkozót.

György László: - Helyenként sikerült megvalósítani, amit elterveztünk, ugyanakkor az is látszik, hogy a hétvégi bajnokiig van még miben fejlődnünk támadásban és védekezésben is, szóval a következő napokban ezen fogunk dolgozni. A harcossággal nem volt ma gond, de igen sok volt a hiba, ezeket muszáj lesz lecsökkenteni szombatig.

DKKA – Kispest NKK 36-27 (19-10)

Gólszerzőink: Szalai 6, Szekerczés 5, Ferenczy 4, Grosch 3, Molnár 3, Mihály 3, Monori 3, Nick 2, Dombi 2, Cifra 2, Sirián 2, Kazai 1.

A rovat további hírei: Sport

Hazai évkezdés a MAFC ellen

2026. jan. 03.

Hazai pályán, a MAFC elleni összecsapással vág neki az új esztendőnek a DKSE röplabda csapata vasárnap délután öt órától.

DSTV: ilyen volt a tornászok éve

2026. jan. 03.

Ahogy azt már megszokhattuk, az esztendő során is remek eredményekkel öregbítették a DKSE és Dunaújváros hírnevét a tornászaink. Decemberben Trenka János vezetőedzőt is arra kértük, hogy ossza meg velünk a 2025-ös esztendővel kapcsolatos gondolatait. Hangkép.

Hiába a nagy feltámadás

2026. jan. 03.

Háromgólos hátrányból remek játékkal egyenlített, de végül 6-4-es vereséget szenvedett a DAB jégkorong csapata a Csíkszereda ellen az Erste Liga pénteki fordulójában.

DSTV: sűrű éve volt a DLSZ-nek

2026. jan. 02.

Köztudott, hogy Dunaújvárosban igencsak népszerű sportág a labdarúgás. Sokan inkább a „kispályát” választják, hiszen a DLSZ kötelékében minden adott ehhez – Petrás Gábort a szövetség főtitkárát kértük arra, hogy értékelje a kispályás labdarúgás 2025-ös évét. Hangkép.

Érden kezdi az évet a DAB

2026. jan. 02.

A tabellán hetedik Csíkszereda elleni érdi mérkőzéssel folytatja az Erste Liga csatározásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.

DSTV: eredményes évet zártak az úszók

2025. dec. 31.

Eredményes esztendőt zárt a DKSE úszó szakosztálya. Mindannyian hallottunk Kovács-Seres Hunor sikereiről, ám mint arról Szabó Gergő szakosztályvezető az év végi interjúban beszámolt, a nálánál jóval fiatalabb versenyzők is remekül szerepeltek. Hangkép.

Vereség az évzárón

2025. dec. 31.

Két harmadig tudta szorosan tartani a BJA HC elleni Erste Liga találkozót a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata kedden este.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  2. Fontos pontokra hajt a DFC

  3. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  4. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  5. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő