Tehetségek a főtéren
Szakmai és szórakoztató programokkal készült erre a hétre a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézménye, ami hétfőn a tehetségnappal vette kezdetét.
Hetedik alkalommal tart komoly szakmai és könnyed szórakoztató programokat egy egész héten át a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézménye. A hétfőn kezdődő sorozaton először a szakszolgálat dunaújvárosi épületében, a Bóna utcában kezdődtek a szakmai előadások. A főként logopédusoknak és szakembereknek tartott beszélgetések után kezdetét vette a hetedik alkalommal megrendezett tehetségnap a főtéren. A megnyitón Izsák Máté, az önkormányzat Oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottságának elnöke elmondta, nagy öröm, hogy ezúttal is közel háromszáz ifjú tehetség mutatkozhat be a város valamennyi iskolájának képviseletében. Mint mondta, a program célja, hogy felhívják a figyelmet a tehetségekre és a tehetséggondozás fontosságára, ami egy hosszú és kitartó munka.
A tehetségnapon a "street art" megmozdulás lehetőséget teremt arra, hogy még nagyobb figyelmet irányítsanak a tehetséges gyermekekre akár az utca emberének megszólításával is. A zenés, táncos és próza-jellegű produkciók mellett rajzos tevékenység is színesítette a programot.
A programsorozat kedden is folytatódik, méghozzá a különleges bánásmódot igénylő gyerekekről szóló konferenciával, a Városháza "C" szárnyának rendezvénytermében. A konferenciára érkezik vendégelőadó a Budapesti Metropolitan Egyetemről, a Meixner Alapítványtól, és elismert pszichológusok, logopédusok mutatják be prezentációjukat. Délután műhelyfoglalkozások kezdődnek majd, amin interaktív terápiás foglalkozásokat és különböző módszereket mutatnak majd be.
Szerdán szintén a tagintézmény Bóna utcai telephelyén érhetőek el a programok, például a Tapi-topi játszóház, amin a korai fejlesztés területén dolgozó szakemberek, fények, hangok, textúrák, ízek és illatok kavalkádjával várják a gyermekeket és családjukat. Délután tanulásmódszertani előadás veszi kezdetét, valamint elkezdődnek a csoportfoglalkozások is. A csütörtöki, utolsó napon egy új fajta iskolaérettségi vizsgálatról hallhatnak az érdeklődők, valamint részt vehetnek egy szakmai műhelymunkán is.
A rovat további hírei: Oktatás
Távolléti díjat és végkielégítést kell kapniuk a Kölcsey Gimnázium elbocsátott tanárainak
2024. nov. 08.
A nem jogerős ítélet szerint milliós nagyságrendű felmentési időre járó távolléti díjat és végkielégítést kell megfizetnie a tankerületnek a Kölcsey Gimnázium elbocsátott tanárai részére - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-t.
Sikeres mustra a szakmák seregszemléjén (galériával)
2024. okt. 29.
Már hetedik alkalommal rendezték meg a Dunaújvárosi Szakképzés Napját. A pályaválasztási expón a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum tagintézményei és képzései mutatkoztak be a Dunaferr iskola villamos tagozatának épületében a közelmúltban.
Civil Közoktatási Platform: cenzori szerepet szán a BM az iskolaigazgatóknak
2024. okt. 27.
A kormány honlapján jelent meg a közelmúltban egy "salátatörvény" részeként az a szocializmus gyakorlatára hajazó törvénymódosítás-tervezet, amely az igazgatókat teszi felelőssé az úgynevezett "érvényes értékek" intézményi szintű megóvásáért.
DSTV: a gyermekkori traumák
2024. okt. 25.
Folytatja az érzékeny témákat feldolgozó sorozatát a DSTV. A korábbi, az ovisok közti konfliktusokhoz köthető összeállításhoz szorosan kapcsolódik a gyermekkori traumákkal, illetve ezek feldolgozásával foglalkozó beszélgetés a Dunaújvárosi Óvoda vezetőjével. Hangkép.
DSTV: konfliktuskezelés óvodás korban
2024. okt. 22.
Folytatja a Dunaújvárosi Óvoda vezetőjével kezdett tematikus sorozatát a DSTV. A legújabb fejezet is érzékeny témára fókuszál: az óvodáskori konfliktusok, kisebb-nagyon összetűzések kialakulását, valamint ezek megoldásának lehetséges módjait veszi sorra. Hangkép.
Lomtalanítással összekötött állatvédelmi családi napot tartottak a Petőfiben
2024. okt. 17.
Idén is megrendezte családi napját a Petőfi Sándor Általános Iskola közössége – az eseménysor az állatvédelem és a környezetvédelem jegyében zajlott a közelmúltban.
Danube Education Alapítvány: népszerű a tehetséggondozó, felzárkóztató program
2024. okt. 10.
A kínálatról egy felhívás erejéig beszámoltunk már lapunkban, most a második tanév kezdőpontjához ért a kezdeményezés – mint az alábbiakban is kiderül, egyre többen aspiráltak a Danube Education Alapítvány segítségével megvalósuló ingyenes magánórákra.