Vádemelés következik Hasszán F. ügyében
Rövid időn belül vádemeléssel zárul a terrorizmussal gyanúsított Hasszán F. elleni nyomozás. Az Iszlám Állam hóhéraként azonosított szír férfi legalább húsz ember haláláért lehet felelős, 2016-ban lépett Görögország területére, ahol migránskártyát, majd menedékjogot kapott, az uniós tagországok közötti szabad mozgásra jogosító papírokkal - írja a Magyar Nemzet.
Hamarosan vádemeléssel zárul a szíriai Hasszán F. ellen emberöléssel elkövetett terrorcselekmény és más bűncselekmények gyanúja miatt indított nyomozás – értesült a Magyar Nemzet. Lapunk információi szerint bár a férfi tagadja, hogy az Iszlám Állam (ISIS) harcosaként részt vett legalább húsz ember kivégzésében, a rendelkezésre álló bizonyítékok – titkosszolgálati adatok, vallomások, egy videófelvétel stb. – a bűnösségét valószínűsítik.
Mint ismert, Hasszán F. 2018. december 30-án a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren akadt fenn a biztonsági ellenőrzésen, amikor hamis okirattal igazolta a saját és a vele utazó nő személyazonosságát. A férfit embercsempészés és hamis közokirat felhasználása miatt rövid időn belül felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság, és kiutasította Magyarországról.
A kiutasítás végrehajtása előtt azonban kiderült, hogy Hasszán F. azonos lehet azzal a férfival, aki a belga titkosszolgálat szerint 2016 elején a szíriai Homsz városában társaival terrortámadást követett el. Bosszúból és a civil lakosság megfélemlítése céljából öltek meg húsz embert, akik megtagadták csatlakozásukat az ISIS-hez. Hasszán F. a nyomozás adatai szerint emír, tehát egyfajta „szakaszvezető” volt, s így ő adott parancsot a lefejezésekre, de maga is elkövetett gyilkosságokat.
Letartóztatása után Hasszán F. első vallomásai meglehetősen zavarosak voltak. A terrorizmus vádját tagadta, ugyanakkor a görög titkosszolgálat ügynökének mondta magát, amit Athén azóta hivatalosan cáfolt. De nehezen lehet komolyan venni azt az állítását is, ami szerint ő analfabéta, hiszen a tőle lefoglalt mobiltelefonban számos üzenet található. Mindemellett úgy tűnik, Európába érkezését követően az unió több pontján megfordult, s tagja lett egy embercsempész-hálózatnak, az azonban máig tisztázatlan, hogy kiket, milyen céllal és hova juttatott el, vannak-e közöttük terroristák, és ha igen, úgy mire készülhetnek.
Ami bizonyos, hogy a görög hírszerző szolgálat 2018 augusztusától kezdve folyamatosan ellenőrizte. Ők azonosították elsőként Hasszán F.-et, miután a belga hírszerzés júliusban felhívta a figyelmet egy Homszból érkezett, akkor még meg nem nevezett szír terrorista kapcsolataira.
Hasszán F. egyébként 2016-ban jutott be illegális úton Görögországba, ahol bekerült az Európai Unió és az ENSZ közös migránskártya-programjába, 2017. július 27-én pedig menedékjogot és olyan úti okmányt kapott, amellyel szabadon utazhatott a tagállamok között. A férfi letartóztatásának meghosszabbítását a napokban kezdeményezte az ügyészség.
- magyarnemzet.hu -
A rovat további hírei: Közélet
Eldőlt, hogy kikre szavazhatunk június 9-én az önkormányzati választáson
2024. máj. 14.
Három jelölőszervezet, két polgármester-jelölt és összesen harmincegy képviselőjelölt szerepel majd a szavazólapokon a június 9-i önkormányzati választáson.
DSTV: meglepetés anyák napjára
2024. máj. 12.
A családi kör mellett, többeknek helyett különleges anyák napi ünnepségről számol be a DDTV összeállítása. Szép műsorral köszöntötték az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai lakóit hétfőn. Hangkép.
És valóban: együtt – egymásért...!
2024. máj. 11.
Megtartotta hagyományos éves közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete. Az eseményre Pintér Tamás polgármester is hivatalos volt – a feladatok elvégzése után a közösség kötetlen beszélgetéssel zárta a remek délutánt.
Három szép nap európai barátainkkal
2024. máj. 10.
Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.