Az életben maradásért küzdenek

spigott - 2019. május 29. 8:01

A szezon utolsó mérkőzései döntenek majd arról, hogy melyik csapat marad bent a városi kispályás labdarúgó bajnokság Acerbis Osztályában.

Három összecsapással kezdődött meg hétfőn este a városi kispályás labdarúgó bajnokság Acerbis osztályának utolsó fordulója a DLSZ Arénában. A játéknap első meccsének igen komoly tétje volt, hiszen a kiesés elől menekülő GBB Zrt. a szintén veszélyeztetett helyzetben lévő Szil-Ker Ablak ellen lépett pályára. Ahogy az várható is volt, a mérkőzés óriási csatát hozott, melyben ugyan a Szil-Ker szerzett vezetést még az első felvonásban, ám a fordulást követően a GBB fordítani tudott, s mivel minimális előnyét a lefújásig meg is tudta őrizni, így pontszámban beérte, s jobb gólarányával meg is előzte ellenfelét a bajnoki tabellán.

Kép: DO-archív

A nap első meccsének eredménye után nagyon fontos lett volna győznie a sereghajtó Siker Ablaknak is, ám az ötödik Fejó-Therm esélyt sem adott Szabó Gáboréknak. A Fejó már az első félidő végén négy góllal jobban állt vetélytársánál, mely a fordulást követően sem tudta megnehezíteni a favorit dolgát, így a meccs utolsó három góljából hiába szereztek kettőt is az ablakosok, végül kiütéses, 12-2-es vereséget szenvedve maradtak az utolsó helyen, s csak abban az esetben lehet esélyük a bennmaradásra, ha elmaradt meccsükön legyőzik a Steelworkers gárdáját. Mely sajnos nem tudott kiállni a Karmacsi Autó FC elleni összecsapására, így a sikerért járó három pontot 5-0-s gólkülönbséggel a bajnok kapta meg.

Eredmények

Szil-Ker Ablak – GBB Zrt. 1-2 (1-0)
Siker Ablak – Fejó-Therm 2-12 (0-4)
Karmacsi Autó FC – Steelworkers 5-0

Az Acerbis Osztály állása: 1. Karmacsi Autó FC 45 pont, 2. Dunaferr Vasas 30 pont, 3. SZP-Asztalos SE 28 pont, 4. Fejó-Therm Kft. 25 pont, 5. Dunabiztos Micro 25 pont, 6. Steelworkers 13 pont, 7. GBB Zrt. 11 pont, 8. Szil-Ker Ablak 11 pont, 9. Siker Ablak 8 pont.

A rovat további hírei: Sport

Hajdu Jonatánék döntősök az Eb-n

Hajdu Jonatánék döntősök az Eb-n

2024. jún. 13.

Remek versenyzéssel jutott be a kenu kettesek 500 méteres döntőjébe Hajdu Jonatán és Adolf Balázs kettőse a szegedi Európa-bajnokságon.

Indulhat a DKKA az élvonalban

Indulhat a DKKA az élvonalban

2024. jún. 13.

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia is megkapta az indulási jogot az NB I-es pontvadászat 2024/2025-ös szezonjára.

DSTV: készülnek az Acélbikák

DSTV: készülnek az Acélbikák

2024. jún. 12.

Az elmúlt szezon felemásra sikeredett a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongcsapata számára. Az együttes azonban nagy erőkkel készül az új szezonra – több hetes felkészülésbe kezdett a gárda, immáron Somogyi Balázs vezetőedző irányításával. Hangkép.

Folytatódik a szép hagyomány (galériával)

Folytatódik a szép hagyomány (galériával)

2024. jún. 12.

Tizennégy óvoda növendékei mérték össze egymással erejüket a 2024-es Ovi foci Kupa első fordulójában a Margaréta Tagóvodában kedden délelőtt.

Dunaújvárosi éremeső Fadd-Domboriban

Dunaújvárosi éremeső Fadd-Domboriban

2024. jún. 12.

A DKSE ifjú kajakosai tizenhat, míg a kenusok hat dobogós helyezéssel zárták a Fadd-Domboriban megrendezett Csay Renáta és Kammerer Zoltán regionális kupa küzdelmeit.

Hári Norbert a DAB új igazolása

Hári Norbert a DAB új igazolása

2024. jún. 11.

A 28 esztendős csatár öt debreceni év után tér vissza a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz.

Megvan az Európa-bajnokságon induló magyar csapat!

Megvan az Európa-bajnokságon induló magyar csapat!

2024. jún. 11.

Ahogy az várható volt, Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a kenu kettesek 500 méteres számában indul a kontinensviadalon.