Rácalmáson, a Fő utcában igazoltattak a járőrök egy 20 éves kulcsi lakost tegnap. A rendőrök megállapították, hogy a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a május 18-át megelőző időszakban bemászott egy kulcsi ingatlan zárt udvarára, majd onnan vashulladékot tulajdonított el. Az egyenruhások a férfit elfogását követően előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Elkapták a besurranó tolvajt
A rovat további hírei: Sziréna
Rendőrkézen a bringatolvaj
Két kerékpárt lopott egy Balogh Ádám utcai tárolóból a 42 éves helybéli férfi, de elpasszolnia már nem sikerült a bringákat. Igazoltatáskor bukott le, értesült a DO.
Minősített emberölés kísérlete miatt kért súlyosbítást az ügyészség
A Fejér Megyei Főügyészség a Székesfehérvári Törvényszék előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt meghozott ítélete ellen fellebbezett, értesült a DO.
Súlyosan sérült a vészfékező busz utasa
Figyelmetlen sávváltás nyomán történt súlyos személyi sérüléssel járó baleset a Dózsa György úton tegnap délután, értesült a DO.
Színházban a tűzoltók – éles gyakorlaton
Komoly erőpróba várt a város hivatásos tűzoltóira a Bartók Kamaraszínházban – a közelmúltban gyakorlat helyszíne volt az intézmény, ahol egy komplex feladatot oldottak meg sikerrel a lánglovagok.
Elrejtette áldozatát a férj – emberölés miatt folytatódik az eljárás
A rendőrök feltételezése szerint feldarabolta és elrejtette feleségét a 62 éves gyanúsított – a korábban eltűnés miatt kezdett eljárás után már emberölés miatt nyomoznak a rendőrök, értesült a DO. Kegyetlen történet, nagyon durva részletek.
Kajli rendszám, tiltott vezetés – hibát hibára halmoztak
Nem jött be a mesterterv – gyakorlatilag minden hibádzott annál a gépjárművezetőnél és utasánál, akiket a rendőrök az Arany János utcában ellenőriztek csütörtökön késő délután.
Busszal ütközött a Szórád Márton úton
Egy személy sérült abban a közlekedési balesetben, amely a Szórád Márton úton történt kedden délelőtt. Valószínűleg figyelmetlenül kivitelezett kanyarodás vezetett az ütközéshez, a vétkes sofőr utasa sérült, értesült a DO.

