Érettségi - A matematika írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
Matematikából adnak számot tudásukról az érettségizők kedden. A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart. A diákok először az I. (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldják meg; a feladatlapokon belül a rendelkezésére álló időt tetszés szerint oszthatják meg az egyes feladatok között és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják. A 10-12 feladatot tartalmazó I. lap az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni.
A II. feladatlap két részre oszlik: az A jelű rész három feladatot tartalmaz, a feladatok egy vagy több kérdésből állnak. A B jelű rész három, egymással megegyező pontszámú feladatból áll, amelyből a vizsgázó választása szerint kettőt kell megoldani, és csak ez a kettő értékelhető.
A matematika emelt szintű írásbeli vizsga 240 perces. Az írásbeli két részből áll, és a diákok a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják.
Az I. részfeladatsor négy feladatból áll, a feladatok több részkérdést is tartalmazhatnak. A II. részfeladatsor öt, egymással megegyező pontszámú feladatból áll. A vizsgázónak az öt feladatból négyet kell kiválasztania, megoldania, és csak ez a négy értékelhető.
Vizsgázónként megengedett segédeszköz - közép- és emelt szinten is - a függvénytáblázat - egyidejűleg akár többféle is -, szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép, körző, vonalzó, szögmérő, amiről a diákok gondoskodnak. Ezeket az eszközöket a diákok a vizsga során egymás között nem cserélhetik.
Az érettségi dolgozatok javítása és értékelése központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik.
-MTI-
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: Iskolanyitogató a Szabó Magda iskolában
2023. nov. 29.
Angol és informatika tagozatos osztályokat indítanak majd a BIROK Szabó Magda Tagintézményében a következő tanévben, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény ezúttal is a mindig népszerű Iskolanyitogató programjára várta az érdeklődőket. Hangkép.
Német közegben tanulnál? Nagyon várnak Baján!
2023. nov. 27.
Nyílt napot szervez a Magyarországi Német Általános Művelődési Központ – Ungarndeutsches Bildungszentrum (MNÁMK – UBZ) Gimnázium és Technikum; a bajai intézmény szombaton várja a továbbtanulókat és hozzátartozóikat! Flyer és linkek itt! (X)
DSTV: évfolyamkoncertek a Móriczban
2023. nov. 27.
Szép zenei élménnyel ajándékozták meg hozzátartozóikat a Móricz iskola növendékei, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ének-zenei tagozatos intézmény nebulói az immár hagyományos évfolyamkoncerteken léptek közönség elé. Hangkép.
DSTV: GPSZ verseny a Rudasban
2023. nov. 25.
Izgalmas megméretésről tudósít a DSTV összeállítása. A Rudas középiskola adott otthont – deklaráltan pályaorientációs céllal – az immár hagyományos GPSZ Informatikai Versenynek, amelyen 15 diákcsapat szállt csatába a helyezésekért, nyereményekért. Hangkép.
DSTV: ismerkedés a Vasvárival
2023. nov. 24.
Tíz napon át várta nyitott napokra a szülőket a Vasvári Pál Általános Iskola. A program részeként az érdeklődők bepillantást nyerhettek egy-egy tanórába, és érdekes foglalkozások is színesítették a programot. Hangkép.
DSTV: nyílt nap a Lorántffy középiskolában
2023. nov. 22.
A pályaválasztás lehetőségeiről és dilemmáiról is tudósít a DSTV összeállítása. A szakokról, szakirányokról, az intézményi kínálatról is szó esett a Lorántffy középiskola immár hagyományos pályaválasztási nyílt napján. Hangkép.
DSTV: felavatták az elsősöket
2023. nov. 19.
Jó hangulatú, szép eseményről tudósít a DSTV összeállítása. A görögkatolikus templomban rendezték az immár hagyományos avatóünnepséget a Szent Pantaleimon Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola elsős nebulóinak. Hangkép.