Három dunaújvárosi a válogatott keretben

doszerk - 2019. május 15. 7:07

Grosch Vivien, Kazai Anita és Szekerczés Luca is bekerült a magyar női kézilabda válogatott világbajnoki selejtezőre készülő keretébe.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány kihirdette keretét a magyar női válogatott Ausztria elleni június eleji vb-selejtezőire, s a legjobbak között a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia három játékosa, Grosch Vivien, Kazai Anita és Szekerczés Luca is helyet kapott. A magyar szövetség keddi közleményében a dán szakember kiemelte: "Talán soha nem volt még ennyi időnk egy tétmérkőzés előtt, hogy ilyen hosszan együtt dolgozzunk a lányokkal, mióta Magyarországon dolgozom, így nagyon örülök, hogy minden fél összefogásának köszönhetően már május 21-én elkezdhetünk dolgozni. Remek érzés, hogy azzal a kerettel, annak magjával ismét együtt tudunk dolgozni, amellyel már hosszabb ideje közösen készülünk. Számomra a legfontosabb, hogy csak olyan játékosok legyenek a keretben, akik mentálisan és fizikálisan is száz százalékban készen állnak a válogatottra. Kovács Anna jelezte ezúttal, hogy most ennek az elvárásnak nem tudna megfelelni, így ő nem kapott helyet sem az A-, sem a B-keretben. Számítok viszont többek között Márton Grétára, aki jó teljesítményt nyújtott az utóbbi időben, de ez valamennyi, a keretben lévő szélsőnkről elmondható, és nagyon örülök, hogy Tomori Zsuzsanna is ott lehet a keretben. Valamennyi poszton nagy a verseny a válogatottba kerülésért, a verseny pedig mindig felhajtó ereje a jó teljesítménynek, és most sokan helyet kaptak a csapatban azok közül, akik valóban ott akarnak lenni velünk. Elvárom a játékosoktól, hogy átérezzék a világbajnoki selejtező súlyát, hiszen nem selejtezősorozat előtt állunk, hanem egy oda-visszavágós párharcban kell kijutnunk a vb-re, arra a vb-re, amely nagy mértékben befolyásolja olimpiai kvalifikációs esélyeinket. Ellenfelünket nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni, hiszen soha nem adja fel, nekünk viszont csakis a továbbjutás lehet a cél."

A magyar keret

Kapusok: Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (FTC-Rail Cargo Hungaria), Grosch Vivien (Dunaújvárosi KKA), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szekerczés Luca (Dunaújvárosi KKA), Tomori Zsuzsanna (Győri Audi ETO)
Irányítók: Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Lakatos Rita (GVM Europe-Vác), Tóth Gabriella (Érd)
Beállók: Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szabó Laura (Érd), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők: Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Klivinyi Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kopecz Barbara (EU-Fire Mosonmagyaróvári KC SE)
Balszélsők: Kazai Anita (Dunaújvárosi KKA), Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

A rovat további hírei: Sport

Kunhegyesi öröm a Dózsában

Kunhegyesi öröm a Dózsában

2025. jún. 02.

Hatodik helyen végzett a DSE Röplabda Akadémia korosztályos együttese az U13-as bajnokság Dunaújvárosban megrendezett országos döntőjében.

Bajnoki címek Ceglédről

Bajnoki címek Ceglédről

2025. jún. 02.

Remekül szerepeltek, s összesen öt dobogós helynek örülhettek a Danubius KSE versenyzői a tollaslabdázók Cegléden megrendezett Senior Magyar Bajnokságán.

Szépen csillogó ezüst a serdülőknél

Szépen csillogó ezüst a serdülőknél

2025. jún. 02.

Második helyen végzett a DFVE serdülő leány vízilabda csapata korosztályos országos bajnokság dunaújvárosi nyolcas döntőjében.

DSTV: újra a Suli Foci Kupáért fociztak

DSTV: újra a Suli Foci Kupáért fociztak

2025. jún. 01.

Már az első fordulóban is nagy csatákat hozott a Suli Foci Kupa. Az első korcsoportban kulcsi, a másodikban dunaújvárosi siker született a DLSZ Arénában megrendezett viadalon. Hangkép.

Újra gáláztak a labdarúgók

Újra gáláztak a labdarúgók

2025. jún. 01.

Kiütéses győzelemmel zárta a Fejér vármegyei első osztály 2024/2025-ös kiírását a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szombaton kora este.

Czifra Bettina Lili ezüstérmet szerzett az Eb-n

Czifra Bettina Lili ezüstérmet szerzett az Eb-n

2025. máj. 31.

Parádés versenyzéssel szerzett csodaszépen csillogó ezüstérmet a lipcsei Európa-bajnokságon a DKSE tornászainak kiválósága, Czifra Bettina Lili.

Kovács-Seres Hunor bravúrja öt kilométeren

Kovács-Seres Hunor bravúrja öt kilométeren

2025. máj. 30.

Remekül szerepelt a horvátországi nyíltvízi Európa-bajnokság öt kilométeres versenyszámában a DKSE fiatal úszója, Kovács-Seres Hunor, aki a sprintversenyben sem okozott csalódást.