Dunaújváros Hetilap

Hétvégén irány az alsó Duna-part!

Brousil Csaba - 2019. május 23. 14:44

A közelgő Családi Hétvégéről tartott sajtótájékoztatót Cserna Gábor polgármester és Kiss András a Helyi Tourinform Iroda vezetője az alsó Duna-parton.

Cserna Gábor köszönetet mondott mindazoknak, akik a rendezvény létrejöttében idén is sokat segítettek. Mint mondta az önkormányzat idén 17 millió forint támogatást biztosított a rendezvény lebonyolítására és külön megköszönte a fő támogatók (OTP, Molker) hozzájárulásait. A polgármester kiemelte, hogy idén a 320 asztalt lefoglalók a szokásos faszén, jég és Dunaújváros kenyere mellé az önkormányzat jóvoltából kapnak egy palackkal a Város Borából is (160 palack fehérbor és 160 palack rosét osztanak szét), melyet a regisztrációs sátornál vehetnek majd át. Mint mondta a Parázs Varázsra 8-10 ezer embert várnak és már csak a kedvező időjárásban kell reménykedni, hogy idén is nagyszerű legyen a Duna-parti grillparti.

Kiss András megköszönte az önkormányzat támogatását, a DVG Zrt. szakembereinek, hogy rendbe tették a rendezvény helyszínét és segítenek a pakolásban, szállításban, illetve a helyszínt építőknek az embert próbáló munkát. Elmondta, hogy a Parázs Varázson minden regisztrált asztaltársaság kap majd egy emléklapot, amellyel azt kívánják megköszönni, hogy jelenlétükkel támogatják a város egyik legnagyobb rendezvényét.

Az első napon, pénteken már koncertekkel várják az érdeklődőket: fellép Vastag Csaba és a Zorall. Másnap, szombaton az össznépi sütögetés kínál kikapcsolódást, este Beatrice koncert koronázza meg a programot. Vasárnap a gyermeknapi programokon kívül ismét lesz Ezer Lámpás Éjszakája, melynek keretein belül fellép Keresztes Ildikó is.

Az Ezer Lámpás Éjszakáján egy apró változás lesz: környezettudatossági szempontokat figyelembe véve idén arra kérik a szervezők a közönséget, hogy a kiosztott lufikat ne engedjék szélnek, hanem mindenki vigye haza azokat.

A rovat további hírei: Közélet

A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!

A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!

2024. ápr. 30.

A majálisra időzített véradással kezdődik a véradások sora, és sok-sok vidéki helyszínen számít az önkéntesek aktivitására a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Nem csökken a vérigény – minden cseppje kincs! 

Vidámság a szerető család körében

Vidámság a szerető család körében

2024. ápr. 29.

Mészáros Istvánné, Mária néni április 23-án ünnepelte a 90. születésnapját. Az önkormányzati köszöntésre pedig hetek óta készült: gondosan kiválogatta a ruháját, és még a fotózáshoz is instrukciókat adott, hiszen fontos volt számára, hogy előnyös képek szülessenek a jeles alkalomról. 

Új járda, felújított parkolók, újjá varázsolt szabadidős teniszpálya

Új járda, felújított parkolók, újjá varázsolt szabadidős teniszpálya

2024. ápr. 28.

Tavaly elkezdődött, idén pedig folytatták a Mátyás király utca járdafelújítását, sőt parkolókat is újítottak fel, két hete pedig egy régi teniszpálya születhetett újjá. Tóth Kálmán, a terület önkormányzati képviselője Pintér Tamás polgármesterrel találkozott a rekonstrukciók helyszínein.

Petschnig Mária Zita szerint rossz irányba robogunk a zsákutcában

Petschnig Mária Zita szerint rossz irányba robogunk a zsákutcában

2024. ápr. 27.

Petschnig Mária Zita közgazdász tartott előadást a Dunaújvárosi Estek legutóbbi állomásán. A téma iránt érdeklődőket a Városháza „C” épületének emeleti dísztermében várta a szervező „Rajta, Újváros!” Egyesület.

Praktikus és hasznos felújítást végeztek a Technikum városrészben

Praktikus és hasznos felújítást végeztek a Technikum városrészben

2024. ápr. 27.

Eddig a füves területen kitaposott ösvények voltak, a lakók kérésének megfelelően most zúzott kővel alakítottak ki gyalogos utakat a Technikum városrészben, az Esze Tamás utca, Vörösmarty utca, Gábor Áron utca által határolt területen.

Rendszeres és kiemelt közbiztonsági ellenőrzések a város közterein

Rendszeres és kiemelt közbiztonsági ellenőrzések a város közterein

2024. ápr. 27.

Hajléktalan kérdésben tökéletes válasz valószínűleg nem létezik, megoldásra viszont szükség lenne. Amíg ez nem születik meg, addig a hajléktalanok problémát jelentenek a közterületeinken, és zavarják a mindennapjainkat. Szabó Zsolt alpolgármester a Technikum, és azon belül is a 6-os választókerület képviselője az egyenruhások segítségét kérte.

Gurisatti Gyula lett Dunaújváros díszpolgára

Gurisatti Gyula lett Dunaújváros díszpolgára

2024. ápr. 26.

A város 73. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a kitüntető címet a többszörös búvárúszó világbajnok és paralimpikon Pintér Tamás polgármestertől a felújított Mondbach-kúriában pénteken délután.