Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 02. Karolina, Aida
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Méltán a város egyik büszkesége a Vasas Táncegyüttes

Kultúra
Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
MMK
Kováts Rózsa
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2019. máj. 07., 16:35

A Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes tagjainak igen sűrű volt az elmúlt két hónap. Hétről hétre részt vettek valamilyen fesztiválon, és bizony számos büszkeségre okot adó eredménnyel gazdagodtak.

Mindezekről sajtótájékoztató keretében beszéltek az együttes irányítói, Suplicz Mihály és Szőke Genovéva, valamint a Vasast fenntartó és működtető Munkásművelődési Központ vezetője, Kováts Rózsa.

Szinte már hagyomány, hogy a március 15-i megemlékezésen fellépnek néptáncosaink. Így volt ez most is, a felnőtt és ifjúsági csapat közös előadását láthatták a 48-as Emlékműnél. Aznap este még négy táncosuk közreműködött a Rosti Pál meg nem írt memoár című darab bemutatóján is.

A következő hétvégén a Mezőföld Virága Szólótáncversenyen képviselte magát a Vasas. Ez egy regionális minősítő verseny, amelyen tizenkilenc együttes kilencvenhat táncosa lépett fel. Négy korcsoportban hatvannégy produkciót tekintett meg a zsűri. A dunaújvárosi színekben Molnár Lilla és Pásztor Máté ismét elnyerte itt a legrangosabb díjat.

Egy héttel később szintén egy minősítő fesztiválra utaztak a vasasok: a Bogyiszló Boda János Emlékverseny középpontjában elsősorban a hagyományőrzés áll. Negyven táncos pár és szólista mérette meg magát ezen a versenyen. Táncosaink itt is bizonyítottak, ugyanis Szabó Dorka és Orgovány Zoltán arany minősítést, míg Tasnádi Noémi, Nevezi Botond és Suplicz Mihály ezüst minősítést kapott.

A Szegeden megrendezett Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztiválon igen népes mezőny, összesen kétezeregyszáz fellépő volt jelen. A Vasas két korcsoportban nevezte be a hatvan fiatalját. Az utánpótlás csoport két koreográfiája ezüst, míg a felnőtt és ifjúsági csoport koreográfiája arany minősítést kapott.

A Vasas minden egyes csoportjának van saját vezetője, de részt vesznek a Csoóri Sándor Programban is, amely lehetőséget ad arra, hogy vendégkoreográfusok is segítsék a mindennapi munkát. Az elmúlt időszakban Lengyel Szabolcs és Hahn-Kakas István tanított táncokat nálunk. Most pedig Molnár Gábor és párja Székesfehérvárról érkezik hozzájuk magyarpalatkai táncokat tanítani, valamint a makói Doktor László és párja tyukodi táncokból állít össze koreográfiát.

Most hétvégén, május 12-én egy nagy rendezvénynek lesznek házigazdái. A negyedik Pünkösdi Rózsa Gyermek Néptánc Találkozó részleteit már Kováts Rózsa ismertette. Tizennégy tánccsoport (jönnek Madocsáról, Beloianniszból, Kakasdról és még Szalkszentmártonról is) tizenhét koreográfiát fog bemutatni, és köztük ott lesz a Vasas valamennyi formációja is. A programterv alapján, 10:30-kor az MMK-tól a Városháza térig vonulnak, ahol lesz egy kis táncos forgatag. Aztán visszamennek az MMK-ban, ahol májusfát állítanak, a táncos bemutatók mellett pünkösdi királyt és királynét választanak. Ez utóbbira bármely érdeklődő benevezhet, öt ügyességi feladatból álló pályát kell majd sikeresen teljesíteni annak érdekében, hogy elnyerhessék a címet. Lesz népi játszóház és kézműves kincsek vására is. Kováts Rózsa hozzátette, van egy B-tervük arra az esetre, ha esne az eső a rendezvény idején: akkor a szomszédos Dunaferr iskola tornatermében rendezik meg a délutáni programokat, a lehetőséget ezúton is köszöni Csapó Gábornak, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatójának.

Természetesen ezzel még nem ér véget a versenyek sora, például készülnek egy székesfehérvári minősítő fesztiválra, illetve a Violin Gálára is. Szőke Genovéva elmondta, a tanév végén táborokat szerveznek. Például az alapítványukkal összefogva, közel ötven táncosukkal elutaznak a Balatonra, ahol szigorúan a kikapcsolódásé lesz a főszerep. A mindennapi kemény edzések, a háromórás próbák, a sok hétvégi szereplés ugyanis sok lemondással jár, szinte egyáltalán nem jut idő a kikapcsolódásra, így az ilyen csapat-összejövetelek célja kifejezetten a közösségépítés. Kováts Rózsa hangsúlyozta, a két vezető, Suplicz Mihály, Szőke Genovéva, valamint a csapattal együtt dolgozó kelléktárosuk ékes bizonyítéka annak, mi is az az elhivatottság, mert munkájuk, erőfeszítéseik nélkül nem létezhetne a Vasas Táncegyüttes.

A rovat további hírei: Kultúra

A dinnyerontó

A dinnyerontó

2016. aug. 10.

Szomorú egy nap a mai: Szent Lőrinc emlékünnepén már odavan a kedvenc nyári csemege… már hogyha hiszünk a népi megfigyelésnek.

Népszerűbb a horror, mint a vígjáték

Népszerűbb a horror, mint a vígjáték

2016. aug. 10.

Három és fél éve már, hogy megérkezett az új, digitális vetítőgép, és azóta minden évben egyre több néző választja a helyi mozit kikapcsolódásul. Az idei filmsikerekről Verasztó Sándorral, a Dózsa Mozicentrum Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.

Értékes bronzkori sírleletek Szalkszentmártonnál

Értékes bronzkori sírleletek Szalkszentmártonnál

2016. aug. 09.

Tizennyolc, a középső bronzkorra tehető urnasírt tárnak fel a régészek Szalkszentmárton külterületén.

Mesejátékkal kezdődik az évad

Mesejátékkal kezdődik az évad

2016. aug. 07.

Cirkusz, bohócok, tanulságok és jókedv várja nézőket, elsősorban a gyerekeket a Bartók Kamaraszínház őszi évadának első előadásán.

Sportősapák: a kigolyózott, meg a tönkrefagyott

Sportősapák: a kigolyózott, meg a tönkrefagyott

2016. aug. 07.

Tán ez az utolsó pillanat, hogy még van időnk az olimpia múltjába pillantani; aztán a riói napi történések mindent uralnak majd. Lépjünk vissza 120 évet: az újkori első olimpián hazánkfiai dicsőséget szereztek Magyarországnak. Egyikük az első olimpiai bajnokunk lett. Sőt, kétszeres győztes!

Ezerarcú műemlékek

Ezerarcú műemlékek

2016. aug. 06.

A Kulturális Örökség Napjait, az épített örökség ünnepét szeptember 17-18-án rendezik meg. A központi téma az „Ezerarcú műemlék – 170 éve született báró Forster Gyula, a Műemlékek Országos Bizottsága egykori elnöke”.

Olimpia: hősök és „léha emberek”

Olimpia: hősök és „léha emberek”

2016. aug. 06.

Az „előhang”, vagyis a futball-csoportmeccsek után hivatalosan is megnyílt a XXXI. nyári olimpia. A sportgépezet beindul, felveszi az üzemi hőmérsékletet. A nyitány okán pillantsunk a régmúltba.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

  2. Történelmi íjász sikerek 2025-ben is

  3. Diadalmas évnyitó után komoly kihívások

  4. A DAB-ASP nyerte a városi rangadót

  5. DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Embedded thumbnail for DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

Embedded thumbnail for DSTV: elismerték legjobbjaikat

DSTV: elismerték legjobbjaikat

Top hírek

  1. Előállították Mezei Zsolt alpolgármestert (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Baleset miatt állt az M6-os sztráda forgalma Besnyő térségében (FRISSÍTVE)

  4. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

  5. Nem válogatnak az eszközökben a csalók

Galéria

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Tárlatvezetés a Kortárs Művészeti Intézetben

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő