Nézőcsúcsot dönthet a DUDIK
A DUDIK-ról tartott sajtótájékoztatót Cserna Gábor polgármester, Kővári Dániel, a fesztivál Marketing felelőse és Kalocsai Imre EHÖK-elnök.
Cserna Gábor kiemelte, hogy méltán lehet büszke a város erre a fesztiválra, melyet több éve már az önkormányzat támogatásával rendez meg a Dunaújvárosi egyetem. Mint mondta az önkormányzat idén tízmillió forinttal támogatta a rendezvényt, melynek fő fellépője Ákos lesz. Cserna Gábor a DUDIK kapcsán kiemelte, hogy harminc hazai formáció lép fel majd fel a fesztiválon, de lesznek különböző gasztronómiai és kulturális programok is, illetve a szervezők a Dunanett-tel kötött megállapodás értelmében idén szelektíven gyűjtik, tárolják és szállíttatják majd el a szemetet.
Kővári Dániel megköszönte az önkormányzatnak a támogatást és méltatta annak az operatív szervező törzsnek a szerepét (önkormányzat, DVG Zrt, Dunaújvárosi Egyetem), mely már évek óta remek munkát végez a fesztivál szervezésével. Mint mondta a rendezvény ismét az alsó Duna-parton lesz, június 12-től 15-ig. Elmondta, hogy az első nap fő fellépője Majka lesz, a másodiké a Halott Pénz, a harmadikon tartanak egy retro napot a Zanzibárral, a Kozmix-szal és az Emlékek Éjszakája elnevezésű rendezvénnyel, a záró napon pedig Ákos lép majd fel, aki legalább két órás élő koncertet ad. Mint mondta az idei fesztiválprogram nagyon népszerű, látogatószámban lehet, hogy csúcsot fognak dönteni és elérik a napi hatezer fős látogató létszámot. Majd megköszönte a támogatóknak, hogy idén is a DUDIK mellé álltak.
A rovat további hírei: Kultúra
Hirosima élő öröksége – ősbemutató az élet diadalának néma, makacs, büszke tanúiról
2025. aug. 02.
Különleges koncert, különleges szerzemény: a városunkból elszármazott kortárs zeneszerző, Nagy Ákos Hibaku Jumoku – The Trees of Hiroshima (Hirosima fái) című darabját a tokiói Liszt Intézetben mutatják be augusztus derekán, az atomtámadás 80. évfordulójának emléke előtt tisztelgő hangversenyen.
DSTV: sikeres volt a táborok sora
2025. aug. 02.
Öt héten át szervezett tematikus táborokat a vakációzó diákoknak az MMK csapata, derül ki a DSTV összegzéséből. A számvetés során kiderül, a táborlakók körében vonzó volt a kínálat, amely az intézmény árnyas ligetében várta őket. Hangkép.
Irány Intercisa! – interaktív időutazással
2025. júl. 31.
A Múzeumok éjszakája országos programja keretében debütált, a sikeres start után a közelmúltban újra megrendezték a római kőtárban az időutazásnak is beillő római kori interaktív játékot. Ezúttal természetesen Intercisa, és vele Pannónia provincia római kori világa volt a célállomás.
DSTV: Mazsola Percek a gyermekkönyvtárban
2025. júl. 31.
A legkisebbeknek is szervez programot a József Attila Könyvtár, derül ki a DSTV beszámolójából. Az olvasás örömét alapozhatják meg a mondókák, játékok, ringatók – a Mazsola Percek kínálata éppen ezekből áll, nem véletlen, hogy ismét sokan látogattak el a foglalkozásra. Hangkép.
DSTV: színpadi bemutató is színesített
2025. júl. 30.
A kézműves program mellett izgatottan várták a Lara Mesék Társulat bemutatóját az MMK nyári táborának résztvevői és a produkcióra érkező vendégek a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Békakirály és a lánya című játék a felelősségvállalásra hívta fel a fiatalok figyelmét. Hangkép.
DSTV: várostörténeti kalandtúra
2025. júl. 26.
Történelmi kalandtúrára csalogatta a várostörténet iránt érdeklődőket a Dunaújváros mesél várostörténeti blog: a közelmúltban a római kori kőtár kincseit fedezhették fel az érdeklődők az interaktív játék keretében. Hangkép.
Viadana-varázslat a Művészetek Völgyében
2025. júl. 24.
A sikeres tavaszi visszatérés után folytatta diadalútját, a Művészetek Völgyében is hódított a Viadana Kamarakórus. Az együttes Taliándörögdön lépett közönség elé – rendhagyó repertoárral ajándékozva meg a közönséget még múlt szombaton.









