Utcán verte meg ismerősét, majd viperával támadt rá

doszerk - 2019. május 27. 12:37

A perkátai férfit a dunaújvárosi rendőrök előállították és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság rendőrei tegnap hajnalban elfogtak és előállítottak egy perkátai lakost. A 37 éves férfi a gyanú szerint május 25-én este Perkátán, az Ady Endre utcában összetalálkozott egyik ismerősével, akivel már régóta haragban áll, és rövid szóváltást követően rátámadt a sértettre. Nagy erővel, ököllel többször arcon ütötte, majd a tarkóját és a hátát is verte, ettől a sértett az árokba esett. Ekkor a sértett barátnője és a közelben lévők a támadót felszólították, hogy hagyja abba cselekményét, ő azonban egy viperát vett elő ruházatából, amellyel a földön fekvő férfi lábát több alkalommal megütötte, majd a helyszínről elmenekült. A sértettet kórházba szállították. Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök az ügyben végzett adatgyűjtés eredményeként pár órán belül azonosították, és otthonában elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit május 26-án a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt.  

A rovat további hírei: Sziréna

Engedély nélkül gurultak el a munkatársuk kocsijával

Engedély nélkül gurultak el a munkatársuk kocsijával

2022. júl. 27.

Minden létezhető szabályt megszegtek: több bűncselekménnyel is vádolják a két férfit, akik előbb unalmukban kocsikáztak egyet, aztán hazahajtottak – Salgótarjánba. (De onnan legalább visszaszóltak, hol a verda.)

Lopás miatt keresik őket – jelentkezzen, ha rájuk ismer!

Lopás miatt keresik őket – jelentkezzen, ha rájuk ismer!

2022. júl. 25.

A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik a felvételeken látható férfi és társa azonosításához. Az egyik Vasmű úti áruházból loptak élelmiszert és szeszesitalt múlt hétfőn. Már egy megosztás is közelebb vihet a tolvajokhoz.

DSTV: ezért is fontosak a kamerák

DSTV: ezért is fontosak a kamerák

2022. júl. 25.

A gyorshírt már megírtuk, ezúttal az eset hátterének járt utána a DSTV összeállítása. A közelmúltban a városi kamerarendszer felvételei nyomán került kézre egy férfi, aki arcon rúgott egy sértettet a Piac téren, így súlyos sérülést okozott. Hangkép.

Erdő égett Dunaújváros külterületén (frissítve!)

Erdő égett Dunaújváros külterületén (frissítve!)

2022. júl. 24.

Harminckét hektáron oltották a lángokat a helyi, a paksi és a sárbogárdi tűzoltók Dunaújváros külterületén. (frissítve)

Jelentkezzen, ha látta a balesetet!

Jelentkezzen, ha látta a balesetet!

2022. júl. 23.

A rendőrök egy Dunaújvárosban történt közúti közlekedési balesettel összefüggésben kérik a lakosság segítségét. Még januárban történt, súlyos sérülés lett a vége. Felhívás a hajtás után, egy megosztás is segíthet!

Meteo extra: szombat helyett keddig tart a hőségriasztás

Meteo extra: szombat helyett keddig tart a hőségriasztás

2022. júl. 22.

Az előrejelzések nyomán döntött az országos tisztifőorvos a legmagasabb fokú hőségriasztás meghosszabbításáról. Hűtés, árnyék, folyadék.
 

Tatabányán körözték, itt csípték el

Tatabányán körözték, itt csípték el

2022. júl. 22.

A kijelölt bv-intézetben kötött ki az az 57 éves férfi, aki ellen a tatabányai rendőrség adott ki körözést. A Magyar úton futott a rendőrök karjaiba, értesült a DO.