Dunaújváros Hetilap

224 milliárddal nő a családtámogatás

doszerk - 2019. június 6. 7:23

A jövő évi költségvetésről szóló javaslat szerint 224 milliárd forinttal emelkedik majd a családtámogatásra fordítható összeg - mondta Hollik István kormányszóvivő.

Kifejtette: a 2020-as költségvetés arról szól, hogy meg kell védeni a gazdasági növekedést és támogatni kell a családokat. Ennek fényében több mint a 2010-es szint duplájára, 2228 milliárd forintra emelkedik a családtámogatás összege. 

Hozzátette, hogy a 2010-es adat azért ilyen alacsony, mert korábban a szocialista kormányok szinte minden családtámogatást eltöröltek, emellett pedig felelőtlenül gazdálkodtak. Hollik István elmondta még, a gazdaságvédelmi akciótervvel azt a célt szeretnék elérni, hogy ne csökkenjen a gazdaság növekedési üteme, ezért támogatják a foglalkoztatás bővítését és egyszerűsítik a vállalkozások adózását is.

A kritikákra reagálva a kormányszóvivő közölte, a költségvetés stabil, a családtámogatást ért vádakat pedig meg ki fogják védeni.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Három szép nap európai barátainkkal

Három szép nap európai barátainkkal

2024. máj. 10.

Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.

Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében

Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében

2024. máj. 10.

Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.

Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása

Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása

2024. máj. 09.

Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.

Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz

Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz

2024. máj. 08.

A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

2024. máj. 06.

Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

2024. máj. 06.

A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

2024. máj. 05.

Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.