Kiss Balázsék nyerték a szétlövést

doszerk - 2019. június 20. 16:34

Kiss Balázs és Dóri Bence kettőse nyerte a kenu kettesek 1000 méteres szétlövését, így valószínűleg ők indulhatnak az Európa Játékokon és a világbajnokságon is.

Mint arról beszámoltunk, kedden rendezték meg Szolnokon a kenu kettesek 1000 méteres versenyszámának második válogató versenyét, melynek jó esélyekkel vágott neki a Kiss Balázs – Dóri Bence (Dunaferr, UTE) összetételű egység. Balázsék ugyanis szoros csatában, de megnyerték az első válogatót, s ha ezúttal is az első helyen végeztek volna, azzal biztosítják helyüket az Európa Játékokon, valamint a szegedi világbajnokságon induló magyar csapatban. A keddi viadalt azonban a Sáfrány Mátyás – Mike Róbert (KSI) páros nyerte meg éppen Kiss Balázsék, illetve Hajdu Jonatán és Fekete Róbert kettőse előtt, így Hüttner Csaba szövetségi kapitány az edzőkkel együtt úgy határozott, hogy egy mindent eldöntő harmadik verseny, a szétlövés dönti el, hogy melyik egység vehet részt az említett két versenyen.

Kép forrása: MKKSZ facebook

A ma délután megtartott szétlövés a várakozásoknak megfelelően nagy csatát hozott, melyben Kiss Balázsék hamar az élre álltak, s bár ellenfelük nagyot hajrázott, az előny a célig megmaradt, így Kiss Balázs és Dóri Bence kettőse behúzta a mindent eldöntő harmadik párharcot, amivel minden valószínűség szerint ők indulhatnak a minszki Európa Játékokon és a szegedi világbajnokságon is. Hüttner Csaba a szövetségi kapitány várhatóan holnap hirdeti ki az Európa Játékokra utazó keretet, mely nem feltétlenül fog minden számban egyezni a szegedi világbajnokságon induló csapattal.

A rovat további hírei: Sport

Élesedő csata az országos döntőért

Élesedő csata az országos döntőért

2025. ápr. 11.

A Szeged ellen győzni tudott, a Kaposvártól viszont szoros vereséget szenvedett a DSE Röplabda Akadémia U17-es fiú csapata a korosztályos bajnokság középszakaszában.

A NOB jóváhagyta a programot, 22 számmal több, mint Párizsban

A NOB jóváhagyta a programot, 22 számmal több, mint Párizsban

2025. ápr. 10.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága szerdán este jóváhagyta a 2028-as Los Angeles-i nyári játékok (LA28) versenyprogramját és sportolói kvótaszámait. A műsor 31 sportágból áll, számos újítással - írta honlapján a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB).

Alakul a DKKA kerete

Alakul a DKKA kerete

2025. ápr. 10.

A 21 éves brazil Kelly De Abreu Rosa Spanyolországból, míg a 24 esztendős Andróczki Flóra az MTK csapatától érkezik Dunaújvárosba.

Közös mozgás a jótékonyság jegyében

Közös mozgás a jótékonyság jegyében

2025. ápr. 09.

Számtalan meglepetéssel, neves előadókkal rendezik meg a Kihívás Napját a Móricz iskolában április 12-én, s a várhatóan remek hangulatú viadalon a Livi Lépteiért Alapítványt támogathatják a résztvevők.

Fontos bravúr idegenben

Fontos bravúr idegenben

2025. ápr. 09.

Remekül játszva, a véghajrát is jól bírva aratott kétgólos győzelmet a második helyezett Csepel otthonában a DKKA U21-es női kézilabda csapata az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Remek hajrá a fináléban

Remek hajrá a fináléban

2025. ápr. 09.

A döntőben hétpontos hátrányból fordítva szerzett első helyezést az U15-ös kötöttfogású birkózók második válogató versenyén a DKSE tehetsége, Parádi László.

Bajnok a Pentele ASE!

Bajnok a Pentele ASE!

2025. ápr. 08.

A nagy rivális Nagykanizsa 13-5-ös legyőzésével biztosította be az NB II-es pontvadászat bajnoki címét a Pentele ASE első számú csapata, mely így jövőre ismét az NB I-ben szerepelhet.