Marco Rossi: Csak a legvégén fog kiderülni, hogy valóra válik-e az álmunk

doszerk - 2019. június 15. 11:26

A férfi A-válogatott szövetségi kapitánya szerint a csapat pont olyan meccset játszott Wales ellen, amilyet eltervezett, így továbbra is életben tartotta álmát, hogy ott legyen a pontosan egy év múlva kezdődő 2020-as Európa-bajnokságon.

– Pontosan olyan meccset játszottunk, amilyet előzetesen elterveztünk – mondta az mlsz.hu-nak Marco Rossi. – Mindenki hihetetlen módon harcolt a sikerért és hajtotta végre a rá bízott feladatot. Persze a sikerhez az is kellett, hogy a walesieket hatástalanítani tudjuk, mert ha például Bale hatalmas helyzeténél Gulácsinak nem sikerült volna védenie, akkor valószínűleg most más eredményről beszélnénk. A győzelmünk azonban kétségtelenül megérdemelt és ugyanezen az úton kell tovább mennünk, amin eddig a selejtezők során.

A 2020-as Európa-bajnokság pontosan egy év múlva, 2020. június 12-én rajtol majd el. A szövetségi kapitány szerint a selejtezők felénél ugyan jó helyzetben vagyunk, hiszen vezetjük selejtező csoportunkat, azonban ez még semmire sem jelent biztosítékot.

Kép forrása: mlsz.hu

– Az, hogy félidőben vezetjük a csoportot, még semmit nem jelent. Különös tekintettel arra, hogy nagyon kiegyenlített a csoportunk, eddig egyedül Azerbajdzsán nyújtott gyengébb teljesítményt Horvátországnál, Walesnél, Szlovákiánál és nálunk. Sok munka kell még ahhoz, hogy megvalósítsuk a szurkolóinkkal közös álmunkat, hogy jövő júniusban pályára léphessünk a lenyűgöző, új Puskás Arénában. Az viszont, hogy ez sikerül-e, csak a selejtezők legvégén fog kiderülni – fogalmazott Marco Rossi.

A rovat további hírei: Sport

Egy ponton múlt az akadémisták döntőbe jutása

Egy ponton múlt az akadémisták döntőbe jutása

2024. máj. 06.

Hiába hajrázott remekül, s aratott két szép győzelmet, lemaradt a korosztályos bajnokság országos döntőjéről a DSE Röplabda Akadémia U20-as együttese.

Szezonzáró előtt a futsalosok

Szezonzáró előtt a futsalosok

2024. máj. 06.

A Mad Dogs elleni biatorbágyi találkozóval zárja az NB II-es pontvadászat küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese ma este nyolc órától.

Élni tudott emberelőnyével a Kaposvár

Élni tudott emberelőnyével a Kaposvár

2024. máj. 06.

Korai kiállítás után egy balszerencsés öngól okozta a Dunaújváros FC labdarúgóinak vesztét a tabellán ötödik Kaposvár vendégeként.

Egri előny a bronzcsatában

Egri előny a bronzcsatában

2024. máj. 05.

Támadásban nem ment a DFVE női vízilabdázóinak a bronzpárharc első felvonásán, így a vendég egriek megérdemelt győzelemmel vették el a mieink pályaelőnyét.

Hiába hajrázott nagyot a Kohász

Hiába hajrázott nagyot a Kohász

2024. máj. 05.

Fordulatos, gólokban gazdag mérkőzésen szenvedett kétgólos vereséget a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese az MTK ellen a sportcsarnokban szombaton este.

DSTV: új edzői stáb az Acélbikáknál

DSTV: új edzői stáb az Acélbikáknál

2024. máj. 04.

A következő szezonnak már új edzői stábbal vág neki a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata. A DAB vezetőedzője Somogyi Balázs lesz a 2024/2025-ös szezonban, s a fiatal szakembert stábunk is kifaggatta terveiről, reményeiről. Hangkép.

Bravúr kell a pontszerzéshez

Bravúr kell a pontszerzéshez

2024. máj. 04.

A tabellán ötödik Kaposvár elleni mérkőzéssel folytatja az NB III-as pontvadászatot a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.