Megkezdődött a csatornázás az Északi városrészben
Dunaújvárosban, az első szakaszban a Somogyi József, Búzavirág, Akácos, Mályva utcákat érinti a csatorna építése. A szakemberek szakaszosan végezik majd a földmunkákat, hogy minél kevesebb legyen a fennakadás a közlekedésben, de ennek ellenére a szükséges kényelmetlenségek elkerülhetetlenek, ezért Cserna Gábor polgármester a mai bejáráson előre is köszönte az ott lakók türelmét és együttműködését.
Cserna Gábor hangsúlyozta, hogy a műszaki-kiviteli tervekhez az üzemeltetők (E-ON, a DVCSH, az UPC) hozzájárulásukat adták, így már június 3-án elkezdődhettek a tényleges munkák.
A teljes projekt közel kétezer háztartást érint, és körülbelül harminc kilométer hosszan fektetnek le csöveket. Dunaújvárosban az első szakaszban a Somogyi József, Búzavirág, Akácos, Mályva utcákat érinti a csatorna építése. A szakemberek szakaszosan végezik majd a földmunkákat, hogy minél kevesebb legyen a fennakadás a közlekedésben, de ennek ellenére a szükséges kényelmetlenségek elkerülhetetlenek, ezért Cserna Gábor polgármester a mai bejáráson előre is köszönte az ott lakók türelmét és együttműködését.
A kivitelező folyamatosan tájékoztatja majd az érintett lakókat a munkálatokról. Az északi terület után kiérnek a Magyar útra, és a fő gerincvezeték megy majd Rácalmásig és Kulcsig. A teljes projekt kivitelezés határideje, amely érinti még a táborállási rész is, három év.
Cserna Gábor polgármester hangsúlyozta, hogy a beruházás a szennyvíztisztító telep gazdaságosabb működését is eredményezi:
Ennek érdekében az önkormányzat saját forrásból felújítja a szennyvíztisztító telepet is, hogy a nagyobb teljesítmény miatt üzembiztossá tegyük azon tárolómedencéket is, amelyeket jelenleg még nem használunk. Természetesen ennek a korszerűsítésnek vannak gazdasági vonatkozásai, hiszen a környező települések nekünk fizetnek majd a szennyvíztisztításért.
Hingyi László a körzet önkormányzati képviselője elmondta, hogy régi vágya fog megvalósulni az Északi városrész lakóinak. Nem volt könnyű a tényleges munkákig eljutni, de a beruházás azért húzódott idáig, mert először még a lakóknak bizonyos mértékű önrészt kellett volna fizetniük, ám sikeresen KEOP-pályázatnak és kormányzati támogatásoknak köszönhetően a hálózat kiépítéséhez nem kell hozzájárulniuk, csak az ingatlanok csatornára történő csatlakozását kell mindenkinek magának finanszíroznia.
A beruházás több mint hárommilliárd forintból valósul meg és 2020. október közepéig el is készül.
- Fekete Györgyi -
A rovat további hírei: Közélet
Megígérte a kormány a korkedvezményes nyugdíjat – most mélyen hallgatnak róla
2025. jún. 12.
Nyílt levélben emlékeztette Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt a kormány ígéretére, miszerint a nyugdíj kapujában álló vasműsök korkedvezményes nyugdíjban részesülnek. A levelet betűhíven közöljük.
Akik számára a tanítás nem munka – hivatás (galériával)
2025. jún. 12.
Apáczai Csere János születésnapjához kapcsolódóan köszöntötte és díjazta városunk önkormányzata a pedagógusokat – mint minden évben, ezúttal is három elismeréssel. A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, a Dunaújváros Oktatásügyéért díjakat, valamint a Pedagógus Életpályáért Emlékérmeket kedden vették át a díjazottak a Városházán.
Több "frissítő" fejlesztés a lakosságért
2025. jún. 11.
A városfejlesztés soha véget nem érő folyamat – kisebb és nagyobb munkálatokkal egyaránt tesznek az itt élők komfortjáért. Kálló Gergely, a 7. választókerület önkormányzati képviselője régóta várt újdonságokról számolt be a Március 15. téren.
Sok boldogságot kívánunk az Évák körében!
2025. jún. 06.
Újabb szépkorú polgár ünnepelte a 90. születésnapját. Varga Károlynét, Éva nénit Dunaújváros képviseletében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötte. A jókívánságokat örömmel fogadta az ünnepelt az Évák – lánya, unokája és dédunokája – körében.
Három tétel volt a rendkívüli közgyűlésen
2025. jún. 05.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés indoka egy pályázati lehetőség, aminek nagyon szoros a benyújtási határideje, illetve egy korábbi döntés módosítása vált szükségessé.
Két lépcsőháznál újult meg a járdaszakasz
2025. jún. 05.
Apró, de az ott élők számára annál örömtelibb fejlesztésről számolt be Tóth Kálmán önkormányzati képviselő. A Mátyás Király körút 8-10. előtt – tehát két lépcsőháznál – újult meg az évek alatt elhasználódott járdaszakasz.
Közösen emlékeztek a tragikus sorsdöntésre
2025. jún. 05.
105 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én, 16.32 perckor írták alá a Trianoni békeszerződést. A diktátum következtében a történelmi Magyarország elveszítette területének kétharmadát és lakosságának mintegy hatvan százalékát. A trianoni békediktátum évfordulójára emlékezett a Dunaújváros önkormányzata az evangélikus templomban szerdán.