Dunaújváros Hetilap

Pecázás, foci, főzés, jó hangulat a Szalki-szigeten

Brousil Csaba - 2019. június 22. 19:17

Idén már harmadik alkalommal rendezte meg szombaton az önkormányzat, a Tourinform iroda és a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület szombaton a horgász-, halászlé- és halfőző-versenyt a Szalki-szigeti kemping terültén.

Az esemény a horgászversennyel kezdődött, melyre teltházas volt a jelentkezés, az össze s versenypozíció elkelt. A vetélkedés megnyitója reggel hét órakor volt, ezután a pecások elfoglalták helyeiket, majd kilenc óra tájban kezdődött a beetetés és a verseny, mely délután egy óráig tartott. Női, férfi és gyermek versenyzők is jelentkeztek a viadalra. Reggel nyolc órakor kezdődött a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség rendezésében a második Peca Kupa, amatőr kispályás labdarúgó torna, melyre nyolc csapat nevezését fogadták el.

A színpadi programokat a szervezők a rendezvény jellegéhez igazították, így volt néptánc, nótaszó, cigányzene és táncolható muzsika is. Délután két órakor Cserna Gábor polgármester mondott beszédet. Kiemelt, hogy a rendezvény célja mit sem változott, népszerűsíteni a horgászsportot, valamint a halfogyasztást. Elmondta, hogy a városvezetés 2006 ősze óta fejleszti Dunaújváros legszebb természeti örökségét, a Szalki-szigetet. Hangsúlyozta, hogy nem álltak le, de innentől már állami támogatásból valósul meg az ígéretük, az álmuk. A Szalki-sziget rekreációs fejlesztésére 1,1 milliárd forintot biztosított Magyarország kormánya.

Ami nagyon fontos, mert mint a polgármester mondta, sem Dunaújváros, sem bármelyik nagyváros ennyi pénzt saját büdzséjéből egyetlen fejlesztésre soha sem tudna előteremteni. A fejlesztésektől azt várják, hogy a Szalki-sziget igazi közösségi térré nője ki magát. Ehhez már most jó úton járnak, hiszen a fesztiválok, városi ünnepek, sportesemények mind azt mutatják, hogy a sziget újra él és nagy népszerűségnek örvend. Ezt bizonyította a halászléfőző verseny is. A polgármesteri beszéd után következett a főzőverseny eredményhirdetése, melyen az induló húsz csapat legjobbjait díjazták. Idén, az előző évek tapasztalatából kiindulva már nem kóstolójegyet válthattak az érdeklődők, akik nem indultak a versenyen, de szerettek volna halászlevet enni, hanem neki külön főztek, amiből kedvező áron vásárolhattak a színpad melletti sátorban. A program koncertekkel, baráti beszélgetésekkel folytatódott.

Sziget horgász-, halászlé- és halfőző-verseny 2019

Sziget horgász-, halászlé- és halfőző-verseny 2019 - fotó: Ónodi Zoltán

A rovat további hírei: Közélet

Gyásztanácsadó képzés a drogambulancián

Gyásztanácsadó képzés a drogambulancián

2025. már. 01.

Új kezdeményezéssel rukkol ki, a Magyar Felnőttképző szervezésében gyásztanácsadó és gyászcsoportvezető képzést kezd a hónap első felében az MRE Újváros Drogambulancia. A tét és a cél nemes: enyhíteni a veszteség okozta fájdalmon.

Összefogás az emberek egészségéért

Összefogás az emberek egészségéért

2025. már. 01.

Megtartották a VIII. Szent Pantaleon Jótékonysági Bált múlt szombaton este. Az esemény a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet és Az Emberek Egészségéért Alapítvány szervezésében valósult meg, a jótékonysági estély teljes bevételét egy új mammográfiai eszköz beszerzésére szánja a kórház vezetősége.

Új lehetőség – kezdődik a Pentele Palánta program

Új lehetőség – kezdődik a Pentele Palánta program

2025. már. 01.

A Pentele Palánta programot és a tervezett szakmai munkát mutatta be a Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola és Gimnázium delegációja a Városházán. Az intézmény olyan gyerekeknek nyújt nagyszerű lehetőséget, akik valamilyen szorongással vagy egyéb beilleszkedési nehézségekkel küzdenek.   

Diplomaátadó a Dunaújvárosi Egyetemen

Diplomaátadó a Dunaújvárosi Egyetemen

2025. feb. 28.

Az elmúlt években sokan és egyre többen döntöttek úgy, hogy az egyetemen folytatják a felsőfokú tanulmányaikat. Idén összesen 167 tanuló tett államvizsgát – nekik gratulált és tőlük búcsúzott az intézmény kollektívája és a városvezetés képviselői. 

Lélekmozgató Program az Aranyban

Lélekmozgató Program az Aranyban

2025. feb. 27.

A Magyar Parasport Napját minden esztendőben február 22-én ünneplik. Országszerte és a határon túli iskolákban is számos ehhez kapcsolódó programmal készülnek a gyerekek. Az Arany János Általános Iskolában egy héten át érzékenyítő foglalkozásokkal hívták fel a gyerekek figyelmét a mozgáskorlátozott emberek mindennapi nehézségeire.

Nagykarbantartás kezdődik a Pentele hídon

Nagykarbantartás kezdődik a Pentele hídon

2025. feb. 27.

Bár messziről változatlanul gyönyörű látványt nyújt a Pentele híd, közelről és de pláne közlekedésbiztonsági szempontból már nem ennyire rózsás a kép. Az M8 autósztráda Duna fölött átívelő szakaszán hamarosan több karbantartási feladatot kezdenek a szakemberek.

Folytatódik a lomtalanítási akció idén is

Folytatódik a lomtalanítási akció idén is

2025. feb. 27.

Dunaújvárosban már megszokhatták a lakosok, hogy tavasszal és ősszel lomtalanítási akciósorozat kezdődik. Ebben az évben sem lesz ez másképp – először az újtelepi ÖKO-napon adhatják le a lakók a feleslegesség vált holmijukat.