Tehetséggondozásból ötös a Dózsa iskolának
A tehetséggondozó program több mint tíz évvel ezelőtt indult útjára a Zalabéri Általános Iskolából, és nőtte ki magát mára egy országos hálózattá, melynek díjazottja a Dózsa György Általános Iskola.
A Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája a tudományos alkotó munkába 10 éves kortól várja a pályázókat. A verseny pedagógiai célja, hogy a tudományos diákkörben kutató gyerekek ismerjék meg a kreatív társadalmi lét elemeit. Sajátítsák el az önálló ismeretszerzés technikáit, módszereit a tudományos ismeretterjesztés, vagy az önálló mikrokutatásokon keresztül. Ez egy komplex tanulmányi verseny, melynek komplexitása az alkotó ismeretszerzését és annak bemutatását foglalja magában a tanuló érdeklődési köréhez kötődően. Az érdeklődési kör kapcsolódhat az általános iskolai tantárgyak ismereteihez, vagy azon túlmutató tudományos témához, problémához. A Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjai közül többen részesei, díjazottjai voltak a mára már országos szintű versenynek, melyek a természettudományi tantárgyakhoz - természetismeret, biológia, fizika, földrajz, kémia, földünk és környezetünk, életvitel és gyakorlati ismeretek, számítástechnika -, valamint a társadalomtudományi tantárgyakhoz - történelem, anyanyelv és irodalom, művészetek - kapcsolódnak. Mivel az iskolában hosszú ideje folyik a kiemelkedő tehetségfejlesztő, a Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciájára felkészítő munka, ezért ezt a KGYTK Tehetségsegítő Tanácsa referenciaintézményi díjoklevéllel ismerte el. A díj ünnepélyes átadására a „KGYTK Referenciaintézményi Hálózat” országos konferenciáján, Százhalombattán került sor. Az elismerő oklevelet Pálné Kellner Márta igazgatóhelyettes vette át.
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: együtt ünnepeltek a Móricz diákjai
2022. dec. 23.
Karácsonyi dallamáradásról számolt be a DSTV összeállítása. Az elmúlt évek hagyományaihoz híven az ünnepvárás jegyében adtak közös koncertet a Móricz diákjai. Hangkép.
DSTV: elsősavatással ünnepelt a Móricz
2022. dec. 21.
Kodály Zoltán születésnapjára időzítette ünnepségét az ének-zenei tagozatos iskola, derül ki a DSTV összeállításából. Évtizedes hagyományt folytattak a Móriczban: játékos erőpróba nyomán válhattak az intézmény teljes jogú polgáraivá a legkisebbek. Hangkép.
DSTV: mesés vendégség a Móriczban
2022. dec. 09.
Varázslatos foglalkozásról tudósít a DSTV összeállítása. A Móricz iskolában Böde Péter vándor meseíró interaktív program keretében, játékos formában beszélt az állat- és növényvilágról. Hangkép.
Országos versenyt rendezett a Rudas
2022. nov. 30.
A szakmai legjobbjai mérték össze gép- és gyorsíró-tudásukat a Rudas középiskolában a közelmúltban. Több világbajnokot köszöntöttek a megméretésen, és három rudasos induló is vállalta a versenyt!
DSTV: Iskolanyitogató a Szabó Magda tagintézményben
2022. nov. 30.
Szakmai program, ismerkedés, pedagógusok – nem egyszerű, ám annál fontosabb döntésről tudósít a DSTV összeállítása. A jövő diákjai mellett hozzátartozókat is várt Iskolanyitogató című programjára a Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézménye. Hangkép.
DSTV: a bölcsődékben kezdi a fejlesztést a szakszolgálat
2022. nov. 23.
Komoly szakmai fórumról tudósít a DSTV összeállítása. Sajátos nevelési igény a bölcsődében címmel várta tanácskozásra Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézménye a bölcsődékben dolgozó kisgyermeknevelőket, szakembereket. Hangkép.
Tíz csapat tagjai versengtek a gépek mögött a Rudasban
2022. nov. 17.
Fiatalon elhunyt kollégájuk emlékét ápolják a "gpsz" Informatikai Csapatversennyel – a megméretésnek idén már tizenkettedszerre adott otthont a Rudas középiskola.