Dunaújváros Hetilap

20 ezer tanuló dolgozott a Nyári diákmunka program első hetében

doszerk - 2019. július 11. 15:08

A Nyári diákmunka program első hetén mintegy 20 ezer diák állt munkába, ez a program hétéves történetének legmagasabb induló létszáma - mondta Varga Mihály csütörtökön.

A pénzügyminiszter elmondta: a legtöbb diák Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyében vesz részt a programban, amely érdemben segíti a munkaerő-kereslet kielégítését a térségekben. A 3,6 milliárd forintból megvalósuló programban az önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett a mezőgazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén működő vállalkozások idén is támogatást kaphatnak a 16-25 év közötti diákok foglalkoztatására - ismertette Varga Mihály. Mint mondta: a mintegy 20 ezer résztvevőből - a tavalyi évhez hasonló arányban - közel 18 ezren az önkormányzatoknál, 1700-an a turizmus és vendéglátás területén, míg a mezőgazdasági vállalkozásoknál 250-en helyezkedtek el.

Fotó: MTI/Honéczy Barnabás

Utóbbi két ágazatban fokozottan nagy a munkaerő-kereslet, ezért örvendetes, hogy minden tizedik diáknak itt sikerült elhelyezkednie - közölte. A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor már betöltötték a 16. életévüket, és legkésőbb a program befejezésekor - augusztus 31-én - még nem múltak el 25 évesek. A kormány a béreket támogatja: az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, ami a bért és a hozzá kapcsolódó szociális hozzájárulási adót is magában foglalja. A turizmus, vendéglátás, illetve a mezőgazdaság területén dolgozóknál a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó összegének 75 százalékát kaphatják meg a munkáltatók, akiknek így csupán a fennmaradó bérköltséget és járulékokat kell viselniük.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!

A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!

2024. ápr. 30.

A majálisra időzített véradással kezdődik a véradások sora, és sok-sok vidéki helyszínen számít az önkéntesek aktivitására a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Nem csökken a vérigény – minden cseppje kincs! 

Vidámság a szerető család körében

Vidámság a szerető család körében

2024. ápr. 29.

Mészáros Istvánné, Mária néni április 23-án ünnepelte a 90. születésnapját. Az önkormányzati köszöntésre pedig hetek óta készült: gondosan kiválogatta a ruháját, és még a fotózáshoz is instrukciókat adott, hiszen fontos volt számára, hogy előnyös képek szülessenek a jeles alkalomról. 

Új járda, felújított parkolók, újjá varázsolt szabadidős teniszpálya

Új járda, felújított parkolók, újjá varázsolt szabadidős teniszpálya

2024. ápr. 28.

Tavaly elkezdődött, idén pedig folytatták a Mátyás király utca járdafelújítását, sőt parkolókat is újítottak fel, két hete pedig egy régi teniszpálya születhetett újjá. Tóth Kálmán, a terület önkormányzati képviselője Pintér Tamás polgármesterrel találkozott a rekonstrukciók helyszínein.

Petschnig Mária Zita szerint rossz irányba robogunk a zsákutcában

Petschnig Mária Zita szerint rossz irányba robogunk a zsákutcában

2024. ápr. 27.

Petschnig Mária Zita közgazdász tartott előadást a Dunaújvárosi Estek legutóbbi állomásán. A téma iránt érdeklődőket a Városháza „C” épületének emeleti dísztermében várta a szervező „Rajta, Újváros!” Egyesület.

Praktikus és hasznos felújítást végeztek a Technikum városrészben

Praktikus és hasznos felújítást végeztek a Technikum városrészben

2024. ápr. 27.

Eddig a füves területen kitaposott ösvények voltak, a lakók kérésének megfelelően most zúzott kővel alakítottak ki gyalogos utakat a Technikum városrészben, az Esze Tamás utca, Vörösmarty utca, Gábor Áron utca által határolt területen.

Rendszeres és kiemelt közbiztonsági ellenőrzések a város közterein

Rendszeres és kiemelt közbiztonsági ellenőrzések a város közterein

2024. ápr. 27.

Hajléktalan kérdésben tökéletes válasz valószínűleg nem létezik, megoldásra viszont szükség lenne. Amíg ez nem születik meg, addig a hajléktalanok problémát jelentenek a közterületeinken, és zavarják a mindennapjainkat. Szabó Zsolt alpolgármester a Technikum, és azon belül is a 6-os választókerület képviselője az egyenruhások segítségét kérte.

Gurisatti Gyula lett Dunaújváros díszpolgára

Gurisatti Gyula lett Dunaújváros díszpolgára

2024. ápr. 26.

A város 73. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a kitüntető címet a többszörös búvárúszó világbajnok és paralimpikon Pintér Tamás polgármestertől a felújított Mondbach-kúriában pénteken délután.