A nagyrendezvények után is pezseg az élet a Szalki-szigeten
A Rockmaraton és a strandröplabda bajnokság után most egy kis szünet következik a Szalki-sziget nagyrendezvényeinek naptárában. Viszont a kempinget, az ottani faházakat folyamatosan igénybe veszik a látogatók, kisebb-nagyobb családi-baráti összejövetelekre is.
Ma délelőtt lenéztünk a szabadstrandra, ahol kisdiákok vígan, önfeledten fürdőztek, mellettük horgászok, a nagy fák hűvös árnyékában pedig kicsi gyermekek játszottak. Nyoma sincs annak, hogy az elmúlt hetekben több ezer ember bulizott és sportolt a Szalki-szigeten. A tereprendezés, a rendezvényekre való felkészülés, és az utómunkálatok besűrűsítették a sziget üzemeltetésével megbízott DVG Zrt. naptárát. Mint azt Balatoni Éva, a DVG szolgáltatási szervezője elmondta, rengeteg látogató fordult meg a szigeten. A rockmaratonosok csapatának biztosították a területet, és segítettek nekik mindenféle technikai dologban, ami a sikeres lebonyolításhoz kellett. Aztán volt három-négy napjuk arra, hogy rendbe tegyék a környezetet, kitakarítsák a mosdókat, vizesblokkokat, az apartmanokat a strandröplabda országos bajnokság résztvevőinek.
Még szerepelnek nagyszabású programok a naptárban, például augusztus 9-én lesz egy országos BMW-találkozó, cserkészfesztivál és természetesen az Augusztális ünnepségünk. Emellett mindig vannak vendégek a kempingben. Balatoni Éva vázolta, szinte minden hétvégén előfordul osztálytalálkozó, születésnap, esküvő, amelyeket főként a gombában, a kemping rendezvényházában tartanak. Az apartmanok is folyamatos telt házzal működnek, most is kiadták az összeset. Ha csak egy kis bográcsozásra, vagy kisebb összejövetelre vennénk igénybe a kempinget, az ottani recepciós pultnál lehet érdeklődni a részletekről.
A szabadstrand vízminőségét nem csak a fürdőzési szezon előtt, hanem az alatt is folyamatosan ellenőrzi az illetékes szakhatóság, sőt, nagyrendezvények idején még az ivóvíz minőségét is.
Nagy Dániel, a strand vízimentője elmondta, a legtöbb fürdőző hétvégén jön, de hétköznap délutánonként, általában 14-16 óra után sok család látogat el ide. Szerencsére az idei szezonban eddig semmilyen rendkívüli eset nem történt. Csupán egy méh-csípés miatt kellett gyors segítségben részesíteni valakit.
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: jótékonysági sportbál
2024. máj. 01.
Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.
A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!
2024. ápr. 30.
A majálisra időzített véradással kezdődik a véradások sora, és sok-sok vidéki helyszínen számít az önkéntesek aktivitására a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Nem csökken a vérigény – minden cseppje kincs!
Vidámság a szerető család körében
2024. ápr. 29.
Mészáros Istvánné, Mária néni április 23-án ünnepelte a 90. születésnapját. Az önkormányzati köszöntésre pedig hetek óta készült: gondosan kiválogatta a ruháját, és még a fotózáshoz is instrukciókat adott, hiszen fontos volt számára, hogy előnyös képek szülessenek a jeles alkalomról.
Új járda, felújított parkolók, újjá varázsolt szabadidős teniszpálya
2024. ápr. 28.
Tavaly elkezdődött, idén pedig folytatták a Mátyás király utca járdafelújítását, sőt parkolókat is újítottak fel, két hete pedig egy régi teniszpálya születhetett újjá. Tóth Kálmán, a terület önkormányzati képviselője Pintér Tamás polgármesterrel találkozott a rekonstrukciók helyszínein.
Petschnig Mária Zita szerint rossz irányba robogunk a zsákutcában
2024. ápr. 27.
Petschnig Mária Zita közgazdász tartott előadást a Dunaújvárosi Estek legutóbbi állomásán. A téma iránt érdeklődőket a Városháza „C” épületének emeleti dísztermében várta a szervező „Rajta, Újváros!” Egyesület.
Praktikus és hasznos felújítást végeztek a Technikum városrészben
2024. ápr. 27.
Eddig a füves területen kitaposott ösvények voltak, a lakók kérésének megfelelően most zúzott kővel alakítottak ki gyalogos utakat a Technikum városrészben, az Esze Tamás utca, Vörösmarty utca, Gábor Áron utca által határolt területen.
Rendszeres és kiemelt közbiztonsági ellenőrzések a város közterein
2024. ápr. 27.
Hajléktalan kérdésben tökéletes válasz valószínűleg nem létezik, megoldásra viszont szükség lenne. Amíg ez nem születik meg, addig a hajléktalanok problémát jelentenek a közterületeinken, és zavarják a mindennapjainkat. Szabó Zsolt alpolgármester a Technikum, és azon belül is a 6-os választókerület képviselője az egyenruhások segítségét kérte.