Az megvan, hogy Pintér Tamás már nem is jobbikos, hanem “csak” dunaújvárosi?
Úgy vagyok én Pintér Tamással, mint Bödöcs Búcsúszentlászlóval. Éppen megírtam, amit gondoltam a parlamenti hozzászólásáról, amikor ráakadtam egy újabb gyöngyszemre a mondanivalójában - írja az Újvárosi Valóság.
Kicsit visszapörgetem a dolgokat, mielőtt rátérnék a veretes gondolatára, amelyért örök hála a képviselő beszédírójának. Tehát az “előző részek tartalmából”:
Pintér Tamás polgármester akar lenni. Mert már unja, hogy országgyűlési képviselőként nem csinál semmit, és a mandátumából pedig már csak bő két év van hátra. Ha pedig valami bódult állapotban a dunaújvárosiak véletlenül megválasztanák, akkor lenne öt esztendeje arra, hogy ugyanezt a semmittevést folytatni tudja. Attól ugyanis nem kell tartani, hogy bármibe is majd belefoghat, mert se szakértelme, se kormányzati támogatása. Ez utóbbihoz némi adalék, hogy a „nagy mester”, Márki-Zay is már a végnapjaiban vergődik. Egyértelmű bizonyítékául annak, hogy hová is lehet egy várost eljuttatni szakértelem és kormányzati támogatás nélkül. Az pedig, hogy a Jobbik valaha is hatalomra kerüljön, annyi eséllyel bír, mint amekkora a valószínűsége van egy üstökösbecsapódásnak a Városháza térre.
- A Jobbik atomjaira hullott, Pintér Tamásnak pedig gyorsan kell pucolni a süllyedő hajóról
A hajósüllyedés pontosan ez a helyzet, amikor nem nagyon válogathat az ember. Azt a mentőövet kapja el, amilyent éppen elé dobnak. Különös is lenne, ha kéretné magát, hogy én aztán ebbe vagy abban aztán nem kapaszkodok, mert nem szeretem a szemkilövetősöket vagy meg amúgy is világ életemben utáltam a kommunistákat meg a zsidókat….Így Pintér Tamásnak gyorsan kellett a mentőövbe kapaszkodni. Időközben ugyanis az emberek már kezdtek rájönni arra, hogy semmire, de tényleg semmire sem mentek Pintér Tamás országgyűlési képviselőségével, így egyre erősebb a gyanújuk arra, hogy polgármesterként sem lenne képes semmit, de semmit véghez vinni.
Neki tehát mentőöv kell, bármi áron. Ezért cserébe azonban meg kell tagadnia jobbikos értékrendjét. Ezért mondta azt hangsúlyosan a parlamenti beszédében, hogy
- ő itt Dunaújvárosban már nem is jobbikos, hanem dunaújvárosi.
Aha…Próbáltam megfejteni, hogyan is tudja véghez vinni a jobbikos lét kiűzetését magából. Elképzeltem, ahogy szenátor úr haza autózik a kies fővárosból, megáll a város határa táblánál, aztán összetépi a párttag könyvét. De lehet, hogy inkább csak elássa, hogyha majd megy vissza Pestre a szolgálati kérójába, vagy valami párttaggyűlésre, akkor elő tudja venni.
A könyvet elintéztük, de valahogy az agyát is ki kell a városhatárnál tisztítania, hogy ne maradjon benne egyetlen jobbikos gondolat sem, mert akkor nem nagyon lenne számára lehetséges az összeborulás azokkal, akiket eddig semmire se becsült, megtagadott, leköpött, akiknek a bukását, a vérét követelte.
Itt azért elakadtam, csupa drasztikus megoldás jutott eszembe a jobbikos gondolkodás eltüntetésére, bár lehet, hogy simán csak elég, ha megtagadja a mindenkori Vonát vagy jó háromszor. Semmi más épeszű megoldás nem jut eszembe a pártmegtagadás lebonyolítására. Ha csak az nem, hogy már neki is rettenetesen kínos jobbikosnak lenni. Így maradt neki Dunaújváros. Tudják, ha ló nincs…
Pikáns, hogy a Vadhajtások oldalán is megjelent egy videó Pintérről. Érdemes megnézni!
- ujvarosivalosag.hu -
A rovat további hírei: Közélet
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!
Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára
2024. máj. 06.
A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.
Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)
2024. máj. 05.
Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.
Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat
2024. máj. 04.
Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.
Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek
2024. máj. 04.
A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.
Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)
2024. máj. 03.
A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.
DSTV: jótékonysági sportbál
2024. máj. 01.
Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.