Bohózat: Újabb városban esett szét a nem létező ellenzéki egység

2019. július 20. (szombat) 16:14 - doszerk

Budapest és több megyei jogú város után most Törökbálinton esett szét a látszatellenzéki együttműködés. A Pest megyei városban az MSZP sokkalt be, mivel nem kért többet egy álcivil szervezet gyűlölködő kampányából. Az ellenzék gyakorlatilag országszerte pár képviselői helyről vitázik, miközben a köztársasági elnök még a választás időpontját sem írta ki.

Törökbálinton is teljesen szétesett az úgynevezett ellenzéki együttműködés. Még július elején látott napvilágot, hogy a városban 2018 novembere óta zajlottak az egyeztetések „a helyi lokálpatrióták és az ellenzéki politikai pártok között, ennek eredményeképpen a jelöltek a Törökbálint Holnap Egyesület színeiben mérettetik meg magukat októberben”. A nagy együttműködés még három hetet sem ért meg, mivel csütörtökön a helyi MSZP egy olyan szórólappal lepte meg a helyieket, amiből kiderült, hogy ők nem kérnek a nagy összeborulásból.

A helyi MSZP nem kér a nagy összeborulásbólForrás: Origo

Szentmiklósi-Tóth Tamás a levelében azt írta, hogy többek között azért nem akarnak részt venni az együttműködésben, mert az elkezdődött kampány stílusával „semmilyen jóérzésű baloldali ember nem tud azonosulni”. Úgy látja, a személyeskedés nem fog semmilyen eredményre vezetni, és ezért is elhatárolódnak az összefogástól. Úgy látszik tehát, a Pest megyei településen is szétesett a semmilyen érdemi támogatottsággal nem rendelkező ellenzéki erők összefogása. 

Nem viccel az MSZP

17 nap alatt szétesett a látszatellenzéki együttműködés Törökbálinton - minderről már Földvári László, a helyi Fidesz elnöke beszélt az Origónak. A politikus beszámolt arról, hogy egy magát civilnek beállító ernyőszervezet próbálta összehozni a szervezeteket a baloldaltól a szélsőjobboldalig. Földvári tájékoztatása szerint az álcivil szervezet gyakorlatilag az év eleje óta egy lejárató személyeskedésre épülő botránypropagandát folytatott a kisvárosban. 

Úgy látja, hogy az MSZP felismerte, hogy ebből a stílusból nem kérnek a törökbálintiak, és úgy döntöttek, hogy ilyen ellenzéki kampányban nem kívánnak részt venni. Földvári szerint ennek a helyzetnek az ellenzéki oldalon a legnagyobb nyertese az MSZP lehet. 

A szocialisták szakítása meglehetősen komolynak tűnik, mivel egy nap alatt a város összes postaládájába eljuttatták a nyilatkozatukat arról, hogy nem akarnak részt venni a széteső, gyenge alapon áll együttműködésben. Földvári azt is elmondta, hogy az álcivil szervezetben gyakorlatilag egykori helyi jobbikosok, LMP-sek  találhatóak, akik népszerűtlen pártjuk logója elől ilyen módon akarnak elbújni. A helyi Fidesz elnöke arról is beszélt, hogy ők az MSZP-t politikai ellenfelüknek tekintik, és nem ellenségüknek, a mostani nyilatkozatukat pedig teljes mértékben korrektnek tartják.

Mint arról az elmúlt napokban többször is beszámoltunk, országszerte a teljes szétesés szélére került az úgynevezett ellenzéki összeborulás. 

Budapest

Ahogyan azt korábban megírtuk, általános megállapításként feljegyezhető, hogy a nagy megmérettetés közeledtével egyre több budapesti városrészben üti fel ellenzéki konfliktus a fejét, annak ellenére, hogy Karácsony Gergely, a baloldal közös főpolgármester-jelöltje a napokban bejelentette a véglegesnek szánt ellenzéki megállapodást a kerületek elosztásáról.

Újpesten komoly feszültséget okozott, hogy Horváth Imre, az MSZP korábbi országgyűlési képviselője függetlenként elindul a jelenlegi fideszes polgármester, Wintermantel Zsolt, és az ellenzék egyes pártjainak támogatásával startvonalhoz álló, momentumos Déri Tibor ellen októberben. Ez nem kevesebbet jelent, minthogy a IV. kerületben nem sikerült teljes körűen megállapodást kötni, a városrész két erős ellenzéki politikusa is bejelentkezett a városvezetői székért.

Horváth Imre, volt MSZP-s országgyűlési képviselő önállóan indulhat ÚjpestenForrás: mszp.hu

Nem úgy alakultak a dolgok a Belvárosban, ahogy azt Karácsony Gergely szerette volna, ugyanis a politikus a szocialista Tüttő Katát jelentette be a városrész polgármesterjelöltjeként, csakhogy ez meglehetősen nagy ellenállásba ütközött. A Magyar Narancs korábbi nagyanyagában komoly fideszes kapcsolatokkal vádolta Karácsony előválasztási kampányának egyik arcát, ami aztán megbolygatta a kormányellenes erőket. Jelenleg emiatt közel sem teljes az egység az V. kerületben, ugyanis a Jobbik és a Liberálisok is külön polgármesterjelöltet állítottak, és az előválasztásba kis híján beszálló Schmuck Andor is elindul ősszel a városvezetői székért.

Horváth Imre, volt MSZP-s országgyűlési képviselő önállóan indulhat ÚjpestenForrás: mszp.hu

Az Origo írta meg elsőként, hogy Erzsébetvárosban sem gondtalan a kormányellenes erők élete: a VII. kerületben azért alakult ki komoly háborúskodás, mert a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció és a Karácsony Gergely nevével fémjelzett Párbeszéd között nézeteltérés alakult ki arról, be lehet-e venni az együttműködésbe az antiszemita Jobbikot abban a városrészben, amely a zsidó kulturális élet és hagyományok egyik fontos helyszíne. Az DK-s Niedermüller Péter, aki egyben az ellenzék polgármesterjelöltje (a Jobbik kommunikációs szinten nem támogatja őt) ellenzi, a párbeszédes Szücs Balázs támogatja ezt. Úgy tudjuk, még nem dőlt el a kérdés, az egyéni körzetekben jelenleg is tart az osztozkodás. Az antiszemitavita információink szerint odáig fajult, hogy akár a kompromisszumképtelen Niedermüller lecserélése is szóba jöhet.

Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc pártja egymásnak feszült a Jobbik miatt ErzsébetvárosbanForrás: MTI/Szigetváry Zsolt, Illyés Tibor

Ferencvárosban régóta kettéosztott az ellenzék, ami az önkormányzati választás közeledtével csak kidomborodott. A IX. kerületben ugyanis nem tudtak megegyezni arról, hogy kit indítsanak polgármesterjelöltként, így előválasztáson döntik el, hogy a Momentum, a DK és az MSZP által preferált Jancsó Andrea vagy a Párbeszéd, az LMP, a Kétfarkú Kutya Párt és Puzsér Róberték által előnyben részesített Baranyi Krisztina legyen a közös jelölt. Nem túl biztatóak az előjelek a politikusválogató kapcsán: a felek eddig is üzengettek egymásnak a közösségi oldalakon, úgyhogy minden bizonnyal garantált a további balhé. Ez már meg is kezdődött: sajtóértesülések szerint Baranyi nem biztos, hogy aláírja a már kész előválasztási koncepcióval kapcsolatos megállapodást. 

"Az LMP Újbudán önállóan készül az őszi önkormányzati választásra" - szögezte le Kreitler-Sas Máté, a zöldpárt újbudai arca egy június végi bejegyzésében. A politikus szerint pártjával kísérletet tettek az  összellenzéki együttműködésre, azonban az MSZP-Párbeszéd, a DK és a Momentum ezt ellehetetlenítette. "Bebizonyosodott számunkra, hogy ezek a pártok nem a Fideszt akarják leváltani, hanem a saját pozíciójukat akarják csak erősíteni" - emelte ki Kreitler-Sas, aki szerint egy nyerhetetlen körzetet ajánlottak fel nekik a balliberális pártok. "Ezért egyetlen lehetőségünk maradt, hogy önállóan küzdünk meg a választók bizalmáért, és reménykedünk benne, hogy a Zöld-Újbuda programunkat a jövőben is képviselni tudjuk a helyi döntéshozásban" - vonta le a következtetést az LMP politikusa. Akárcsak Ferencvárosban, a Jobbik Újbudán sem foglalt állást az együttműködésről, és hogy kinek a pártján áll a vitában.

Zuglóban még mindig nem sikerült eldöntenie az ellenzéknek, hogy kit indítson a polgármesteri posztért. Karácsony Gergely és az MSZP Horváth Csabát támogatja, míg a legfrissebb hírek szerint a Momentum Mozgalom Janicsák István zenészt indítaná. Janicsák 2010-ben már ringbe szállt a kerületben, akkor harmadik lett. Az előválasztás is felmerült a XIV. kerületi kormányellenes erők belső vitáinak rendezésére és a Momentum megnövekedett politikai étvágya miatt, Karácsony azonban elvetette ezt. A feszültséget fokozhatja, hogy a zuglói polgármester lesajnálva azon élcelődött az előválasztási kampányban, hogy a Momentumnak mindössze pár tagja van a kerületben. 

Pesterzsébeten a Jobbik önálló jelölttel vág neki az ősznek, így ott sem jött össze a várva várt összefogás. Ráadásul pénteken a helyzet tovább bonyolódott azzal, hogy az MSZP azt közölte, hogy Balogh Róbert lett az ellenzék közös jelöltje a városrészben. Korábban a jobbikos Bencsik János azzal házalt a különféle ellenzéki médiumoknál, hogy ő a közös jelölt a XX. kerületben. A szocialisták által jegyzett nyilatkozaton azonban nincsen a Jobbik megemlítve, tehát ebben a kerületben is szétesett a látszatellenzéki összeborulás.  

Nem kerülte el a veszekedés Csepelt sem, ahol a szocialisták az utolsó utáni pillanatban egy belső párthatározattal lecserélték Takács Mónikát, az ellenzék korábbi közös aspiránsát Erdős Évára, akit a Momentum-LMP-Jobbik hármas nem tud elfogadni. Jelenleg ott tartanak a XXI. kerületi kormányellenes erők, hogy nyílt levelekben utasítgatják egymást: a Fidesz-szavazókat patkányozó Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője rendszeresen nyilatkozott a csepeli szocialisták nevében, kritizálva az ellenzéki hármasnak az együttműködéshez való hozzáállását, amire a momentumos Dukán András Ferenc több alkalommal is válaszolt. Fekete-Győr Andrásék legfőbbképpen azt kifogásolják, hogy nem előválasztással döntenek a polgármesterjelölt személyéről, és elégedetlenek az egyéni körzetek elosztásával. A felek kedd délután ültek tárgyalóasztalhoz, azonban egyelőre nincs hír, hogy bármiben is megállapodtak volna. 

Városok 

Gyöngyöst 13 éven keresztül vezető Hiesz György Facebook-posztban jelentette be, hogy ősszel ismét startvonalhoz áll a polgármesteri székért. Csakhogy ezzel egy darab, de annál komolyabb probléma volt: nem látszanak az MSZP-ből kilépett és jelenleg függetlenként politizáló városvezető mögött a támogatók. Az ellenzék logikája szerint, ha a gyöngyösi polgármester közös jelölt lenne, akkor azt az érintettek kamerák kereszttüzében és ezután közlemény formájában jelentették volna be, azonban ennek egyelőre semmilyen jele nincs. Rá is kérdeztünk a politikusnál, mely ellenzéki pártok támogatják az indulását, valamint előállhat-e olyan helyzet, hogy a helyi kormányellenes erők ráindítanak egy jelöltet, magyarán nem ő az összellenzéki jelölt. A gyöngyösi hivatal egyik sajtóreferense válaszában azt írta, "a legtöbb kérdés még nyitott, amíg tart az egyeztetés a pártok, civil szervezetek között, nem kíván semmit megelőzni vagy megelőlegezni nyilatkozatával".

A pest megyei Kistarcsán speciális trükkhöz folyamodott a helyi Jobbik. Szerdán az MTI-nek megküldött közleményükben azt jelentették be, hogy jelöltjük ellenzéki támogatással indul a fideszes városvezetéssel szemben. Csakhogy pár sorral később kiderült, az "ellenzéki támogatás" a takaréklángon működő helyi Momentumot és Márki-Zay Mozgalmát jelenti, más pártot nem tudtak felmutatni. Sőt, azt is hozzátették, hogy a polgármesterjelölten kívül a település összes egyéni körzetében képviselőjelöltet állítanak, és várják a többiek csatlakozását. Nagyon úgy fest, hogy a helyi Jobbik előremenekült, és ezzel kezdetét vette itt a pozícióharc.

"Mert így is a 24. órában vagyunk, és bizony csak akkor van esélyünk a győzelemre, ha már holnap elkezdünk ezen dolgozni. A fideszes jelöltek előnyben vannak. Ezt behozni nem lehet, ha csak augusztusban látunk munkához. Már most kell" - ezt írta ki június végén Facebook-oldalára a jobbikos Samu Tamás Gergely a szarvasi ellenzék helyzetével kapcsolatban. Megállapodásnak itt sincs nyoma, pedig erősen szorítja a kormányellenes erőket az idő.

Nemrég még úgy tűnt, Ózdon sikerült az ellenzéknek megállapodnia abban, hogy Janiczak Dávidot, Ózd jelenlegi polgármesterét indítják, azonban a DK teljesen váratlanul kihátrált a jobbikos politikus mögül korábbi "neonáci megnyilvánulásai" miatt. Pedig a bejelentő sajtótájékoztatón a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP és a Mindenki Magyarországa Mozgalom képviselője biztosította a támogatásáról a Hitler-imitátorral pózoló városvezetőt. Gyurcsányékon kívül a Momentum sem preferálja a Jobbik korábbi alelnökének indulását, ami teljes fejetlenséget eredményezett az ózdi ellenzéknél. Mint ismert, a magát meztelenül is fotózó Janiczak korábban rasszista és szexista kijelentéseket is tett.

Újabb megyeszékhelyen kerültek bajba

A Szolnoki Többség elnevezésű ellenzéki ernyőszervezet csütörtök délelőtt egy sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy az ellenzék közösen indul a városban. "A Jobbik, az LMP, az MSZP és a DK szolnoki szervezetei megállapodást kötöttek a 2019-es önkormányzati választáson történő együttműködésről" - olvasható a szervezet Facebook-oldalán közzétett közleményben, amelyből az is kiderült, hogy közös polgármesterjelölttel és egyéni képviselőjelöltekkel vágnak neki az ősznek. Csakhogy a fenti névsorból látványosan hiányzik a Momentum, nem véletlenül, ugyanis nagyon úgy néz ki, nem kívánnak csatlakozni az ellenzéki szövetséghez. 

Az ellenzéki együttműködés jelenleg is tárgyalásokat folytat a Momentummal, de velük egyelőre nem született megállapodás 

- szögezte le a Szolnoki Többség, hozzátéve, bíznak benne, hogy később csatlakoznak az összefogáshoz. Ezzel Szolnokon kísértetiesen ugyanaz a forgatókönyv valósult meg, mint Sopronban, ahol az történt, hogy az ellenzék egy része az ellenzék másik részének távolmaradása mellett kijelentette, hogy létrejött az ellenzéki megállapodás. Csak amíg a hűség városában a Párbeszéd, itt a Momentum maradt ki az összeborulásból. Ez utóbbi azért okozhat fejtörést a kormányellenes erőknek, mert Fekete-Győr Andrásék hatszázalékos eredményt értek el a megyében, ami nagyon hiányozhat a végelszámolásnál, már ha egyáltalán összeadódnak ezek a szavazatok. Nemcsak a Momentum "kiesése" jelent gondot az ellenzéknek, hanem az is, hogy 

1. továbbra sem neveztek meg közös polgármesterjelöltet;

2. továbbra sem konkretizálták az egyéni körzetekben indulók névsorát; 

3. a mai bejelentésen nem jelent meg Csikós Attila, a Jobbik Szolnoki Alapszervezetének elnöke, aki egyben a párt választókerületi elnöke és megyei alelnöke is. Mivel a Jobbik és az MSZP komoly harcban áll egymással a polgármester-jelöltségért, Csikós távolmaradása erősen jelzésértékű.

Ez pedig összességében azt jelenti, hogy 

a kormányellenes erők egy újabb megyeszékhelyen váltak két blokkra.

(ORIGO)

A rovat további hírei: Politika

Városháza: távozott a jegyző!

Városháza: távozott a jegyző!

2020. január 16. (csütörtök)

Rendkívüli sajtóközleményben tudatta Pintér Tamás polgármester, hogy megszűnt dr. Sürü Renáta jegyzői munkaviszonya. Betűhív közlés!

Választás: heten a helyért – itt a sorrend is!

Választás: heten a helyért – itt a sorrend is!

2020. január 13. (hétfő)

Heten szállnak ringbe az időközi országgyűlési választáson február 16-án; a választási bizottság sorsoláson határozta meg a jelöltek szavazólapon szereplő sorrendjét a napokban.

Független jelölt mögé áll be a Fidesz az időközin

Független jelölt mögé áll be a Fidesz az időközin

2020. január 07. (kedd)

Molnár Tibor független jelöltet, Iváncsa polgármesterét támogatja a Fidesz a február 16-án esedékes dunaújvárosi időközi országgyűlési választáson, jelentette be Dorkota Lajos, a kormánypárt választókerületi elnöke.

Félrevezető írás a városról – cáfol az önkormányzat

Félrevezető írás a városról – cáfol az önkormányzat

2020. január 07. (kedd)

Több pontatlanságot is tartalmaz a Magyar Nemzet hétfőn megjelent cikke, Dunaújvárosról – az önkormányzat a város hivatalos weboldalán reagált az írásra. A téma fontosságára tekintettel a tíz pontba szedett cáfolatot betűhíven közli a DO – íme!

Időközi választás: jön a harmadik csapás?

Időközi választás: jön a harmadik csapás?

2020. január 06. (hétfő)

Az országos nyilvánosság egyre többet foglalkozik a dunaújvárosi időközi országgyűlési választás témájával, a nem NER-kompatibilis felületek tartalmainak végkicsengése egyértelmű: a 2018-as országgyűlési és a tavaly őszi helyhatósági választás ellenzéki győzelme után újra méreteset bukhat a Fidesz. Esélylesés a hajtás után.

Kormánydöntés: 700 millió mínusz

Kormánydöntés: 700 millió mínusz

2019. december 25. (szerda)

A kormány december 23-ai ülésén döntött a korábbi városvezetés által benyújtott hitelkérelemmel kapcsolatban. Az 1500 milliós kérésből a kabinet 778 millió forintot hagyott jóvá, a korábban már kifizetett több mint 700 millió így hiányzik a város költségvetéséből. Negatív opcionálódás a hajtás után – kösz, Orbán!

Önkormányzati közlemény a közgyűlés alakuló ülése kapcsán

Önkormányzati közlemény a közgyűlés alakuló ülése kapcsán

2019. december 16. (hétfő)

Közleményben reagált a Dunaújvárosi Hírlap mai számában megjelent, a közgyűlés alakuló ülésével kapcsolatos írásra a város önkormányzata. Betűhív közlés a hajtás után.