Halló, Vasedény?

2019. július 28. (vasárnap) 9:25 - Várkonyi Balázs

Egy legendaképző mondat a kabarévilágból: „Jó napot kívánok, Weiner elvtársat keresem.” Így indul a legismertebb telefonparódia. A színpadon Kern András, a nélkülözhetetlen kellék egy telefon, azon át jönnek a hangok: akárhány, az mind Kerné, ez az ő mesterségtitka. Az elején még nyugodt, mintha nem tudná, mi vár rá. És kezdetét veszi az ötperces őrület.

Az első párbeszéd még kissé gyermeteg: … Weiner elvtárs ebédel, és szabadságon van, és a másik vonalon beszél… – a mondja a titkárnő-Kern, – de nemsokára életszerűbbé válik a kabaréjelenet. Persze, hisz’ valós, sokszor megélt csapdahelyzetet elevenedik meg: amikor a telefonvonalak összeakaszkodnak. A ma fiatalja azt se tudja, mi fán terem ez. Aki megélte három-négy évtizeddel ezelőtt, az emlékszik még: egyszer csak megjelenik a hívatlan „látogató”a fülünkben, megszólal, kéretlenül, miközben mi épp valaki másra várunk. És most nem a hajdani belügyes lehallgatókra kell gondolni, ők hangtalanul végezték munkájukat.

De térjünk vissza a paródiára. Mindjárt halljuk is a szállóigévé vált kérdést: „… az NDK turmixgép, a leszedhető ajtajú megérkezett-e már?” – Ezt kérdezi egy „másik”, csak hallható Kern ettől a látható Kerntől, aki még mindig nyugodt, tehát ő maga se tudja kizökkenteni saját magát, de emlékszünk, ez már nem tat soká. Jön az újabb kérdés: „Nem Vasedény?”

Innét a káosz kezd eluralkodni, egy időre lépjünk is ki a jelenet felidézéséből, mondjuk az apropót, ami eszünkbe juttatta: egy nevezetes évforduló, július 26-a, 1991-ben. Mint most, akkor is péntekre esett, és sokaknak hozott megkönnyebbülést. Mert attól kezdve Újvárosban nem kellett hosszú perceket, olykor negyedórát egyetlen telefonhangra várni. Közismert Kelet-Európai sajátosság volt: valaki fölveszi a telefonkagylót, a füléhez illeszti, hogy hallja-e a búgó hangot. És nem csodálkozott, ha nem hallja. Az volt a természetes.

„Végre vonalban vagyunk, mintha csoda történt volna…” – olvassuk a korabeli lapban. A telefonközpont vezetője, Viola kartárs tudatja, hogy az emberek lelkesen telefonálnak, már meg is született a napi csúcs, egy negyvenperces külföldi hívás. Szegény telefontulajdonos, lehet, hogy földhöz is vágta a készülékét, ha a hó végén megkapta a horrorisztikus számlát… De e tekintetben a városiak többsége biztonságban volt, mert az új központ kapacitása csak ötezer vonalra volt elég.

Interközpont: már azt se tudja a legtöbbünk, mi volt az – pedig fontos kezdő- és végpontja annak a köldökzsinórnak, ami városok, falvak közt ívelt. 1991. július 26-a az ott ügyködő telefonos kisasszonyok szomorú napja lehetett, hiszen addig sok múlott rajtuk, az ügyességükön, a szakmai rafinériájukon. Ők tartották sokszor a lelket a gyors kapcsolásban reménykedőkben. És rajtuk csattant az ostor a félrement hívásokért is. De ők sem tudtak úrrá lenni a káoszon, amikor a vonalak végzetesen összekuszálódtak, és amikor Kern Andráson kereste a „másik” Kern a titokzatos Gézát, vagy a levehető ajtajú NDK turmixgépet, ami a korszak jelképe lett.

A rovat további hírei: Napraszóló

A sztálintalanítás útja

A sztálintalanítás útja

2019. október 20. (vasárnap)

1950 tavaszának eufóriájától ’56 komor őszéig eljutni Újvárosban nem volt oly nehéz. Először is a „nép ellenségével” való leszámolást kellett tökéletesíteni. Megtörtént: a helybéli kisipar jószerével felszámolva, a kulákbélyegek a módosabbakra illően ráütve, földjeik, házaik, gazdaságaik hiánytalanul rekvirálva, a hangadók elűzve, a veszélyes egyedek internálva, a gyanús elemek kitelepítve, asszonyostól, gyerekestől, ahogy kell.

Sarkamban öt év

Sarkamban öt év

2019. október 06. (vasárnap)

Emlékszem, akkor is szép őszi nap volt. Megérkeztem Dunaújvárosba. Új feladatra szegődtem. Ez avval is járt, hogy emléktáram porosodó darabjait ki kellett tisztogatnom. Mert sok idő telt el azóta, hogy a városhoz valami módon közöm volt: barátok, meghívások, hétvégi szeánsz egy szamizdatindítás okán – alkalom a kapcsolatépítésre. Aztán az idő másfelé sodorja a szereplőket.

Bözsi néni a Delikáteszben

Bözsi néni a Delikáteszben

2019. szeptember 29. (vasárnap)

A raktáros asszony, Börzseyné határozott léptekkel tartott a „Rómaiban” az egyik kövérház felé. Ott nyílott meg a Delikátesz bolt. Először nem tudta azonosítani a delikátesz-miféleséget, de az igen olvasott Dani kolléga fölvilágosította: finomságok üzlete, különlegességek boltja. Bár ő a szokásos kenyér-vaj-tej-párizsi beszerzőútjaira volt hitelesítve – semmi luxus, csak ami az egyszerű munkásasszonynak kell –, most mégis úgy gondolta, neki is kijár valami finomság.

Nagyné kapavágása

Nagyné kapavágása

2019. szeptember 22. (vasárnap)

A nevezetes eseményre, az ünnepélyes kapavágásra 1956 kora őszén került sor. Egészen pontosan szeptember 19-én. Várostörténeti jelentősége volt! Valóban az, hiszen egy új ipari létesítmény, a szalmacellulózgyár építésének előhírnöke volt. Az pedig munkahelyeket teremtett, s nem mellékesen Újváros presztízsét erősítette.

A nullává nem lett ember

A nullává nem lett ember

2019. szeptember 15. (vasárnap)

Mi a csuda lehet egy ajtón a házmester-luk? Aztán miféle a bagolyműszak? Emlékszem, először csak a türelmetlen kíváncsiság vezetett, hogy végére járjak, mit rejtenek e szavak. Aztán rájöttem: a könyv, amelyet olvasok, sokkal több nyelvi fordulatot kínál föl, mintsem hogy leragadhatnék egyes szavakon.

Szembejött a véletlen

Szembejött a véletlen

2019. szeptember 08. (vasárnap)

Már a jövő sem a régi. Ezt a bizarr mondatot Géza préselte ki magából, miután szerelmi bánatának borús részleteit megosztotta ismerősével a sarki presszóban. Az ismerős csak bólogatott. Közben azon eszelt, vajon a nem túl olvasott Géza hogyan talált ki ilyen különös bölcsességet.

Szomjoltó közkutak

Szomjoltó közkutak

2019. szeptember 01. (vasárnap)

Az újságoshoz tartottam. Kerülővel, ahogy máskor is. Mehettem volna rövidebb úton, de akadt egy különös, parancsoló szempont: csak azért választottam azt az irányt, hogy útba ejtsem az iskolát, ahol a gyerekeim töltik napjaikat.