Katona Lili maratoni Európa-bajnoki aranyérmes!

doszerk - 2019. július 26. 21:15

A csütörtöki nyitónaphoz hasonlóan pénteken is nyolc magyar érem született a franciaországi Decize-ben zajló maratoni kajak-kenu Európa-bajnokságon, köztük egy dunaújvárosi aranynak is örülhettünk, Katona Lili révén.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint az ifi kajakos lányok páros számában kettős magyar siker született: a Csonka Eszter, Csengeri Evelin páros nyert a Kulcsár Csenge, Párdi Viktória egység előtt.

Az U23-as női kajakosoknál egyesben Katona Lili nyert aranyérmet.

Fotó: MKKSZ

Az ifi kenu kettesek férfi versenyében is született két magyar érem, Nagy Olivér és Békesi Boldizsár a dobogó legmagasabb fokára, Pálla Balázs és Halász Dávid pedig a harmadikra állhatott fel. A kajak ketteseknél a Szegvári Benedek, Kiss Ádám duó ugyancsak bronzérmet nyert.

Szintén két magyar egység állhatott a dobogón az ifi kenus lányok eredményhirdetésén: Horányi Dóra a második, Kálmán Brenda pedig a harmadik helyen végzett. A magyarok az első napot négy arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel zárták, pénteken pedig három arany-, két ezüst- és három bronzéremmel gazdagodtak. Így két nap után 7 arany-, 3 ezüst- és 6 bronzmedállal toronymagasan vezetik az éremtáblázatot.
 

A rovat további hírei: Sport

Két nap alatt két rangadó

Két nap alatt két rangadó

2025. máj. 01.

A Fejér Vármegyei Kupában és a bajnokságban is a Sárbogárd csapatát látják vendégül a Dunaújváros FC labdarúgói ma, illetve szombaton.

Sikerrel zárták a felsőházat a serdülők

Sikerrel zárták a felsőházat a serdülők

2025. ápr. 30.

A DFVE serdülő leány vízilabda csapata simán nyert, az ifjúságiak nagy fordítás után szenvedtek vereséget a KSI SE elleni korosztályos bajnokin.

Parádés szezont zárt a Pentele ASE

Parádés szezont zárt a Pentele ASE

2025. ápr. 30.

A Pentele ASE asztaliteniszezőinek első és második számú együttese is egy osztállyal feljebb folytatja a bajnoki küzdelmeket, de az egyesület vezetése nem csak az eredményekre lehetett büszke a 2024/2025-ös szezon végén.

DSTV: sportos múltidézés

DSTV: sportos múltidézés

2025. ápr. 29.

Sporttörténelmi előadás-sorozatot hívott életre az Intercisa Múzeum. Ennek első állomása a motorcsónakversenyzés sikeres és szép múltját idézte meg – elsőként Andics József és Dr. Sándor Péter közreműködésével. Hangkép.

Nagyot léptek az Európa-bajnokság felé

Nagyot léptek az Európa-bajnokság felé

2025. ápr. 29.

A DKSE birkózói közül Nyikos Veronika a második, Pupp Viktória a negyedik helyen végzett a fővárosban megrendezett Baracsi Imre Emlékversenyen.

Minden éremből jutott a tornászoknak

Minden éremből jutott a tornászoknak

2025. ápr. 28.

Egy aranyéremmel, összesen hat dobogós helyezéssel zárták a DKSE tornászai a fővárosban megrendezett országos bajnokság szerenkénti döntőit.

Tovább robog a DFC

Tovább robog a DFC

2025. ápr. 28.

Adonyban is nagyon sima győzelemnek örülhetett a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Fejér Vármegyei Bajnokság legutóbbi fordulójában.