Dunaújváros Hetilap

Kenőpénzzel, zsarolással „koordináltak” Gyurcsányék a tavalyi országgyűlési választások előtt

doszerk - 2019. július 16. 11:24

Nesze, itt egy „költségtérítés okosba”, csak lépj vissza szép csendben, mi az, hogy nem kell, akkor fideszbérenc leszel, mindenki annak fog tartani, erről gondoskodunk – csak egy megtörtént példa arra, hogy miképp koordinál zsarolnak Gyurcsány Ferencék az olyan körzetekben, ahol más ellenzéki indulók is megmérettetnék magukat.

Nesze, itt egy „költségtérítés okosba”, csak lépj vissza szép csendben, mi az, hogy nem kell, akkor fideszbérenc leszel, mindenki annak fog tartani, erről gondoskodunk – csak egy megtörtént példa arra, hogy miképp koordinál zsarolnak Gyurcsány Ferencék az olyan körzetekben, ahol más ellenzéki indulók is megmérettetnék magukat, mondván, jóban vannak a helyiekkel, azok lokálpatriótaként elismerik a munkájukat, így talán hitelesebben képviselhetik őket, mint az odaejtőernyőztetett káderek. Ezt a tempót követte a tavalyi országgyűlési választások előtt a DK is, amikor megpróbálták megvenni, és amikor ez nem ment, akkor megfenyegetni Újpesten a volt MSZP-s Horváth Imrét. Horváth végül nem jutott be az Országgyűlésbe, az őt megzsaroló Varju László viszont igen.

A PestiSrácok.hu birtokában lévő hangfelvétel sokadszorra is bebizonyítja, hogy az őszödi beszéd nem igazságbeszéd volt, Gyurcsányék sleppje ugyanolyan erőszakos, mint vezérük mondvacsinált kifakadása előtt, bevált maffiamódszereiket pedig egyszerűen csak magukkal vitték a DK-hoz.

Költség, és kártérítést, illetve egyéb „okosságot” ajánlott fel tavaly februárban, az országgyűlési választásokra készülve Varju László Horváth Imrének, hogy az Újpesten és Káposztásmegyeren népszerű egykori MSZP-s politikus lépjen vissza az ő javára – hallható egy, a PestiSrácok.hu birtokába került hangfelvételen. A DK későbbi talajharcosát – és pártját – érezhetően nagyon zavarta, hogy Horváth komoly támogatói bázissal rendelkezett a választókörzetében, amelyet a beszélgetésük alapján komoly veszélynek érzett a saját jövőjére nézve. Varju az egy órás felvételen minden lehetséges módon megpróbálta manipulálni, presszionálni Horváthot, akinek számos alkalommal a szemére vetette: ha nem lép vissza a DK javára, akkor egyértelműen a Fideszt támogatja, fideszbérenc, és majd mindenki annak is fogja tartani. Horváth Imre a zsarolási kísérlet ellenére sem állt kötélnek, és biztosította Varju Lászlót, hogy egyéni baloldali jelöltként indul az országgyűlési választáson.

A DK verte szét az egykor legerősebb fővárosi MSZP-szervezetet Újpesten

Ismert, Horváth Imre a két százalékot alig meghaladó eredményével végül nem került be az Országgyűlésbe, a körzet képviselője végül Varju László lett. A történtek ugyanakkor jól megmutatják azt az eróziót, amelynek révén az Újpesten egykor a fővárosban legerősebb támogatói, szavazói bázist kialakító MSZP a DK hathatós segítségével mára szétmorzsolódott. Horváth másfél esztendeje épp azért lépett ki az MSZP-ből, mert Gyurcsány Ferenc már jóval a parlamenti választás előtt nekikezdett rávenni az akkori koordinációra hajlandóságot mutató ellenzéki pártokat, hogy a DK-t helyzetbe hozva lépjenek vissza. Ebbe az MSZP akkori elnöke, a Gyurcsánnyal a szakítás után is jó kapcsolatokat ápoló Molnár Gyula bele is ment, és közölte Horváth Imrével, hogy a munkájával ugyan meg vannak elégedve, de Újpesten átadják a mandátumszerzés lehetőségét a DK-nak.

Gyurcsány Ferenc tavaly tavasszal többször kampányolt Újpesten, ahol a fideszeseknek szánt lámpavasakat, vagyonelkobzást emlegetve tett ígéretet híveinek a Fidesz elzavarására, aztán április 8-án jött a bejutási küszöb okozta frász, és a kígyózó kígyók. Megmutatja a birtokunkban lévő hangfelvétel azt is, hogy Gyurcsány ellenfele nem csak Orbán, a Fidesz mellett az összes olyan párt elpusztításában érdekelt, amelyet nem ő vezet. A KISZ-ben szocializálódottaknak magától értetődő politikai eszköz a sunyi, aljas suttogó propaganda, Horváth Imrét nem csak lefideszbérencezték mert nemet mondott, hanem Gyurcsányék kezdték elterjeszteni azt is, hogy Horváth KGB-ügynök volt, ezt azzal igyekeztek alátámasztani, hogy az idős politikus aktív katonatiszt korában részt vett egy továbbképzésen a Szovjetunióban.

A szavazókörzet a jelek szerint kitüntetett helyen szerepel a DK elnökénél, egy, a tavalyi választások előtti pártfórumon fel is vetette: Nem lesz Újpesten semmi gond, mert a Horváth Imrének viszek majd némi forintot – ami ugyancsak alátámasztja a hátsó szándékot: ha valakit úgy állítanak be, hogy megvesztegethető, azt a megvezetett emberek korruptnak is fogják hinni. A portálunk birtokában lévő hangfelvétel tanúsága szerint a táskás ember szerepére vállalkozó Varju László nem járt sikerrel Horváth Imrénél, igaz, nem tett túl bőkezű ajánlatot, amikor azt vetette fel neki, hogy a kampányra addig fordított kiadásait megtérítik neki, „így senki nem jár rosszul”, és hát meg lehet oldani a dolgokat „okosan is”. A beszélgetésből úgy tűnik, Varjunak – és ezek szerint a DK-nak – csak abban az esetben demokratikus egy-egy ellenzéki koordináció, ha az érintettek mindannyian Gyurcsányék javára lépnek vissza, aki ezt nem teszi meg, az pedig fideszbérenc. A szektás gyűlöletpolitika érveit hallgatva Horváth meg is jegyezte Varjúnak: ha olyan fontos az egy fideszes ellen egy ellenzéki-felállás, akkor miért nem lép vissza ő, de Varju hallhatóan nem is akarta értelmezni a felvetést. Horváth Imre a napokban a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy független baloldali politikusként tovább politizál Újpesten, és valószínűleg elindul az őszi polgármester-választáson is. Kérdés, hogy ezúttal is megkeresi-e valaki a DK rendkívül empatikus parlamenterei közül. Természetesen igyekeztünk megkérdezni Varju Lászlót, bíztunk abban, hogy elárul néhány apróbb titkot a DK-s egyeztetések művészetéről, amennyiben mégis sikerül kapcsolatba lépnünk vele, véleményével frissítjük cikkünket.

(Pesti Srácok)

A rovat további hírei: Közélet

Tartalmas évtizedek után kerek évforduló

Tartalmas évtizedek után kerek évforduló

2025. jún. 04.

Folytatódott a dunaújvárosi szépkorú polgárok köszöntése. A napokban Dr. Tarjáni Györgyöt, Gyuri bácsit köszöntötte az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő. 

Parkolók és egészségügyi fejlesztések a városban – 69 új hely létesül a kórháznál

Parkolók és egészségügyi fejlesztések a városban – 69 új hely létesül a kórháznál

2025. jún. 03.

Újabb jelentős fejlesztés kezdődik Dunaújvárosban: 69 új parkolóhely épül a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet közelében, amely nemcsak a város, de az egész térség közlekedési helyzetét javíthatja. A beruházás részleteit sajtótájékoztatón ismertette Pintér Tamás polgármester, Szilágyi Örs, a kórház főigazgatója, valamint dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő. 

Lomtalanítás a Béke városrészben: 65 tonna, 976 köbméter lomtól szabadultak meg

Lomtalanítás a Béke városrészben: 65 tonna, 976 köbméter lomtól szabadultak meg

2025. jún. 03.

Mozgalmas nap volt a Béke városrészben múlt szombaton: öt helyszínen gyűltek össze a környékbeliek, hogy megszabaduljanak régi bútoraiktól, elromlott elektronikai eszközeiktől és más feleslegessé vált holmiktól. Még két alkalom lesz a tavaszi sorozatban!

Trianon-megemlékezés az evangélikus templomban

Trianon-megemlékezés az evangélikus templomban

2025. jún. 03.

A trianoni békediktátum évfordulóján emlékeznek a magyarság egyik legnagyobb tragédiájára – az emlékünnepség helyszíne az evangélikus templom udvarán felállított Trianon-emlékmű lesz szerdán délután. 

Aktív Staféta: szűrésekkel az egészségért (galériával)

Aktív Staféta: szűrésekkel az egészségért (galériával)

2025. jún. 02.

Izgalmas szombaton van túl Dunaújváros. A Jót, fut a város – Dunaújváros! eseményével egy napon az egészségmegőrzésre nemcsak sporttal, hanem ingyenes szűrővizsgálatokkal is felhívták a figyelmet. Az Országos Népegészségügyi Mozgósítási Staféta országjáró programsorozatának városi állomásán az edukációé volt a főszerep.

Dunaújvárosi Estek – kedden Fábry Sándorral

Dunaújvárosi Estek – kedden Fábry Sándorral

2025. jún. 02.

A népszerű humorista lesz a közéleti talkshow sorozatának következő vendége: Fábry Sándor kedden délután látogat a Városháza "C" szárnya házasságkötő termébe. A 17:30-kor kezdődő esemény ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!
 

Nyáron se álljon le a véradási lendület!

Nyáron se álljon le a véradási lendület!

2025. jún. 01.

Pazar mutatók a Sugárúti Fesztiválon, sikeres akciók sora a kitelepüléseken – remek események csalogatták májusban a város és a térség önkéntes véradóit. Ugyanakkor a vérigény nyáron sem csökken – nagyon remélik, hogy a következő időszakban is kitart a véradási kedv.