Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 27. Ákos, Bátor
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Laurencz László 85 éves!

Sport
kézilabda
magyar válogatott
Magyarország

facebook megosztás

doszerk - 2019. júl. 28., 15:49

Hétfőn ünnepli 85. születésnapját Laurencz László mesteredző, aki szövetségi kapitányként világbajnoki ezüst- és olimpiai bronzérmet is nyert a magyar női kézilabda-válogatottal.

Az MTI-nek adott interjúban a szakember felidézte, hogy labdarúgóként kezdett sportolni, tehetséges, ballábas csatár volt, de egy skarlát okozta csontvelőgyulladás miatt évekre fel kellett hagynia a mozgással. Hét műtéten esett át 14 éves korától, utána három évig feküdnie kellett. "Az orvosok lemondtak róla, hogy valaha képes leszek járni, kikiáltottak nyomoréknak" - nyilatkozta. Kis híján levágták a lábát, ami ezt követően teljesen merev volt, de fél év alatt sikerült ismét használható állapotba hoznia, sőt a tiltás ellenére a futballpályára is visszatért, a Kartal, majd az NB II-es Cegléd játékosa lett. Ma már úgy vélekedik, ha nem betegszik meg súlyosan, majdnem biztos, hogy nem került volna kapcsolatba a kézilabdával. "Nem a labdarúgást sajnálom, az a három év volt szörnyű, amin keresztülmentem" - tette hozzá. Kézilabdázni végül 17 évesen kezdett, évekig az első osztályban szerepelt, de egy vesebetegség véget vetett a pályafutásának, ezért 1962-től már csak edzőként tevékenykedett. Már Veszprémben, Tatabányán és az Építőknél is eredményesen dolgozott, bő egy szezon alatt Ausztriában is letette a névjegyét, országszerte igazán ismert és elismert edzővé 1990 és 1996 között a magyar női válogatott szövetségi kapitányaként vált.

A nemzeti csapatot a harmadik vonalat jelentő C-osztályból "a játékosok tehetségének, szorgalmának, és a szövetség támogatásának köszönhetően" a lehető leggyorsabban ismét a világelitbe juttatta, ennek ellenére a mai napig hiányérzete van a nagyszerű, irigylésre méltó eredmények kapcsán. Három példát is említett. Az első az 1994-es németországi Európa-bajnokság, amelynek elődöntőjében a dánok csak a román játékvezetők hathatós közreműködésével tudták legyőzni a magyarokat, hosszabbítást követően egy góllal. A bírópárost két évre el is tiltották. A másik az 1995-ös magyar, osztrák közös rendezésű világbajnokság bécsújhelyi döntője, amelynek szünetében a társházigazda még 11-9-re vezetett, az olimpiai címvédő Koreai Köztársaság válogatottja azonban a megengedettnél tíz perccel hosszabb pihenőt tartott, a második félidőben megtáltosodott, és végül 25-20-ra győzött.

Kép forrása: Origo (Magócsi Márton felvétele)

Az eredetileg kijelölt játékvezetőket az utolsó pillanatban lecserélték. Egyik esetről sem derült ki soha, miért történhetett meg. Ráadásul a magyarok közül többen lázasan léptek pályára, mert mindenképpen játszani és nyerni akartak, éppen ezért betegségükről egyikük sem szólt a kapitánynak. A harmadik az eltávolítása: az 1996-os olimpiai bronzérem után decemberben csupán tizedik lett a csapattal - amelyből öt alapember is hiányzott - az Európa-bajnokságon, ezért nem hosszabbították meg a szerződését.

"Csaknem hetven éve vagyok a sportágban, elsősorban edzőként. Volt sok öröm, sok nehézség, és jó néhány hiba is. Minden, ami egy ember életében előfordulhat. Biztosan lenne nem egy, nem két olyan dolog, amit máshogy csinálnék. Nem hiszem, hogy van olyan edző, aki hibátlanul végezte a dolgát. Biztosan előfordult, hogy igazuk volt a bírálóimnak, de sajnos sokszor rosszindulatúan támadtak" - összegzett Laurencz. A mesteredző nem először hangsúlyozta: bár az évforduló miatt belekényszerül, hogy visszagondoljon a pályafutására, számára mindig fontosabb a jelen és a jövő. Ennek jegyében tovább küzd az edzői életjáradék örökölhetővé tételéért, miközben a Csepeli Diáksport Egyesület kézilabda-szakosztályának szakmai vezetőjeként csaknem egy évtizede 250 felnőtt és fiatal játékos, illetve edzőik munkáját koordinálja, ráadásul klubjuk nemrégiben regionális központtá vált. "Aktívan már nem tudok részt venni az edzői munkában, mint az első négy-öt évben, de változatlanul járok az edzésekre és a hazai mérkőzésekre, és továbbra is igyekszem segíteni a kollégáimat az észrevételeimmel, a tanácsaimmal" - mesélte. A XXI. kerület új kézilabdacsarnokának késő őszi átadását elsősorban nem azért várja, mert róla nevezik el, hanem azért, mert "eddig nagyon szűken voltunk, most viszont ragyogó körülmények között fogunk dolgozni".

Figyelméből nemcsak Csepelre, hanem néhány kerülettel arrébb is jut, ugyanis az NB I/B-ben szereplő PLER férficsapatának szakmai irányítását a fia, Laurencz Szabolcs vette át. Manapság már nem az eredmények, hanem a hétköznapi gesztusok szereznek örömöt neki, hiszen sokan felismerik az utcán és megköszönik neki a nagy sikereket. "A közelmúltban olyan helyzetbe kerültem, amikor illik komoly hálapénzt adni, de az orvos közölte: annyi örömöt szerzett nekünk, hogy képtelen lennék elfogadni. Ez számomra emberileg többet ér az összes díjnál, persze nem leértékelve azokat" - mesélte. A mesteredző 2001-ben Európa-bajnoki bronzérmet nyert a magyar női ifjúsági válogatott szövetségi edzőjeként, ezért nagy örömére szolgál, hogy a korosztályos csapat tavaly nyáron Debrecenben világ-, idén Győrben pedig kontinensbajnoki aranyérmet ünnepelhetett. "Látszik, hogy nagyon jó munkát végzett Golovin Vlagyimir kollégám, ezekből az eredményekből azonban nem szabad kiindulni. Reméljük, jól fogják kezelni ezeket a csapatokat, és a játékosok is helyén tudják majd kezelni a sikereket, de ők még nem a közeljövőt jelentik" - vélekedett. Ami a közeljövőt illeti: a felnőtt női válogatott olimpiai kvalifikációja kapcsán is optimista, mondván, Kim Rasmussennél jó kezekben van a csapat, amelyet sok ügyes játékos alkot, de figyelmeztet, vérmes reményei egyelőre senkinek ne legyenek, mert egy év sok idő, sok minden történhet ebben az időszakban.

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

A legolcsóbb jegyek már elfogytak

A legolcsóbb jegyek már elfogytak

2020. okt. 31.

A legolcsóbb jegyek az első órában elkeltek a magyar labdarúgó-válogatott novemberi, három hazai találkozójára, köztük az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtezőre.

Torna: Székely az új bajnok, de több értékes dunaújvárosi siker született

Torna: Székely az új bajnok, de több értékes dunaújvárosi siker született

2020. okt. 31.

Székely Zója nyerte a felnőtt női tornászok egyéni összetett országos bajnokságát, amelyet a Központi Tornacsarnokban rendeztek meg péntek délután. a dunaújvárosi Kovács Zsófia a második helyen zárta a viadalt. Az ifi korosztályban Mayer Gréta, és fontos dunaújvárosi vonatkozású siker, hogy az ifjúsági csapatversenyben a Dunaferr SE együttese diadalmaskodott.

Hiába a feltámadás

Hiába a feltámadás

2020. okt. 30.

Négygólos hátrányból egyenlített, ám így is pont nélkül maradt a Ferencváros elleni fővárosi mérkőzésen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Elmaradt a futsalosok bajnokija

Elmaradt a futsalosok bajnokija

2020. okt. 30.

A pálya alkalmatlansága miatt elmaradt az Aramis és a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapatának ma esti bajnoki találkozója.

Döntetlen a rangadón

Döntetlen a rangadón

2020. okt. 30.

Nem tudta visszavenni a vezetést a Dunaferr csapata a városi kispályás labdarúgó bajnokság Acerbis osztályában.

Tabellaszomszédok csatája előtt

Tabellaszomszédok csatája előtt

2020. okt. 30.

Kőkemény negyven perc vár a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapatára az NB I-es pontvadászat ma esti fordulójában.

Egészségügyi bázis is lesz az olimpiai faluban

Egészségügyi bázis is lesz az olimpiai faluban

2020. okt. 30.

A tokiói ötkarikás játékokon induló versenyzők olimpiai falujában külön egészségügyi bázist is berendeznek a japán házigazdák.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  2. Hazai vereség a hibák ára

  3. DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

  4. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  5. Hét témát tárgyalt a rendkívüli közgyűlés

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Embedded thumbnail for DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  5. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő